Újabb bűncselekmény gyanúja miatt indul nyomozás a korábbi brazil elnök, Jair Bolsonaróval szemben – írja a The Guardian. A gyanú szerint a politikus jetskizés közben szándékosan megzavart egy hosszúszárnyú bálnát.
Bolsonarót hivatali ideje alatt azzal vádolták, hogy célzott, környezetellenes politikát folytatott, Amazóniában például jelentős pusztítás ment végbe hatalomátvételét követően. A szélsőjobboldali exelnök legutóbbi állítólagos ügye Brazília délkeleti partjainál, São Sebastião közelében történt.
Idén júniusban megörökítették, ahogy egy, Bolsonaróra hasonlító férfi mintegy 15 méterre megközelít egy hosszúszárnyú bálnát. Az iG hírportál szerint az állat olyan viselkedést mutatott, amely stresszre utal.
Az Ibama környezetvédelmi ügynökség által ellenőrzött szabályok szerint a hajók járó motorral nem kerülhetnek 100 méternél közelebb az ilyen fajokhoz, tilos továbbá a delfin- vagy bálnacsoportok követése, a terükbe való behatolás, valamint a túlzott zajkeltés 300 méteren belül bármely cetféléhez.
Egy másik jobboldali politikust nemrégiben 2500 real (nagyjából 176 ezer forint) pénzbírsággal sújtottak, mert hasonló szabálysértést követett el ugyanebben a régióban. Alig több mint egy évtizeddel ezelőtt Bolsonaro maga is pénzbírságot kapott a Rio de Janeiro partjainál, egy tengeri rezervátumban folytatott illegális halászatért.
A volt elnök szerint a brazil politikusok és környezetvédők üldözik, az új ügy ennek legfrissebb példája. Közleményében becsmérlő megjegyzést tett a brazil igazságügyi miniszterre, Flávio Dinóra, akit egy bálnához hasonlított.
Egy évvel az elnöki tisztség elvesztése után Bolsonaro számos nyomozással néz szembe, többek között a jogállamiság felforgatásának kísérletével és tiltott meggazdagodással gyanúsítják. Egyes elemzők szerint a politikus, akit 2030-ig eltiltottak a választásokon való indulástól, akár börtönbe is kerülhet.