Tudomány zöldövezet

Műanyagot találtak az évtizedek óta elzárt barlangban

Santiago Urquijo / Getty Images
Santiago Urquijo / Getty Images

Egy friss tanulmány alapján mikroműanyagokat találtak a missouri Cliff Cave barlangrendszerből vett víz- és talajmintákban – írja az IFLScience. Az apró műanyagtörmelékeket az elmúlt időszakban számos közegben, köztük a tengerek mélyén és az emberi szervezetben is detektálták.

A mostani felfedezés érdekessége, hogy a Cliff Cave-be a vizsgálatot megelőzően 30 éven át nem jutottak be emberek.

Dr. Elizabeth Hasenmueller, a Saint Louis-i Egyetem munkatársa és a csapat tagja szerint a kutatók a mikroműanyagokat keresve eddig többnyire felszíni vizekre koncentráltak. A szakértők ezúttal a barlangrendszerből vettek mintákat, és szinte mindenhol műanyagszemcsékre bukkantak, a koncentráció ugyanakkor a bejáratnál magasabb volt.

A mikroműanyagok áradások révén jutnak be az üregekbe. A helyi patakban normál esetben literenként 9,2 szemcse van jelen, áradások alatt a mennyiség azonban 81,3-re nő. Miután a víz visszahúzódik, a mikroműanyagok sokkal nagyobb koncentrációban maradnak meg az üledékben, mint a vízben: kilogrammonként 843 darabot mutattak ki.

A csapat szerint a barlangok létrejöttének kedvező karsztos domborzat különösen érzékeny lehet a mikroműanyag-szennyezésre. A világ lakosságának 9 százaléka karsztos rétegekből kapja a vizet.

A kutatók egy chipses zacskót leszámítva nem tudták meghatározni a törmelékek eredetét. A szennyezés feltételezhetően a közeli lakott területekhez köthető.

A Cliff Cave olyan állatoknak adnak otthont, mint a denevérek és a kétéltűek, amelyek kulcsfontosságúak a külső ökoszisztémában. Félő, hogy a mikroműanyagok hatással lehetnek a szaporodásukra és a túlélési arányukra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik