Belföld

Ma már nem beszélhet Wieszt János

Homályos okokból, de nem beszélhet a tegnap még a kamerák elé álló Wieszt János, aki egy videófelvételre alapozott gyanú szerint kétmilliós korrupciós ügyben lehet érintett. Az MSZP a rendőrség vizsgálatára vár, az újbudai politikussal még nem beszéltek. Wiesztet felfüggesztették.

Telefonon kerestük a korrupció gyanújába keveredett szocialista politikust. Wieszt János viszont nem beszélhet:

– Üdvözlöm Wieszt úr, Munkácsy Márton vagyok az fn.hu-tól, zavarhatom röviden?


– Jó napot, parancsoljon!


– A tegnap nyilvánosságra került felvétel ügyében keresem, most, hogy aludt egyet az ügyre….


– Bocsásson meg, de megtiltották, hogy nyilatkozzak.


– Ki tiltotta meg és miért?


– Elnézést, rosszul fogalmaztam, szóval nem kívánok nyilatkozni!

Ennél a rövid párbeszédnél többet valóban nem tudtunk pénteken kicsikarni a felvétel tanúsága szerint milliókat számolatlanul elrakó politikustól. Aki csütörtökön azonban a sajtó elé állt. Azt állította, hogy nem emlékszik, mikor készülhetett a videó, annak tartalmát azonban érdemben nem cáfolta. “Sokszor bánok pénzzel, magán- és üzletemberként is” – magyarázta, ezért nem tudja, volt-e olyan eset, hogy pénzes borítékban átvett kétmilliót.

Mint mondta, „akkor, amikor ez (a felvétel – a szerk.) készülhetett én sok mindennel foglalkoztam.” A szocialista politikus példaként elmesélte, hogy amikor egy házat épített, akkor voltak kétmilliós számlák is. Mikor az újságírók felvetették, hogy a ház építője általában nem kap pénzt, hanem ad, akkor Wieszt azt mondta: „ahhoz, hogy adjak pénzt, először kapnom kell”.

Molnár Gyula újbudai polgármester sajtófőnöke, Zarnóczay Szilvia azt mondta lapunknak, hogy a XI. kerület vezetője nem tiltotta el a nyilatkozattól Wiesztet.


Molnár gyula közleménye



Molnár Gyula felkéri a jogi bizottság fideszes vezetőjét, hogy haladéktalanul hívja össze a bizottságot, hogy a bizottság vizsgálja meg az ügy hátterét, és tegye meg a szükséges lépéseket. Természetesen az önkormányzat belső vizsgálata nem helyettesíti, hanem kiegészíti az ügyben megindult igazságszolgáltatási eljárást. A polgármester egyidejűleg felkérte Wieszt Jánost, hogy az ügy tisztázásáig függessze fel Vagyongazdálkodási Bizottsági tagságát, hogy a személye körül kialakult helyzet ne hátráltassa a kerület egyik legfontosabb testületének munkáját.

Szabó Vilmos, az MSZP kerületi elnöke sem tud tiltásról, igaz, egyelőre az ügyről sem tud részleteket, mert csak a pénteki parlamenti ülés után tervezik meghallgatni Wieszt Jánost.


Szabó egyébként egyetért Lendvai Ildikó MSZP-elnök közleményével, amely leszögezi, hogyha igaz a vád, és a videofelvétel bűncselekményt rögzít, ez esetben az MSZP egy percig sem védi azt, aki bűncselekményt követ el. Ugyanakkor a közlemény azt a lehetőséget is felveti, hogy a vád nem igaz, a felvétel vagy annak interpretálása hamis. Mint írják, „ez esetben szintén a rendőrség dolga, hogy megtalálja a felelősöket”.

Tettestárs

Kupper András fideszes országgyűlési képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján felidézte: egy fideszes képviselőtársa az újbudai képviselő-testület csütörtöki ülésén interpellációra készült az üggyel kapcsolatban, ám Molnár Gyula “az önkormányzati törvényt megsértve” nem adta meg erre a lehetőséget. Kupper András szerint mindebből az következik, hogy Molnár Gyula tudta, miről szól a videó. A polgármester “Wieszt János tettestársául szegődött” – fogalmazott.

Olvasói sztorik