Egy fehérfejű rétisast kellett kiszabadítani egy autó hűtőrácsából Marylandben – írja a UPI. A példány csodával határos módon súlyosabb sérülések nélkül úszta meg, amikor a kocsi elütötte, majd hátsó része beszorult.
Az esetről a Calvert megyei kormányhivatal számolt be a Facebookon. A helyszínre egy állatfelügyeleti szakértő és a helyi seriffhivatal munkatársai érkeztek ki.
Az egyedet óvatosan kihúzták, majd alapos vizsgálat alá vetették, és megállapították, hogy egészséges, ezért gyorsan szabadon is engedték.
A vadállatokra óriási fenyegetést jelent a közúti forgalom, megbecsülni is nehéz, hogy évente mennyi élőlény pusztulását okozzák az autók, kamionok, motorok és más járművek. A probléma Magyarországon is létezik, a jelenségről itt írtunk bővebben.