A viking esküvőhöz egy ágyra és nyolc emberre volt szükség
A középkori Izland lakói leginkább sagáikról – viking őseikről szóló életteli történeteikről – ismertek. Pedig törvénykönyvük is volt, és törvényeikből kiderül egy különös házassági szokás, amely rávilágít az izlandi közösség társadalmi-nemi viszonyaira.
Ahhoz, hogy a házasság törvényes legyen, a vőlegénynek hat tanú szeme láttára, „fedetlen testtel” egy ágyba kellett bújnia újdonsült feleségével. Az elgondolás, hogy a házasságnak ily módon tanúi voltak, biztosította, hogy az egyesülésből származó gyermekeket törvényesnek tekintsék, ami fontos dolog volt a vagyon öröklése és a család becsülete szempontjából. Ágyasok tartása végül is korántsem volt szokatlan, a női szolgák szexuális kihasználása pedig láthatóan annyira elterjedt, hogy az ilyesmit aligha tartották érdemesnek arra, hogy a sagákban feljegyezzék.
Mindezt érdemes észben tartanunk a svédországi Birkában feltárt viking temető esetében, ahol az egyik sírban fegyverek tömegével együtt talált csontvázról kiderült, hogy az elhunyt nő volt. Sok viking nő nagyobb szabadsággal rendelkezett, mint más nők Európában, hatalmuknak mégis voltak korlátai. Talán éppen ezen korlátok miatt fejezte ki férfi harcosként az identitását a Birkában eltemetett személy?
A vikingek korábban tértek át a kereszténységre
Kr. u. 965 körül Kékfogú Harald (958-tól dán, 976-tól norvég) király merész – és meglepő – kijelentést tett. A Jütland-félszigeten fekvő Jellingben felállított rúnakövön az uralkodó kinyilvánította, hogy ő „minden dánt kereszténnyé tett”. Ez volt a kereszténységre vonatkozó legkorábbi „hivatalos” állítás a viking kori Skandináviában.
Ez tehát azt jelenti, hogy a 10. század végéig a kereszténység nem tett szert nagy vonzerőre viking földön? Valószínűleg nem, mivel 2016-ban a dán Fyn-szigeten egy fémdetektoros kutató egy feszületet formázó skandináv aranyfüggőt talált, amely a 10. század elejéről származik.
Két évszázaddal korábban, a 800-as évek elején Szt. Anskar (Szent Oszkár) frank püspök missziót vezetett Skandináviába, amely a hagyomány szerint nem sok sikerrel járt. Az aunslevi feszület viszont azt mutatja, hogy Anskar igyekezete vagy talán a keresztény országokból visszatérő vikingek hatása végül eredményre vezetett.
Kékfogú Harald megakadályozta a viking rablásokat
Kékfogú Harald, a modern bluetooth-szabvány névadója a viking kor egyik leghíresebb dán királya, mégis úgy tűnik, hogy ő maga a legkevésbé sem volt viking. A király – akit egy 12. századi krónikás szerint valószínűleg egy rossz foga miatt neveztek el Kékfogúnak – sohasem vett rész viking expedíciókban, és nem rendelt el egyetlen rablótámadást sem.
Harald valójában az egységes Dánia királyaként igyekezett megmutatni magát egy sor nagyszabású építési projekten keresztül, amelyek a viking fosztogatók visszaverését célozták. Ezek közé tartozott a gyűrűerődök (úgynevezett Trelleborg-erődök) hálózata, amelyek az elsőként felfedezett ilyen erődről kapták a nevüket, és amelyekben sok száz katonát tudtak állomásoztatni. Az UNESCO által 2023-ban világörökségi helyszínné nyilvánított Trelleborg-erődök Dánia egész területén épültek, valószínűleg azzal a céllal, hogy egyesítsék a Dán Királyságot – amit Kékfogú Harald a jellingi rúnakőre is rávésetett.
Ilyen erődökkel – csakúgy, mint a nagyjából egy generációval korábbi wessexi és merciai angolszász erődítményekkel – minden martalóc vikinget meg lehetett akadályozni abban, hogy pusztítást okozzon Harald birodalmában.
Lehet, hogy Tell Vilmos legendája egy viking történetből ered
Kékfogú Harald nagyszabású építési projektjei költségesek voltak, ami feszültséget teremtett a király és az előkelői között. Saxo Grammaticus, egy 12–13. századi dán író elmondása szerint, amikor Harald meghallotta egyik előkelőjének hencegését, miszerint íjjal halálos lövést tud leadni, megparancsolta ennek a Toki nevű férfinak, hogy hűségét a végsőkig próbára téve bizonyítsa ezt be. Toki azzal mutatta meg a hűségét, hogy lelőtt egy almát a fia fejéről. Amikor Harald megkérdezte Tokit, miért vett ki több nyílvesszőt a tegezéből, Toki azt felelte, ha elvétette volna az almát, a királyt nem vétette volna el.
Akár hiszünk Saxónak, akár nem, története arról tanúskodik, hogy a saga jellegű történetmesélés hagyománya nem csak Izlandról származik. És Saxo ezzel még nem fejezi be teljesen Harald történetét. Az író elmondja, hogy a királyt lázadó fia, Villásszakállú Svend kiűzte a királyságából. Harald próbálkozása, hogy újból megvesse lábát Dániában, írja Saxo, meghiúsult, amikor a csata egy nyugodt pillanatában elindult befelé az erdőbe, hogy szükségét elvégezze. Toki – megint készenlétben tartott íjjal – figyelte őt. És természetesen nem vétette el.
A viking kor már jóval a 8. század vége előtt elkezdődött
Ki gondolta volna, hogy a tenger felől ilyen támadást hajthatnak végre?
– sopánkodott Alcuin northumbriai teológus, Nagy Károly frank király udvarának híres tudósa, amikor meghallotta a hírt, hogy a vikingek megtámadták és felprédálták Lindisfarne szigetének kolostorát, a szerzeteseket pedig lemészárolták. A közvélekedés szerint ez a 793-as szörnyű támadás jelentette a viking kor kezdetét – legalábbis a Brit-szigeteken. Egyes történészek azonban manapság azt állítják, hogy a középkornak ez az időszaka már korábban elkezdődött.
Ennek legmeggyőzőbb bizonyítéka a 2000-es évek elején került elő, amikor az észt Saaremaa-szigeten fekvő Salme területén felfedeztek két, csontvázakat rejtő hadihajót. Ezek a leletek nagyjából 750-ből származnak.
A régészeket továbbra is gondolkodóba ejtik a leletek, amelyek között skandináv fegyverek, kutyák és sólymok is vannak. Sok csontvázon kiterjedt sérülések nyomait fedezték fel. Lehet, hogy egy félresikerült diplomáciai küldetésről van szó (amelyben a kutyákat és sólymokat ajándéknak szánták), talán sikertelen portyázók jártak pórul, vagy egy csapat leendő telepest temettek ide? Bármi történt is, nemigen lehet kétségünk afelől, hogy a viking kor – majdnem ezer évvel azután, hogy 1050 körül véget ért – még mindig tartogat számunkra meglepetéseket.
A cikket Boross Anna fordította.
