VI. Henrik német király (aki 1191-től a német-római császári címet is viselte) 1184 nyarán informális gyűlést, Hoftagot hívott össze a közép-németországi Türingia fővárosába, Erfurtba. A nemesi összejövetel célja az volt, hogy véget vessen a III. Lajos türingiai tartománygróf és Wittelsbachi Konrád mainzi érsek közötti ádáz vitának.
Leszakadt alattuk a padló
Henrik eltökélte, hogy nyugvópontra juttatja a nézeteltérést, amelynek pontos tartalmát máig sem ismerjük: valószínűleg egy régóta húzódó földvita állt a háttérben. A Német-római Császárság ekkoriban rengeteg apró püspökség, hercegség és városállam tákolmánya volt, így a komolyabb, fegyveres összetűzéssel fenyegető konfliktusokat érdemes volt csírájában elfojtani, mielőtt más területekre is átcsaptak volna. A mindössze 18 esztendős uralkodó fel is vette a kesztyűt, összehívta az arisztokratáit és a magas rangú hivatalnokait a királyság minden vidékéről, amelyet a Szent Péter-templomban (Peterskirche) vagy az ahhoz tartozó valamelyik egyházi épületben tartottak.
A küldöttek és kíséretük elözönlötték a várost, sokan a július 26-án rendezett gyűlés előtti napon érkeztek csak Erfurtba. Ám nem sokkal azután, hogy megnyitották az összejövetelt, beütött a katasztrófa. A rozoga fapadló megadta magát a rengeteg – feltehetőleg jóltáplált – nemesember súlya alatt, és
Elkerülhetetlen volt a tömeges tragédia: legalább hatvan, más források szerint talán száz ember is meghalt a balesetben, akik részben a zuhanástól, részben a fulladástól, részben az emésztőgödörben felszabaduló mérges gázoktól, részben a rájuk eső törmelékektől lelték halálukat.
A király túlélte
Meglepő módon azonban az esemény főszereplői sértetlenül megúszták. Henrik király éppen egy kőpadlós falfülkében diskurált a mainzi érsekkel, amikor beütött a krach, majd, amíg létrákkal nagy nehezen kimentették őket, a vas ablakrácsokba kapaszkodva küzdöttek az életükért. A türingiai tartománygróf szintén szerencsésen túlélte a szerencsétlenséget.
A középkori latrinákat meglehetősen primitív módon, sőt, tulajdonképpen elég veszélyesen alakították ki – csak kijelöltek erre egy helyiséget vagy ástak egy gödröt, amelyet addig használtak, amíg teljesen meg nem telt, vagy az eső- és folyóvíz el nem mosta –, a modern mellékhelyiségek kívánalmainak távolról sem feleltek meg. A korszak egyik legbizarrabb incidense, az erfurti latrinabaleset a napnál világosabban jelezte az ilyesfajta alkalmi megoldások hátulütőit.
A baleset az európai történelem egyik emlékezetes jelenete, különösen úgy, hogy Henrik csak hajszállal élte túl a tragédiát, így a Német-római Császárság sorsa is máshogy alakulhatott volna. Miután azonban 1191-ben a császári trónra emelkedett, hatalma mind jobban nőtt, elfogta például a keresztes hadjáratról hazafelé tartó Oroszlánszívű Richárd angol királyt, sőt, a befolyását Szicíliára is kiterjesztette – míg nem 1197-ben, 31 évesen egy szicíliai lázadás közepén és a keresztes hadjárat küszöbén a király malária áldozata lett, ami aztán trónviták sorát robbantotta ki a császárságban.
