Tudomány zöldövezet

Először készült hivatalos fotó erről a ritka állatról

Hugh Kinsella Cunningham / Stringer / Getty Images
Hugh Kinsella Cunningham / Stringer / Getty Images

Egy új tanulmányban első alkalommal mutatnak be hivatalos felvételt a súlyosan veszélyeztetett, rendkívül ritka Upemba-mocsáriantilopról – írja az IFLScience. A példányt a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kamalondo-medencében, egy légi felmérés során örökítették meg, az állat a világon egyedül ebben a mocsaras régióban van jelen.

Manuel Weber, az Upemba Nemzeti Park Kutatási és Biomonitoring Osztályának vezetője szerint az expedíció második napjának reggelén az egyik egyed kellő időre állt meg ahhoz, hogy le lehessen fotózni, majd elszaladt. A szakértők szerint ez az első publikált fénykép a zambézi mocsáriantilop ezen alfajáról, amelyet bizonyos kutatók külön fajnak tekintenek.

A populációt 2005-ben írták le az 1920-as és 1940-es évek során gyűjtött múzeumi példányok alapján. A Weber és kollégái által végzett felmérés az első több mint 50 év óta.

Az adatok nem túl biztatóak: míg a Természetvédelmi Világszövetség jelenlegi becslése alapján az állományt 600–1000 kifejlett egyed alkotja, addig a szakemberek csupán tíz példányt detektáltak.

Ennek tükrében azt feltételezik, hogy a tényleges egyedszám 100 alatt van.

Az Upemba-mocsáriantilop az orrvadászat miatt sodródott a kihalás szélére. Az 1970-es évek elején végzett légi adatgyűjtések alapján akkoriban még akár 20 ezer állat is lehetett a térségben, az 1980-as évekre viszont a nemzeti parkban gyengültek a védelmet célzó intézkedések, ami negatívan hatott a populációra, miközben a hús iránti kereslet miatt az orvvadászatuk felerősödött.

Upemba National Park

A kutatók most azonnali lépéseket szorgalmaznak. „Az a tény, hogy egyáltalán még léteznek, rendkívüli, de sürgős védelem nélkül eltűnnek” – emelte ki Weber. A szakértők abban bíznak, hogy új felvételük felhívja a figyelmet a problémára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik