Tudomány

Felgyorsítja az öregedést a dohányzás

Dusan Stankovic / Getty Images
Dusan Stankovic / Getty Images

Felgyorsítja az öregedést az erős dohányzás egy közel 500 ezer főt vizsgáló tanulmány szerint – írja az Interesting Engineering. Korábbi kutatások már bizonyították, hogy a dohányzás negatív hatással van a bőr vastagságára és sűrűségére, valamint, hogy hozzájárulhat az arcon képződő ráncok megjelenéséhez.

A mostani vizsgálatok eredményei pedig arra utalnak, hogy az immunrendszerünkben található fehérvérsejtek egészségét is rontja. A dohányzás csökkenti az ezen sejtek DNS-szálának végén található szakaszok, az úgynevezett telomerek hosszát, ami az öregedés indikátora.

Amikor a sejtek osztódnak, a telomerek mindig kicsit rövidebbek lesznek, egy bizonyos méret után pedig már nem lesznek képesek az osztódásra, és elpusztulnak. A sejtek eme természetes öregedési folyamatát gyorsítja fel a dohányzás.

A tanulmányból az is kiderül, hogy az elszívott cigaretták mennyisége összefüggésben áll a telomerek rövidülésének mértékével. Tehát az alkalmi dohányosok, illetve a leszokottak sejtjeinek telomerjei közel sem olyan rövidek, mint az erős dohányosokéi.

Kapcsolódó
Így lassítható le az öregedés
Egy enzim segítségével hosszabbítanák meg az emberek élettartamát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik