A 19. század közepétől egészen az 1920-as évekig hatalmas számban keltek el Európában és a tengerentúlon is a mozdítható elemekkel nem rendelkező, olcsó mázas vagy mázatlan porcelánbabák. Különféle méretekben léteztek, a legkisebbek éppen belefértek a népszerű babaházakba, így kiegészítőnek is kiválóak voltak, nem is szólva a karácsonyi pudingba rejtett szerencsetárgyként való alkalmazásukról. Némelyik közülük mintaként rájuk öntött ruhát is viselt, a legtöbb azonban meztelen volt, egyrészt talán amiatt, hogy fel lehessen őket ruházni, másrészt némelyik a kiképzése alapján a fürdővízben is tudott lebegni.
Különféle neveken ismerték őket, de az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában általában „pennybabákként” emlegették az olcsóságuk miatt, amiért a gyerekek akár a saját kevéske zsebpénzükből meg tudták vásárolni.
A fiúbabák, amiket főleg a hajviseletüktől lehetett felismerni, a „Frozen Charlie”, vagyis „Fagyott Karcsi” becenevet kapták. A női név egy téves elképzelésből jött: úgy hitték, hogy egy 1840-es évekbeli érzelgős amerikai népballada, a „Fair Charlotte” miatt hívták így a porcelánbabákat. A balladában és az alapjául szolgáló versben egy téli bálra siet egy fiatal lány, aki arra vágyik, hogy mindenki lássa csinos ruháját, ezért nem hajlandó vastagon felöltözni a szánútra – így végül halálra fagyva érkezik meg. Nincs rá bizonyíték, hogy e kísérteties mesének bármi köze lenne a porcelánbabákhoz, mindenesetre a „Frozen Charlotte” jól csengő név a gyűjtők fülében.
