Tudomány zöldövezet

Kígyóval harcolt egy nyúl az úttest közepén

@missfacto / X
@missfacto / X

Nem mindennapi ütközet állította meg a forgalmat egy dél-karolinai kisvárosban: egy nyúl és egy kígyó harcát nézhették végig az autósok – számolt be róla a USA Today. Azt nem tudni, hogyan került a két állat az úttestre, de sokan lelassítottak vagy megálltak, hogy jobban szemügyre vehessék, esetleg megörökítsék a különös összecsapást.

Ez a két élőlény természetes ellenségnek számít, hiszen a kígyók gyakran vadásznak erdei rágcsálókra, így nyulakra is. A mostani csatában viszont – egy videó tanúsága szerint – a préda felülkerekedett a ragadozón, a nyúlnak sikerült elkergetnie az éhes hüllőt.

A felvétel jól bemutatja, hogy a nyulak sem védtelenek, ha veszélybe kerülnek képesek lehetnek megvédeni magukat. A képsorokon látható egyed pedig különösen potensnek mutatkozott, és nem elégedett meg azzal sem, hogy visszavonulásra késztette a kígyót, ezután még üldözőbe is vette. Hogy utolérte-e, az már nem derül ki, hiszen az aszfaltról letérve a két állat eltűnt a magas fű sűrűjében.

Kapcsolódó
Videóra vették egy kígyó és egy krokodil harcát
A kígyó mérge rendkívül erős, de esélye sem volt a krokodillal szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik