Tudomány zöldövezet

Milliókat érő bálnahányást foglaltak le Indiában

Gerard Soury / Getty Images
Gerard Soury / Getty Images

Egy 25 éves férfit vettek őrizetbe az indiai Bhávnagar körzetében, miután 13,5 millió rúpia (mintegy 57 millió forint) értékű ábratöredékeket találtak nála – írja a Times of India. A Szartanpar nevű faluban élő férfi birtokában nagyjából 1,4 kilogrammnyi volt a parfümgyártás során használt, rendkívül értékes anyagból.

A gyanús alakra rendőrök lettek figyelmesek, amikor egy elhagyott útnál álldogált egy rózsaszínű szatyorral. A csomag átvizsgálásakor kisebb és nagyobb, fehéres-krémszínű anyagdarabokra bukkantak. Kihallgatása során a férfi azt mondta, az ámbrát egy közeli parton fedezte fel, ahova rendszeresen kilátogat. Egy korábbi rendőrségi lefoglalás miatt tisztában volt vele, hogy az anyag igen értékes.

Az esetet követően a rendőrség értesítette az erdészeti hatóságot, egy laboratóriumban pedig bevizsgálták az ámbrát. A darabokat végül lefoglalták további elemzésre.

Az ámbrát gyakran nevezik a tenger kincsének vagy lebegő aranynak, és a nagy ámbráscetek szervezete választja ki. A fehér, szürke, barna, ritkább esetben fekete árnyalatú, viaszos anyag a bélfalat védi az elfogyasztott lábasfejűek kemény részeivel, például a csőrrel szemben. Hogy az ámbra miként kerül ki a bálnákból, nem teljesen tisztázott, de a legtöbbször hányás formájában juthat ki.

Az ámbra alapból ugyan nem túl kellemes szagú, a parfümgyártásban viszont rendkívül értékes, hiszen a belőle kinyert ambrein segíti az illatszerek előállítását.

Indiában a nagy ámbráscetek védelem alatt állnak, az ámbra birtoklása pedig illegális. Az anyaggal való kereskedelem szintén tiltott az országban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik