Belföld

A rendőrség fellép a szombati tüntetők ellen

A leghatározottabban fel fog lépni a rendőrség azokkal szemben, akik részt vesznek szombaton a Batthyány-örökmécseshez szervezet be nem jelentett demonstráción. Ezt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közölte pénteken este honlapján.

A BRFK-ra nem érkezett olyan bejelentés, amely arról szólna, hogy akár egy szervezet, akár egy magánszemély demonstrációt kívánna tartani a Batthyány-örökmécsesnél vagy annak környékén – olvasható a közleményben.

A rendőrség emlékeztetett rá, hogy az egyik internetes hírportálon a Magyar Önvédelmi Mozgalom képviselője közzétett egy felhívást, miszerint november 17-én be nem jelentett demonstrációt kíván tartani Budapesten, a Batthyány-örökmécsnél.

Amennyiben mégis demonstrációra kerülne sor, vagy demonstratív módon többen megjelennének az örökmécsesnél – folytatódik a közlemény -, a Budapesti Rendőr-főkapitányság a leghatározottabb módon fel fog lépni a csoporttal szemben, a fokozatosság elvét betartva, a törvényes keretek között fog intézkedni.


Azonnal lehet tüntetni, tervezve nem

A rendőrség szerint a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság egyik korábbi döntésére hivatkozás nem jogalap arra, hogy hetekre előre szervezzen valaki be nem jelentett demonstrációt. A bíróság konkrét magyar érdekeltségű ügyben hozott döntése szerint politikai döntésre adandó azonnali válaszként lehet bejelentés nélkül, spontán, békés módon, mások jogait nem sértve demonstrálni.

A rendőrség szerint a szabad véleménynyilvánításnak és a gyülekezési jog gyakorlásának megvannak a törvényes lehetőségei. A gyülekezési jogról szóló törvény hatályos rendelkezései alapján a rendezvényt, előzetes figyelmeztetést követően, fel lehet oszlatni, ha nem jelentették be, de megrendezése bejelentéshez kötött. A strasbourgi döntés Magyarországon nem jogforrás, a rendőrségnek nincs mérlegelési lehetősége a be nem jelentett demonstráció kezelésével kapcsolatban – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik