Tudomány zöldövezet

Káros, idegenhonos halat védenek itthon

Getty Images
Getty Images
Bő hatvan évvel ezelőtt azért telepítették be Magyarországra a növényevő amurt, hogy segítsen kezelni a vízi vegetációt, ma viszont már tudjuk: speciális táplálkozása miatt őshonos halainkat is veszélybe sodorja. A fajra komplex, esetenként ellentmondásos jogszabályok vonatkoznak, idegenhonossága ellenére pedig a Dunán és a Tiszán is védik, és az illegális betelepítései sem ritkák. Amennyiben inváziós fajjá válik, úgy még súlyosabb ökológiai és gazdasági következményekkel járhat jelenléte. Szakértőt kérdeztünk a hazai amurhelyzetről.

Régi környezeti problémát hozott felszínre egy 2025. január 3-án, a Budapest halai nevű Facebook-oldalon megjelent poszt. A bejegyzésben az üzemeltető, Szendőfi Balázs halkutató és természetfilmes az idegenhonos amurok (Ctenopharyngodon idella) okozta ökológiai károkról, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) új, a fajt a korábbiaknál szigorúbban védő horgászrendjéről, a hal magyar vizekben történő szaporodásáról, valamint illegális betelepítéséről ír.

A posztra számos reakció érkezett, és több, az ökológiában és horgászatban kevésbé járatos felhasználóhoz is eljutott. Most szakértő segítségével járunk utána a témának.

Inváziós fajnak tekinthető-e az amur Magyarországon, milyen szabályok vonatkoznak rá, miért telepítették be hazánkba, milyen problémákat okoz és hol boldogulhat el leginkább itthon? Többek között ezekről kérdeztük dr. Sály Pétert, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Állatökológiai Kutatócsoportjának tudományos munkatársát.

Egyelőre nem inváziós

Az inváziós faj kifejezést olyan idegenhonos fajok megjelölésére használják, amelyek eredeti elterjedési területükön kívül gyakoriak, egy-egy előfordulási helyen nagy állománysűrűségű, önfenntartó populációkkal rendelkeznek, illetve veszélyeztetik vagy káros hatást gyakorolnak a biológiai sokféleségre és ökoszisztéma szolgáltatásokra. Az inváziós fajok világszerte, így hazánkban is számos kedvezőtlen környezeti és gazdasági következménnyel járnak, ezért kezelésükről nemzetközi és hazai jogszabályok egyaránt rendelkeznek. Egyebek mellett arról is, hogy jogszabályi értelemben mely idegenhonos fajok tekintendők inváziósnak.

Az amur a vonatkozó jogszabályok értelmében Magyarországon idegenhonos, azonban jelenleg nem inváziós faj.

Az ázsiai nagy folyókból származik, ezért Magyarországon is a nagy folyók jelentik számára a leginkább kedvező élőhelyeket. Sály Péter a hazai vizekben jelenlévő példányok elsősorban célzott vagy véletlen – nem regisztrált – telepítések eredményeként vannak jelen, ám feltételezhető, hogy bizonyos élőhelyeken a faj szaporodik is. Ugyanakkor a busához hasonló robbanásszerű egyedszám-növekedését még nem dokumentálták.

Számtalan példa ismert arra – akár a hazai halászati történelemben –, hogy egy idegenhonos faj rövid idő alatt invázióssá váljon. Általában lehetetlen megjósolni a bekerülő és betelepített élőlények későbbi gazdasági és ökológiai hatásait, ez pedig jelentős kihívást okoz a tervezésben.

„Az invázióssá válás potenciálja teljesen reális, tekintsünk például a busára. Erről a halról eleinte azt gondolták, hogy nálunk nem fog szaporodni, de évtizedek óta folynak a természetben az ívásai, és immár igen komoly busaállományok fordulnak elő vizeinkben” – emeli ki a szakember.

Oláh Tibor / MTVA Karácsonyi lehalászás a Hortobágyon 2020-ban, ahol az összesen 2800 hektár területű tavakban főként pontyot, busát, amurt és ragadozó halakat nevelnek.

Szövevényes jogi környezet

Az amur jogszabályi környezetét uniós szinten egy, a tagállamok számára követendő, az idegenhonos és inváziós fajok kezelésére vonatkozó rendelet, valamint egy akvakultúrás, a termelhető fajokkal kapcsolatos rendelet szabályozza. Utóbbiban szerepel az amur, ezzel mentesítve az állatot az inváziós fajokra szóló szabályok alól.

A jogi oldalt tárgyalva érdemes a biológiai sokféleségről szóló nemzetközi egyezményről is említést tenni, ez ugyanis előírja, hogy a megállapodáshoz csatlakozó országok vállalják az őshonos fajokat vagy élőhelyeket veszélyeztető idegenhonos fajok betelepítésének megelőzését, ellenőrizését, illetve megsemmisítését. Ennek az egyezménynek a szellemisége az idegenhonos fajok, például az amur korlátozott hasznosítására ösztönöz.

A hazai jogszabályi környezet a fentieket használja ki, a halászati törvény értelmében lehetővé téve az egyedek halgazdálkodási vízterületekre való telepítését, ha az zárt, lefolyástalan, illetve egyéb helyszínekre, amennyiben az egyedek szaporodásra képtelenek, és a természetvédelmi hatóság szerint a művelet nem jelent ökológiai kockázatot.

Egy vízrendszer esetén akkor beszélhetünk zártságról, ha nem bír olyan elfolyóval, amely természetes vizekbe csatlakozik – ilyen terület lehet egy halgazdaság mesterséges medencéje. Sály Péter szerint azonban a gyakorlatban a halgazdasági vízterek zártságának, valamint a telepítendő egyedek szaporodásra való képességének ellenőrzése és biztosítása komoly kihívás.

Közvetve segítik a szaporodását

Az amur természetvédelmi megítélése a többi idegenhonos halfajhoz hasonlóan egyértelmű: nem lenne szabad telepíteni, és a vonatkozó előírások látszólag még ellent is mondanak a fenti jogi környezetnek. „A hazai természetvédelmi törvény alapján csak olyan idegen szervezeteket lehet betelepíteni, amelyek nincsenek káros hatással a természetes ökológiai folyamatokra, illetve nem befolyásolják hátrányosan az őshonos fajok életkörülményeit” – világít rá a szakember.

Getty Images Amur

Érdekes módon a MOHOSZ 2024 végén közzétett, a Duna és a Tisza teljes magyarországi szakaszára, valamint a Tisza-tóra vonatkozó horgászrendjében az amur kiemelt szerepet kapott. A szabályozás alapján előbbi folyón csak az 50 és a 80 centiméter közötti példányok, azokból is naponta legfeljebb kettő, évente összesen legfeljebb 70 egyed vihető haza. A Tiszán csak a darabszámot korlátozták, naponta maximum három példány vihető el.

Sály Péter szerint a faj korábban is védett volt méretkorlátozással, a kifogható legkisebb méret volt szabályozva, az új horgászrenddel viszont a Dunán szigorították az előírásokat. Ez hozzájárulhat az állomány gyarapodásához, mivel az olyan stratégiát folytató halaknál, mint amilyen az amur is, a nagyobb példányok élőhelyen való visszatartása javíthatja a szaporodási sikerességet.

Az amur nem mutat ivadékgondozást, ehelyett szabadon szórja szét az ikráit. A nőstények, különösen a méretesebbek, rengeteg ikrát termelnek, a nagy számok törvénye alapján pedig minél több az egy nőstény által produkált mennyiség, annál több a túlélő utód.

A méretkorlátozással védett, a fenti stratégiát követő halaknál tehát a szokásosnál jóval gyorsabban léphet fel látványos populációgyarapodás sikeres szaporodási eseményeket követően.

Mivel a horgászok nem vihetik el a nagyobb egyedeket, nincs meg a korlátot állító mesterséges szelekció, ez pedig közvetetten hatalmas nyomást helyezhet az őshonos élővilágra.

Az amur és a fehér busa behozatalát 1963-ban az akkori Földművelésügyi Minisztérium engedélyezte. A megfontolás hátterében az állt, hogy táplálékspecialista, növényevő halakról van szó: a fehér busa a vízben lebegő fitoplanktonnal táplálkozik, így táp nélkül is nevelhető tógazdaságban, az amur pedig a szemmel látható vízi vegetációt eszi, ezért az elgondolás szerint gátolhatta volna a pontyos élőhelyeken a növényzet túlburjánzását.

Megoldás helyett probléma

Az akkor betelepített halak az amur és a fehér busa eredeti élőhelyén befogott példányai voltak. Utólag derült ki, hogy a betelepíteni szándékozott két faj mellett további hármat is behurcoltak: a fekete amurt, a pettyes busát, és a kínai razbórát – utóbbi ma már hazai és európai uniós szinten is nyilvántartott inváziós faj.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik