A „nagy fehér pestis” néven ismert betegségtől már sok évszázaddal azelőtt rettegett az emberiség, hogy a XIX. század közepén széles körben elterjedt volna a „tuberkulózis” szakkifejezés. A tüdőben megjelenő kis csomók vagy gümők – innen ered a „gümőkór” – alapján elnevezett (tuberculum = gümő) kórról több évezredre nyúlnak vissza az ismereteink, ám a tünetek nagy variációja miatt nehéz volt egyetlen okra visszavezetni. Mindaddig, amíg Robert Koch német tudós 1882-ben izolálni nem tudta a Mycobacterium tuberculosis bacilust – e tettéért 1905-ben orvostudományi Nobel-díjban részesült –, nem volt közmegegyezés abban a kérdésben, hogy fertőző vagy örökletes betegségről van-e szó.
A természet egyik legpusztítóbb gyilkosáról sokáig számos megnevezés volt forgalomban: a görögök phthisisnek hívták, ez szintén egyik változata a leginkább elterjedt „sorvadás”-nak, amely jól érzékeltette, hogy az ebben szenvedő betegek valósággal elsorvadnak, mintha felemésztené őket a kór. A rengeteg testrészt és szervet megtámadni képes gümőkór a nyaki nyirokcsomóban is előidézhet elváltozást, ezt nevezik scrofulának vagy görvélykórnak, amelyről a középkorban és a kora újkorban úgy hitték, a felkent uralkodó kézrátétellel gyógyítani tudja.
Egyik legismertebb áldozata John Keats (1795–1821) angol költő volt, ő maga így írta le a tbc hatását az Óda a csalogányhoz című költeményében: „Where youth grows pale, and spectre thin, and dies” – „Hol ifjak vázként dőlnek sírba le” (Tóth Árpád fordítása), avagy „hol ifja senyved, sorvad, sírba hull” (Szili József fordítása). Keats 25 évesen halt bele a betegségbe, ami akkoriban az éves angol mortalitás negyedéért volt felelős.
A tuberkulózis főként a fiatalok körében fordult elő jelentős számban, ily módon kétszeresen is „fehér” volt: egyrészt a betegek szélsőséges sápadtsága, másrészt az ifjúságnak tulajdonított „tisztaság” miatt. Egyesek attól is féltek, hogy amikor a középkori pestisjárványhoz, a „fekete halálhoz” hasonlóan végigsöpör Európán, az úgynevezett „fehér fajt” is magával ragadhatja, ezért is érezték szemléletesnek a betegség „fehérségét”.
