Tudomány

Hány éves kortól számít valaki idősnek?

PeopleImages / Getty Images
PeopleImages / Getty Images

Az idős korról alkotott általános elképzelések folyamatosan változnak. Míg néhány évtizeddel ezelőtt az 50-es éveik végén járó embereket nagyrészt idősnek tartották, ma már az életciklusok kitolódása, a hosszabb várható élettartam és az egészségre fordított nagyobb hangsúly miatt a többség inkább középkorúként hivatkozik az ilyen korú emberekre.

Annak érdekében, hogy meghatározzák, mit tekintünk ma idős kornak, németországi, amerikai és luxemburgi tudósok több mint 14 ezer ember adatait nézték át, akik részt vettek a German Aging Survey nevű évtizedes kutatásban. A résztvevők 1911 és 1974 között születtek, és több kérdésre válaszoltak. Az egyik az volt, hány éves kortól számít valaki öregnek, írja az IFLScience.

Amikor 65 évesen feltették nekik ezt a kérdést, az 1911-ben születettek azt mondták, hogy az öregség átlagosan 71 évesen kezdődik.

Amikor a kérdést megismételték az 1956-ban születetteknek, miután ők is betöltötték a 65. életévüket, már három évvel későbbre, 74 éves korra tették ezt a küszöböt.

Érdemes kiemelni, hogy a nők átlagosan körülbelül két évvel későbbre tették az öregségi küszöböt, mint a férfiak. Más tényezőkről is kiderült, hogy befolyásolhatják a becsléseket – például ha valaki rosszabb egészségi állapotban van, vagy magányosabb, azok általában azt hitték, hogy az öregség korábban kezdődik.

A Psychology and Aging szaklapban közzétett tanulmány szerzői kiemelték, hogy az egészségesre fordított nagyobb figyelem, a várható életkor növekedése is segíti az öregségi korhatár kitolódását, ez a tendencia nem folytatódhat a végtelenségig. Nem véletlen, hogy az elmúlt években lelassult ez a folyamat.

Kapcsolódó
Felgyorsítja az agy öregedését a szegénység
Az alacsony jövedelmű háztartásokban élők fehérállománya a jelek szerint gyorsabban épül le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik