Kevés szó esik róla, de a Magyar Királyság sorsa gyakorlatilag már a mohácsi csata előtt öt évvel, 1521. augusztus 29-én megpecsételődött Nándorfehérvár elvesztésével. Az országban úrrá lett a pánik, mindenki tisztában volt vele, hogy Szulejmán újra jönni fog, és akkor mindennek vége, hiszen a szultáni sereg megállításához a királyság teljes hadereje is kevés. Nagyon kevés. A vár elvesztése éppoly hatalmas tragédia volt, mint amekkora diadal a máig déli harangszóval ünnepelt megtartása 1456-ban. Ám hiába került török zászló Nándorfehérvárra, a magyarok nem adták fel. Mindenki tette a dolgát: az urak a végvidéken harcoltak, II. Lajos király katonai és pénzügyi segítséget szerzett cseh alattvalóitól, miközben elképesztő mennyiségű levelet írt a nyugati segítségben reménykedve. Erről szólt a mohácsi csatát bemutató sorozatunk előző része. Ezúttal picit visszalépve az időben Nándorfehérvár 1521-es ostromáról, védőinek lemészárlásáról lesz szó, valamint arról, miért volt helyes döntés II. Lajos részéről, hogy nem próbálta felmenteni Magyarország kapuját az ostrom alól. Dr. Pálosfalvi Tamás történésszel, az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontja tudományos főmunkatársával beszélgettünk.
24.hu
Trónra lépése után I. Szulejmán azonnal Magyarország ellen fordult, 1521-ben már a királyi sereggel akart megütközni. Ez nem sikerült, Nándorfehérvárt, az ország kulcsát, kapuját viszont elfoglalta a török: a királyi had tétlenül nézte végig a legfontosabb vár elvesztését, azonban még mindig ez volt a jobb választás, mint a harc. Nándorfehérvár nélkül többé nem volt erő, ami az oszmán sereget megállíthatta volna – ezzel folytatjuk a mohácsi csata 500. évfordulója alkalmából indított cikksorozatunkat.
Ajánlott videó
- 12:31 „Ha eladod a szavazatod, elveszik a gyerekedet!” – Tarnazsadányban farkasszemet néznek a Tisza őrszemei és a Fidesz szimpatizánsai
- 12:16 Fejbe lőtték koronggal, kórházba került az NHL-csapat edzője
- 12:05 „A kormányok félnek a tiltakozó megmozdulásoktól” – mitől sikeres egy tüntetés?
- 11:31 Ha a Fidesz a „jogászok pártja”, akkor a Tisza kiké? – megnéztük a képviselőjelöltek társadalmi hátterét
- 11:07 „Nem szarok oda, ahonnan enni kaptam” – Böde Dániel elárulta, hogy a Fideszre szavaz
- 11:05 9:25-kor Magyar Péter 80, Orbán Viktor 20 százalékon állt a Polymarketen
- 10:56 Kovács Áronék ismét babavárás elé néznek: az énekes megmutatta várandós párját is
- 10:54 Orbán Viktor a szavazás után: „Hűtsék be a pezsgőt!”
- 10:48 Magyarország már Mohács előtt elveszett
- 10:46 „Üvöltött a Kossuth Rádió a szobában” – megfélemlítő elbeszélgetésről számoltak be kormánytisztviselők, miután állami alkalmazottak illegális aláírásgyűjtéséről írtunk
- 10:22 „Felfüggesztjük a közmédia hírszolgáltatását” – Magyar Péter megerősítette kétharmados vállalásait
- 10:20 Nádai Anikó nem csinál problémát abból, hova húzta az X-et: megmutatta szavazólapját
- 10:18 Mátramindszenti voksolás: „Menjetek ki a cigánysorra, ott majd szétbasszák a pofátokat!”
- 10:11 Usain Bolt korosztályos idejénél is jobbat futott az ausztrál csodagyerek
- 10:09 Harrison Ford egyetemistaként klinikai depressziótól szenvedett: felidézte legsötétebb napjait
- 06:39 Megtették tétjeiket a közvélemény-kutatók: a Tisza a választás esélyese
- 23:41 Így zárta a kampányt Magyar Péter Debrecenben – galéria
- 11:05 9:25-kor Magyar Péter 80, Orbán Viktor 20 százalékon állt a Polymarketen
- 23:44 Így zárta a kampányt Orbán Viktor Budapesten – galéria
- 07:07 Zacher Gábor: Abban az országban, ahol ilyen rossz a lakosság egészségügyi helyzete, ott szükség van változásra
- 09:06 Egy dombóvári választópolgár szavazata csaknem másfélszer annyit ér, mint egy szegedié
- 06:57 „Világszinten is ritka az ilyen férfihang” – Schóbert Norbi Jr. és Lengyel Johanna nyerték A Nagy Duettet
- 08:04 Tényleg nem Freddie vezette a szombati SzerencseSzombatot a köztévén – sejtelmes dolgot mondott az énekes
- 10:54 Orbán Viktor a szavazás után: „Hűtsék be a pezsgőt!”
- 08:00 Kvíz: váratlan volt, szinte hihetetlen – mennyit tudsz a rendszerváltásról?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
