Az 1960-as években hatalmas fordulat kezdődött az etológiában: a kutatók sorra fedezték fel legközelebbi rokonaink, az emberféle majmok, illetve az emberek viselkedése közötti egyezéseket. Kiderült például, hogy a korábbi feltételezésekkel ellentétben nemcsak mi, hanem többek között a csimpánzok is képesek az eszközhasználatra, ami alapjaiban írta át a saját fajunkról és az állatokról kialakított képet. A tudományos forradalom nem kis részben a legendás Jane Goodallnek volt köszönhető.
Napjainkban hasonlóan jelentős felfedezések születnek, igaz, nem legközelebbi rokonainknál, hanem olyan állatoknál, amelyektől több száz millió évnyi evolúció választ el.
A National Geographic új, háromrészes dokumentumsorozatában, A polipok titkaiban a legfrissebb kutatási eredményeket is ismertetve mutatják be ezen különleges élőlények világát. Az epizódok a Föld napja alkalmából, április 22-én, 18:00-tól lesznek láthatóak a Nat Geo Wild csatornán, és még aznap a Disney+-on is elérhetővé válnak.
A sorozat kapcsán videóhívás keretében kérdezhettük Alex Schnell műsorvezetőt és producert, illetve Sy Montgomeryt, a 2015-ös, Egy polip lelke című kötet, valamint A polipok titkait kísérő, azonos című könyv szerzőjét.
Földi idegenek
A polipokra gyakran hivatkoznak a Föld vagy az óceán idegenjeiként, nem véletlenül.
A világűrbe, a sci-fi világába kellene utaznunk ahhoz, hogy tőlünk ennél is eltérőbb fajokat találjunk
– mondja a 24.hu-nak Sy Montgomery ismeretterjesztő.
Nem csoda, hogy többségünk inkább tud az emberfélékkel kapcsolódni: fizikumunkban sokkal közelebb állunk a majmok ezen csoportjához, a csimpánzok és az emberek DNS-e közel 99 százalékban megegyezik. Pedig ha belegondolunk, valahol mégiscsak mi vagyunk a földönkívüliek: bolygónkon az állatok jelentős része a tengerekben és óceánban élő gerinctelen, szárazföldi gerincesként inkább az emberszabásúak lógnak ki a sorból.
Tény, hogy a polipok szervezetüket tekintve merőben eltérnek tőlünk, a vízben élnek, karjaik a fejükhöz kapcsolódnak, szájuk lényegében a hónaljukban található, három szívük van, testükben kék vér kering, bőrük színét és textúráját is képesek megváltoztatni, emellett nincsenek csontjaik, ezért apró nyílásokon is átpréselhetik magukat. Az emberek többsége még csak azt sem tudja, hogy a polip melyik testrésze a feje, sokan a belső szerveket tartalmazó köpenyt vélik annak.
Ezen állatok nemcsak megjelenésükben, hanem életükben is merőben eltérnek tőlünk. Az embereknél például a szülés az élet korai szakaszában zajlik, a nő ezután – szerencsés helyzetben – még évtizedekig élhet, a több mint 300 polipfaj többségénél viszont a nőstény élete legvégén rakja csak le petéit.
Mint Alex Schnell rávilágít, az idegenség dacára az utóbbi időkben elkezdtük felfedezni náluk a számunkra annyira ismerős vonásokat. „Olyan, az intelligenciához köthető tulajdonságokat mutattak ki a polipoknál, amelyekről korábban azt hitték, csak az emberekre és legközelebbi rokonainkra korlátozódnak. Az 1960-as évekig azt hittük, az eszközhasználat fajunk sajátja, de most már a gerincteleneknél is látjuk a viselkedést” – teszi hozzá.
Scarlet és Athena
A tengerbiológus végzettségű Schnell 15 éve találkozik rendszeresen polipokkal és tintahalakkal merülései során, gyakran ezek az állatok adnak neki ihletet összehasonlító pszichológiai kísérleteihez, így gyermekekre szabott kognitív kutatásaihoz. Ennek ellenére mind a mai napig képesek újabb és újabb meglepetést okozni számára, a forgatás alatt például sikerült megfigyelnie polipok és halak közös vadászatait.
A stáb a sorozatban 12 fajra fókuszált, próbált olyan állatokat kiválasztani, amelyek képesek lekötni a közönséget látványos viselkedési mintáikkal. A fajok között akadt igen veszélyes mérgű, apró termetű kékgyűrűs polip, de a Csendes-óceán vizeiben előforduló óriáspolip is.
Schnell a forgatás alatt egy példánnyal különösen szoros kapcsolatot alakított ki. „Scarlet egy kék polip, aki Ausztrália zátonyain él. Ami igazán meglepett vele kapcsolatban, az az, hogy milyen gyorsan elkezdett megbízni bennem. 30 percnyi megfigyelés után már felém nyúlt, később pedig megengedte, hogy mellette ússzak” – eleveníti fel a kutató.
Schnell szerint amikor később újból találkoztak, Scarlet hamar felismerte, és mindent ott folytattak, ahol korábban abbahagytak. „Mindez meglepő, mivel fizikailag sebezhető állatról van szó, úgy tűnt azonban, hogy sérülékenységét felülírta kíváncsisága” – teszi hozzá.
Korábban, 2011-ben Montgomerynek is volt hasonlóan meghatározó élménye: egy tudósítás részeként pillanthatott be a New England Aquarium kulisszái mögé, ahol találkozhatott Athenával, az óriáspolippal. „Láttam, ahogy a szemeit érdeklődve rám mereszti, kivörösödik az izgalomtól, előbújik rejtekhelyéből, és a karjait felém nyújtja” – meséli lapunknak.
Montgomeryt lenyűgözte, hogy egy evolúciós szempontból ilyen távoli állat ennyire érdeklődik iránta, és elhatározta, hogy alaposabban is beleássa magát a polipok világába. Az Egy polip lelkének címválasztása sokakat meglepett, ám azóta számtalan kutatás igazolta, hogy ezek a tengeri idegenek nem egyszerű ösztönlények.
Megannyi személyiség
Számos állat létezik, amelynek tudományos vizsgálatakor vagy egyszerű, laikus megfigyelései során felmerül a személyiség kérdése – kutyáknál, macskáknál, lovaknál, sőt egyes vadon élő fajoknál, így az elefántoknál is előfordul ilyen.
„Ez a sokféleség különösen kihívássá teheti a velük való laboratóriumi munkát. Terepen is tapasztaltuk, hogy bizonyos példányok aktívan keresték velük a kapcsolatot, míg más egyedek félénken viselkedtek, és nem is akartak a közelünkbe kerülni” – emlékszik vissza a szakember.
Érdemes gyorsan hozzátenni: az állati intelligencia, az állati érzelmek és személyiségek kérdése az etológiában napjainkban is meglehetősen vitatott téma. Egyes kutatók továbbra is úgy vélik, az antropomorfizálás nagyon félrevisz.
„Hiszek az evolúció elsöprő bizonyítékaiban, az evolúció és a genetikai vizsgálatok pedig azt mutatják, hogy itt, a bolygón mindannyian inkább hasonlítunk egymásra, semmint különbözünk. Az érzelmeknek, az intuíciónak, a gondolatoknak, az emlékeknek és a tudásnak is megvan a maga értéke az alkalmazkodásban, egészen abszurd azt feltételezni, hogy csak az emberek képesek ezekre” – emeli ki Montgomery, aki szerint az érintett vonások ugyanúgy más élőlényeknek is segítenek a túlélésben.
„Más ember vagy állat elméjébe persze nem lehet belépni, sosem lehetünk biztosak abban, mi van odabent. Ennek ellenére úgy hiszem, nagy hiba lenne maguknak kisajátítani, megtagadni más fajoktól a gondolatokat, érzéseket, érzelmeket és emlékeket, ez egyszerűen tudománytalan” – teszi hozzá.
Hasonló állásponton van Schnell is, aki szerint a kutatók ugyan próbálják kerülni a túlzott antropomorfizálást, ám a túlsó véglet még problémásabb. „Minden intelligens tulajdonságunknak evolúciós előzménye van. Ha más állatoknál nem is éppen ugyanolyan formában vannak jelen, de igenis léteznek párhuzamok” – nyilatkozza a kutató.
Figyelemreméltó például, hogy a polipok szintén képesek az eszközhasználatra, méghozzá nagyjából úgy, mint mi. A sorozatban szerepel egy jelenet, amelyben egy garnéla zavarja, láthatóan idegesíti az egyik polipot, bökdösi a testét. „Az állat erre meglát egy kagylóhéjat az óceán fenekén, és felkapja, hogy pajzsként használja. Könnyen elképzelhető, hogy mi is ilyesmi módon cselekednénk” – mondja Montgomery.
Őket sem kímélik az átalakulások
Sajnos, mint számos más élőlényé, úgy sok polipfaj helyzete is meglehetősen bizonytalan. A tengerek és óceánok a szárazföldhöz hasonlóan komolyabb átalakuláson esnek át, elképesztő mértékben melegednek és savasodnak, miközben egyre szennyezettebbé válnak.
A folyamatok számos tengeri élőlényt igen negatívan érintenek, ám a polipokra gyakorolt pontos hatásokról keveset tudni. Hiába lendültek fel az utóbbi években a vonatkozó vizsgálatok, a populációkat rendkívül nehéz monitorozni, gyakran a fajokat, példányokat sem egyszerű megkülönböztetni egymástól. Az mindenesetre szinte bizonyos, hogy sokukra nagy nyomást helyeznek a mostani, ember okozta átalakulások.
„A szakértők szerint bizonyos polipoknál a túlhalászat miatt csökken az egyedszám, átfogó adataink viszont nincsenek. Az általam vizsgálat fajok egy-két évig élnek, bármilyen, az adott populációt érintő negatív esemény dominóhatást indíthat be. Az biztos, hogy nagyon érzékenyek a környezetük változásaira, a sótartalomra, a kémhatásra és a hőmérsékletre” – világít rá Schnell.
A polipok megismertetése a nagyközönséggel remélhetőleg a védelmüket is elősegíti majd, éppen úgy, ahogy annak idején ez az emberfélékkel történt.
Néhány éve készült egy tanulmány, amely alapján az emberek a velünk közeli rokonságban álló, illetve hasonló viselkedéseket mutató állatok iránt éreznek leginkább empátiát, együttérzést.
Minél többet megosztunk a polipokról, annál közelebbinek érezhetik őket magukhoz az emberek, felfedezhetik az eltérések mögött megbúvó kapcsolódási pontokat, és ez megóvásukra ösztönözheti őket” – mondja Schnell.
„Ha az ember nem is a tengerpart lakója, hanem akár Magyarországon él, az óceánok, tengerek egészsége akkor is fontos a számára. Ezek a vizek táplálják a Földet, bolygónk egyszerűen nem létezhet óceánok nélkül. A polipok a tengerek titokzatosságának és összetettségének nagykövetei, segítségükkel pedig talán az óceánokhoz is közelebb kerülhetünk” – emeli ki Montgomery.
Schnell szerint együtt kell éreznünk a bolygóval, illetve azokkal a fajokkal, amelyekkel osztozunk rajta. „Sorozatunkon keresztül bemutatjuk, hogy a polipok sebezhetőek, intelligensek, és képesek az érzelmekre” – teszi hozzá.
