A 14. század második felében egy új, gyorsan terjeszkedő nagyhatalom jelent meg Európában: az Oszmán Birodalom. Kis-Ázsiából kiindulva, a törökök szédületes gyorsasággal hódították meg a Balkán-félsziget országait. A Magyar Királyság, mely ekkor hatalma csúcsán volt, először I. (Nagy) Lajos magyar király uralkodása idején került összetűzésbe velük. Lajos 1366–1367 és 1375–1377 között kétszer is legyőzte őket Bulgária területén, de ezek a győzelmek távolról sem voltak elégségesek ahhoz, hogy megszűnjön a török fenyegetés.
A helyzet pikantériáját fokozta, hogy Lajos nemcsak a törökök ellen harcolt, hanem egyben megpróbálkozott az ortodox bolgárok erőszakos megtérítésével is. Ezzel természetesen komoly dilemma elé állította a bolgárokat és a szintén többségében ortodox balkáni népeket: valóban az iszlám törökök jelentenek nagyobb fenyegetést, vagy a keresztény, de erőszakos északi szomszéd?
Állandósult háborúk
Lajos halála után a Magyar Királyság belső válságba süllyedt, ezalatt az Oszmán Birodalom zavartalanul terjeszkedhetett. 1389-ben az első rigómezei csatában a szerb állam szenvedett súlyos vereséget, a 14. század végére Bulgária szinte teljesen oszmán fennhatóság alá került. Zsigmond magyar király, miután konszolidálta hatalmát, 1396-ban nemzetközi keresztes sereget vezetett Bulgária területére, de a nikápolyi csatában súlyos vereséget szenvedett. Az elkövetkező évtizedekben a Magyar Királyság védelempolitikája lényegében a török fenyegetés ellen irányult. Zsigmond uralkodása idején épült ki a déli határvidéken az első komoly végvári rendszer, ezeknek a váraknak egy jelentős része Szerbia területén húzódott.
Így vált a végvárrendszer kiemelt jelentőségű elemévé Nándorfehérvár, azaz Belgrád is. Belgrád középkori történelme során mindig is határvár volt, így gyakran cserélt gazdát előbb a Bizánci Birodalom és Magyarország, majd Szerbia és a Magyar Királyság között. Az oszmán előretörés következtében a déli határszakaszon lényegében folyamatos háborúskodás vette kezdetét, melynek mintegy szimbólumává egy fiatal erdélyi nemes, Hunyadi János vált.
Hunyadi János pontos születési helyét nem ismerjük, de a család birtokközpontja Vajdahunyad vára volt Erdélyben, melyet Zsigmond adományozott János apjának, „Serbe fia Vajknak”, aki a szomszédos Havasalföldről települt át. János katonai pályafutását apródként kezdte, Lazarevics István szerb fejedelem szolgálatában is állt, ekkor vett részt először a törökökkel szembeni határvillongásokban, egyben megismerte a török harcmodort. Később Zsigmond szolgálatába lépett, akivel megfordult Itáliában, a milánói herceg udvarában, majd később részt vett Csehországban, a huszita háborúkban. Tanulékony ifjú volt, a törökök elleni hadműveletei során úgy a milánói tapasztalatait, mint a huszitáktól ellesett harcmodort sikerrel kamatoztatta. 1439-ben kinevezték szörényi bánná, majd később erdélyi vajdává, temesi ispánná és nándorfehérvári főkapitánnyá,
Hunyadi a passzív határvédelem helyett az aktív hadjáratokat részesítette előnyben. Az 1440-es években több, váltakozó eredményű hadműveletet vezetett a Balkánra, az Oszmán Birodalom visszavonulását azonban nem tudta elérni. Súlyos vereségeket mért azonban az Erdélybe és a déli határ térségébe betörő török csapatokra. Hogy a magyar határt biztonságban tudja, egy „ütközőzóna” kiépítésére törekedett, ezért aktívan beavatkozott a szomszédos országok, elsősorban Havasalföld és Szerbia belpolitikájába.
Imádkoznak értünk
1451-ben – immár másodszor – II. Mehmed került a trónra, aki apjától, Murádtól vette át a hatalmat. Az új szultán elsőként a már meggyengült Bizánci Birodalom felszámolását és Konstantinápoly elfoglalását tűzte ki célul. 1453-ban ezt sikeresen teljesítette, az utolsó bizánci uralkodó az ostromban vesztette életét, Konstantinápoly pedig Isztambul néven rövidesen az Oszmán Birodalom fővárosa lett. Egy forrás szerint: „Amikor Mahomet török császár Görögországot leverte, úgy elbizakodott, hogy azt mondta: »Egy az Isten az égben, egy fejedelem uralkodjék a földön!«”
Nagyratörő terveit megalapozandó, Mehmed megreformálta a birodalom közigazgatását és hadseregét, melynek tüzérsége a kor európai hadseregeinek többségét felülmúlta. Konstantinápoly elfoglalását követően Európa irányában próbált terjeszkedni. Elsőként elfoglalta a Szerb Despotátus maradék területét, majd a Magyar Királyság kulcsának tekintett Nándorfehérvár ellen indult. A magyar védősereg jelentős külföldi segítséget nem remélhetett, de III. Kallisztusz pápa 1456. június 29-én bullát adott ki, melyben elrendelte, hogy az összes templomban délben is szólaljanak meg a harangok:
jel adassék minden hívőnek, hogy imáikkal segítsék azokat, akik a török ellen harcolnak.
A déli harangszó tehát a közhiedelemmel ellentétben eredetileg nem a nándorfehérvári diadalnak állított emléket, hanem a veszélyt hirdette. Az általános pánikot fokozta, hogy júniusban hetekig egy üstökös ragyogott az égen, melynek csóvája még nappal is látszott, ezt természetesen rossz ómennek tekintették. Ebben a terhelt időszakban Hunyadinak és Nándorfehérvár védőinek egy nem várt és még kevésbé kért segítsége érkezett Kapisztrán János személyében.
Kapisztrán 1455-ben érkezett Magyarországra, eredetileg önjelölt inkvizitorként, hogy kifüstölje az országból a huszita „mételyt”. Ő maga korábban Itáliában és Csehországban küzdött az eretnekek és zsidók ellen. Bár személyesen nem szabott ki halálos ítéleteket, tevékenysége jelentős túlkapásokhoz vezetett. A törökök közeledésének hírére lelkesen látott neki egy keresztes sereg toborzásának, mely ugyan sikerrel járt, de a sereg fegyelme meglehetősen elmaradt a kívánatostól.
Hunyadi kihasználta a lehetőséget
A török sereg július elején ért a vár alá, majd a tüzérség azonnal megkezdte a vár módszeres lövetését. Mehmed eredetileg a vár lerombolását és a védők kiéheztetését tervezte, vélhetően megpróbálva elkerülni a Konstantinápoly falai alatt tapasztalt hatalmas emberveszteséget. Időközben a török hajóhad a Dunát lezárta Belgrád körül. Kezdetben úgy látszott, beválik Mehmed taktikája. Az ostrom egy túlélőjének visszaemlékezése szerint: „tíz nap elteltével a vár valamennyi falát földdel tették egyenlővé”. Hunyadi, aki seregével a falakon kívül rekedt, tudta, hogy, amennyiben nem kockáztat, a város elesik, így július 14-én kétségbeesett küzdelemben átszakította a török hajóblokádot, ehhez segítségére volt Szilágyi Mihály is, aki Nándorfehérvárból naszádokat küldött a török hajók ellen, melyeket így sikerült két tűz közé fogni.
Hunyadi a várba jutva Kapisztrán szedett-vedett seregét letáboroztatta a Száva bal partján, hogy „ne legyenek láb alatt”, ő maga pedig katonáival csatlakozott a várvédőkhöz. Mehmed július 21-én döntő rohamot rendelt el a vár ellen, mely kis híján a város elestével végződött (ehhez kapcsolódik Dugovics Titusz közismert legendája), de egynapos harc után a védők teljesen kiszorították az ostromlókat a városból.
Az ostrom után Mehmed és Hunyadi is pihenőt rendelt el, Kapisztrán János keresztesei azonban másként gondolkodtak. A főparancsnok, sőt, valószínűleg Kapisztrán engedélye nélkül néhány keresztes íjász megtámadta a táborozó törököket. Egy kisebb török lovascsapat vonult a keresztesek ellen, de ez egyre több keresztest csalogatott ki a táborból, akik felvették a harcot a törökökkel. Kapisztrán csónakba szállt, megpróbálva visszahívni a katonáit, akik azonban félreértették a parancsnok cselekedetét, és a teljes tábor átkelt a folyón. Kapisztrán erre – vágyva a mártíromságra – fegyver helyett mindössze egy kereszttel elindult a török tábor felé ezt kiáltva:
Aki elkezdte bennetek a jó dolgot, be is fejezi!
A törökök ellentámadása váratlan lehetőséget nyújtott Hunyadinak, aki ezt rögtön fel is ismerte. A tüzérség teljesen őrizetlenül maradt, így a magyarok egy jól irányzott lovasrohammal kitörtek a várból, majd elfoglalták az ágyúkat, és elkezdték lőni a török tábort. A kialakuló zűrzavar végül a törökök pánikszerű menekülésével végződött, maga Mehmed is megsebesült egy combjába fúródó nyílvesszőtől, és eszméletlenül kellett kimenteni a csatatérről. Hunyadi a csata után azonnal egy újabb hadjárat szervezésébe kezdett, de ezt már nem tudta véghez vinni: augusztus 11-én pestisben elhunyt. Thuróczy János krónikája szerint „amikor Mahomet császár Hunyadi halálának hírét meghallotta, lehajtotta fejét, és sokáig hallgatott. Ezután azt mondta: »Ellenségem volt, mégis sajnálom halálát, mert Hunyadinak nem volt párja a fejedelmek között.«”
A cikk szerzője Kovács Szabolcs történész.
A legfrissebb történelmi cikkek a History magazintól:
-
- Ezt mondta Kádár Hofinak a Kádár-paródia után
- Az ókori Rómától Donald Trumpig: így lett ellenség az értelmiségből
- Tényleg lemészárolták a nácik a hajótörötteket?
- Ezért támadta meg Magyarország a Szovjetuniót
- Így győzte le Őrült Ló és Ülő Bika az amerikaiakat
- Így lett Kapisztrán a nándorfehérvári diadal hőse
Hunyadiról szóló sorozatunk cikkei:
- Ki volt valójában Hunyadi János?
- Ezért tűzték lándzsára Ulászló király fejét
- Vlad Dracul a magyar király embere volt
- Már a kortársait is megdöbbentette Karóbahúzó Vlad, azaz Drakula kegyetlensége
- Ki volt valójában Brankovics Mara?
- Cillei Ulrikot megölték, Újlaki Miklós királyként halt meg
- Ki volt valójában a Hunyadi mellett harcoló Kapisztrán János?
- Hunyadi-mánia: ki volt valójában Dugovics Titusz?
- Nándorfehérvár: így csalta tőrbe Hunyadi a szultán janicsárjait
- Nándorfehérvári vereség – mi történik, ha Hunyadi veszít?
