Orseolo Péter a velencei dózse és Szent István király egyik leánytestvérének gyermekeként látta meg a napvilágot 1010 körül, majd amikor 1026-ban apját elüldözték a trónról, ő édesanyjával a magyar királyi udvarban lelt menedéket. István megkedvelte, és fia halála után őt tette meg örökösévé. A Rubicon.hu cikke szerint a lehetséges örökösök közül őt tartotta a legalkalmasabbnak életműve folytatására, a keresztény magyar állam alapjainak megszilárdítására.
Akadálytalanul vette át az ország irányítását 1038-ban, de hamar szembetalálta magát a főurakkal, akik 1041-ben meggyilkolták egy külföldi kegyencét, mire Péter elmenekült az országból. III. Henrik német-római császártól kért támogatást, aki több hadjáratot is vezetett az új magyar király, Aba Sámuel ellen. Idővel Aba belpolitikai helyzete is meggyengült, az 1044-es ménfői vereség után meggyilkolták, így Péter visszakaphatta a trónját. Magyarország várható sorsáról pedig rengeteget elárult, hogy Henrik egészen Fehérvárig kísérte védencét, bár hűbéri esküt ezúttal még nem követelt. Aztán 1045 elején, vélhetően az ismét fellángoló összeesküvésektől megijedve ünnepére ismét Magyarországra hívta III. Henriket.
Péter király húsvét szent ünnepén, a magyarok és németek színe előtt átadta neki Magyarországot aranyozott lándzsa képében
– írja a Képes krónika.
Átadta neki az eredeti koronázási ékszereket is, melyeket a császár Rómába küldött. Péter ezen lépése természetesen olaj volt a tűzre, de a király 1045-ben sikeresen felszámolta az első összeesküvést. Csanádon – valószínűleg Szent Gellért vezetésével – azonban újabb konspiráció kezdődött, melynek résztvevői Magyarországra hívták a Vazul-fiakat. Belháború kezdődött, ennek során a későbbi I. András elfogta őt, megvakíttatta és Fehérvárra hurcoltatta. Egyesek szerint Péter néhány napon belül bele is halt sebeibe, más források viszont azt állítják, hogy később visszanyerte szabadságát, és 1059-ben fejezte be életét.