Tudomány

Egyes helyeken akár 39 fok is lehet ma

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Emellett előfordulhat zápor, zivatar, egyes részeken időszakos eső is.

2024. ugusztus 17-én marad az elmúlt napokban tapasztalt meleg, de általában közepesen, átmenetileg akár erősen felhős időre számíthatunk – írja a Kiderül.hu.

Akár több helyen előfordulhat zápor, zivatar, egyes részeken időszakos eső is. A Dunántúl délnyugati részein valószínű legkevésbé csapadék, a szél pedig csak zivatarok környezetében lesz erős vagy viharos.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 39 fok között alakul, a tartósabban felhős tájakon mérhetjük az alacsonyabb értékeket. Késő estére 22 és 29 fok közé csökken a hőmérséklet.

Kiderül.hu

Augusztus 18-án, vasárnap a gomoly- és fátyolfelhők mellett többórás napsütésre számíthatunk. Szórványosan kialakulhat zápor, zivatar, délkeleten, keleten kisebb, máshol nagyobb számban. A déli, majd az északnyugatira forduló szelet élénk, helyenként erős, zivatarban viharos lökések kísérik. Délután általában 33 és 38 fok között alakul a hőmérséklet.

Kapcsolódó
Véget ér a nyár augusztus 20-án?
A nyár általában augusztus 20-áig tart, ezt követően nyaralást már nem szoktunk tervezni. Idén is lehűlés jön ebben az időszakban, de vajon ez lesz a szezonzáró hidegfront?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik