Tudomány

Elégetett emberi maradványokat találtak egy maja piramisban

Tuul & Bruno Morandi / Getty Images
Tuul & Bruno Morandi / Getty Images

Elégetett emberi maradványokra és számos tárgyra bukkantak egy maja piramisban – írja a Heritage Daily. A leleteket egy guatemalai lelőhelyen találták meg, ahol 114 építmény, köztük piramisok és paloták is találhatók.

A régészek az egyik piramis feltárásakor akadtak az elégetett emberi maradványokra, emellett pedig több ezer jádéból és tengeri kagylóból készült dísz is előkerült.

Amint a Live Science cikkéből kiderül, a maradványok elégetéséhez használt faszén Krisztus után 773 és 881 közöttről származhatott, az emberi csontok viszont érdekes módon évtizedekkel az előttiek lehettek. A szakértők azt is megállapították, hogy a maradványok négy emberhez tartozhattak, akik közül legalább ketten királyi méltóságok voltak.

Mindezek alapján arra következtetnek, hogy egykori uralkodók holttestein égethették el, amikor egy új király, Papmalil lépett hatalomra. Az égetés egy szimbolikus szertartás lehetett, amellyel azt jelezték, hogy elszakadnak a korábbi uralkodók rendszerétől, és egy teljesen új rezsim korszakát kezdik meg.

Kapcsolódó
Maja király kincsére bukkantak a dzsungel mélyén
A korábban ismeretlen uralkodó sírjára is rátaláltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik