A Mátyás királyról szóló, ma is népszerű és közismert meséket, történeteket olvasva egy „szociálisan érzékeny”, a nép jólétét szívén viselő, a furfangot mindennél jobban értékelő, jóságos és rendkívüli igazságérzettel megáldott uralkodó képét látjuk. Igazságos Mátyás király álruhában járta az országot, könyörtelenül letörte a hatalmaskodó, kapzsi urakat.
A történelemórák Mátyása viszont sorozatosan kemény adókkal sújtotta a népet, nyilván nem véletlenül szerveztek ellene lázadásokat, és manapság is a szemére hányják, hogy a török helyett öncélú nyugati hadjáratokra pazarolta az ország erejét.
Mi az igazság Hunyadi Mátyásról? Milyen uralkodónak tartja őt objektív szempontok alapján a történettudomány? Mit gondoltak róla alattvalói, és miként alakult ki az igazságos Mátyás király mítosza? Dr. Horváth Richárd történészt, az ELKH BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársát kérdeztük.
Milyen a „jó” király?
Egy középkori uralkodó értékelése korántsem egyszerű feladat, több tényezőt érdemes figyelembe venni. Először is fontos, hogy az illető elég sokáig uralkodjon ahhoz, hogy megmutathassa tehetségét. Nem véletlen, hogy legjelentősebbnek tartott királyainknak, mint Szent Istvánnak, IV. Bélának, I. Károlynak, Nagy Lajosnak vagy Luxemburgi Zsigmondnak évtizedek adattak a trónon.
Bár korszakunkban ilyesmiből soha nem volt hiány, de szükség van válsághelyzetekre is, amelyek kezeléséből kiolvashatjuk rátermettségüket. Istvánnak az államalapítás, Bélának a tatárok elleni küzdelem és az ország újjáépítése, míg Károlynak a kiskirályok uralmának felszámolása jelentette a történelmi kihívást. Nagy Lajos Nápolyt hódoltatta, míg Zsigmond kis híján megalkotta az egységes Európát Pozsony központtal.
Fontos, hogy erős jellem, határozott egyéniség legyen, a középkori állam nem tűrte a pipogya frátereket, II. (Dobzse, azaz „Jól van”) Ulászló például 26 évig ült hazánk (és 45 évig Csehország) trónján, mégsem nevezzük jelentős királynak
– sorolja a 24.hu-nak Horváth Richárd.
Végezetül pedig nagyon lényeges a dinasztia kérdése: a középkori uralkodók egyik legfontosabb feladata az utódlás biztosítása volt. Méghozzá az ország érdekében, hiszen a király személye a stabilitást, a folytonosságot jelentette, egy megüresedett trón mondhatni törvényszerűen vezetett hosszú, véres, rengeteg pusztítást okozó hatalmi harcokhoz.
Mátyás a top 5-ben
Mátyás 1458 és 1490 között 32 évig ült a Magyar Királyság trónján, vagyis kifejezetten sokáig uralkodott. Az ő keresztjét a megválasztása idején uralkodó polgárháborús helyzet és a nyakunkon lihegő török jelentette, miközben az első hat évben hatalma jogilag is gyenge lábakon állt, hiszen 1464-ig nem viselte a Szent Koronát, ezért csupán választott királyként tekintettek rá – itt írtunk erről részletesen. Mindemellett határozott, keménykezű, ellentmondást nem tűrő személyiség volt, ha úgy tetszik uralkodásra termett jellem.
Egyedül a „pedigrével” akadtak gondok. A családja alacsony származásából adódó problémákat még képes volt háttérbe szorítani, de az utódlást nem tudta megoldani. Mivel jó vagy rossz szubjektív jelzőket a történettudomány nem használ, az értékelés tehát így hangzik:
Hunyadi Mátyás megfelel a jelentős uralkodókkal szemben állított kritériumoknak, mindenképpen a legnagyobb magyar királyok között, a top 5-ben van a helye.
Úrrá tudott lenni a lázadásokon, a belső problémákon, az ország működött, sőt közép-európai szinten is aktív, kezdeményező politikát folytatott. Felismerte lehetőségeit az oszmánokkal szemben, ezek mentén pedig stabilizálta a török frontot, miközben jelentős cseh és osztrák területeket meghódítva végeredményben sikeres háborúkat vívott nyugaton.
A pokolba kívánhatták
És mit gondoltak róla alattvalói? A középkor átlagemberének véleményét nyilván nem ismerjük, de ez nem is számított: a király hatalma és tekintélye Istentől származik, megkérdőjelezhetetlen és haláláig tart. A sikert akkoriban nem közvélemény-kutatásokon mérték, az uralkodónak nem kellett magát választásokon megmérettetnie, senki véleményét kikérnie. Ettől függetlenül azért következtetni tudunk, méghozzá azt, hogy
Mátyás királyt kortársai nagyon »nem szerethették«, főleg utalkodása utolsó évtizedében.
Az ország nemtelen lakóit (jobbágyok, polgárok stb.) rendszeresen plusz terhekkel, különadókkal sújtotta háborúinak finanszírozására, nem lehet sok kétségünk, hova kívánhatta őt a nép egyszerű fia. A nemesség ugyan adómentességet élvezett, ám minél többet vett el a jobbágyaiktól a király, annál kevesebb maradt nekik, illetve a Mátyás által rendhagyó módon elrendelt kötelező pénzváltás – például 1467-ben – őket is érzékenyen érintette.
Ilyenkor a régi érméket kötelező módon kellett újonnan vert tallérokra cserélni, méghozzá a névértéküknél alacsonyabb „áron”: hatalmas bevétel a kincstárnak, jókora bukás mindenki másnak. Az uraknak nyilván az sem tetszett, hogy Mátyás nyugati hadjárataiban rendre igényt tartott katonai szolgálataikra, ami rengeteg költséggel járt. Az egyházi elit is cseh háborúit vetette a király szemére, miközben a török veszélyt szerintük elhanyagolta, illetve nehezményezték, hogy egyre jobban elmérgesíti kapcsolatát a pápával.
Elégedetlenségüket csak tetézte Mátyás házasságtörő viszonya az egyszerű polgárlánnyal, Edelspeck Borbálával, akitől később Corvin János született: nem tudtak szemet hunyni a király szinte nyíltan vállalt, mélyen rangon aluli kapcsolata felett. Főleg, hogy törvényes trónörököst még nem adott az országnak. Ez az ellenérzés ugyanakkor néhány évtizeddel később hirtelen szertefoszlott, amikor világossá vált, a töröktől szétszabdalt országhoz képest Mátyás birodalma maga volt a béke és a biztonság szigete.
Lázongás, forrongás kísérte uralkodását
Hunyadi Mátyás igazi középkori uralkodó volt. Nem kért, hanem elvett, kinyilvánította akaratát, a körülötte lévőktől pedig azt várta, hogy helyeseljenek és fizessenek. A közhangulatot remekül példázza, hogy a trónon töltött 32 éve alatt négy komolyabb elégedetlenségi hullám bontakozott ki.
- 1459-ben az előző korszak politikusai, a néhai V. László hívei támadtak ellene Garai László nádor vezetésével. Az ősi famíliák tagjai nem tűrték, hogy egy felkapaszkodott kisnemes fia, életkorát tekintve egy „taknyos kölyök” parancsoljon nekik – könnyen hivatkozhattak arra, hogy a Szent Korona híján Mátyás csak választott király.
- 1467-ben pénzügyi okok, a rendkívüli kötelező pénzváltás és a háborús különadók miatt támadt erős forrongás Erdélyben. A megtorlást követően a király néhány kivégzést is elrendelt.
- 1471-ben egykori nevelője, Vitéz János esztergomi érsek vezetésével és több egyházi személy részvételével lázadás tört ki, ennek fő indokait fent részleteztük. Érdekes adalék a Szent Korona ma már felfoghatatlan jelentőségéhez, hogy amikor az összeesküvők Gútii Ország Mihály nádort is be akarták vonni, a történetíró, Antonio Bonfini által bölcsnek és tapasztaltnak jellemzett férfiú így felelt: „Akit a szent koronával koronázva látsz, imádd, szentséges királynak tekintsd és tiszteld, ha ökör volna is. Valójában mondhatta volna azt is, azért nem fordul ellene, mert tiszteli Mátyást, egyetért vele és támogatja a politikáját…
- 1474-ben a török Váradig nyomult előre – ilyen mélyen azelőtt még soha nem tört be oszmán portya a Magyar Királyság területére. Óriási presztízsveszteség volt ez Mátyásnak, hatalmas felháborodás kísérte. Nem is maradhatott megtorlás nélkül, ezért foglalta el 1476-ban Szabács várát a töröktől.
Végezetül sokat mondó tény, miszerint a Mátyás utódául választott I. Ulászló koronázási hitlevelének már a legelső érdemi pontja arról szól, hogy elődje „kárhozatos újításait” megszünteti, az ország régi állapotát visszaállítja.
»Legjelentősebb királyaink« egyikétől valamilyen évtizedeket átfogó mestertervet akarunk látni, pedig ilyenről szó sincs. Egyetlen hosszú távú célja volt csak, Corvin öröklése, ám az kudarcba fulladt. Hunyadi Mátyás mindig a pillanatot uralta – mint az uralkodók, politikusok általában –, azt viszont párját ritkító tehetséggel
– emeli ki Horváth Richárd.
Szent és sérthetetlen, de nem a valóság
Mindezek ismeretében hogyan vált mégis Mátyás király a népmesék, mondák lovagias, igazságosztó, jóságos figurájává? A rövid válasz, hogy remekül értett az Európában ekkoriban szárnyát bontogató – ma úgy mondanánk – önmarketinghez (gondoljunk csak Machiavelli munkásságára), illetve „szerencséje” is volt. Imidzsének építését már önmaga megkezdte, amikor udvarába fogadta Antonio Bonfinit. A humanista történetíró megbízója „szemszögéből” dolgozta fel a magyar történelmet, a legrészletesebben természetesen Hunyadi Mátyás uralkodását.
A keresztény magyar állam megalapítása óta addig eltelt csaknem 500 évből összesen nem született annyi elbeszélő forrásszöveg, mint amit Bonfini papírra vetett, a kortársak élénk érdeklődését kiváltó műve pedig folyamatosan közkézen forgott. Ettől a ponttól pedig már a sors keze irányította az eseményeket.
Mátyás halála után nem sokkal a középkori Magyar Királyság megszűnt létezni, az ország három részre szakadt. Ez a korszak, a XVI-XVII. század volt egyben a magyar anyanyelvi írott kultúra kezdetének és felvirágzásának ideje, és mivel Bonfini műve volt a legismertebb, legaprólékosabb, még a mester halála után 150 évvel is az ő történeteit fordították magyarra és terjesztették széltében-hosszában a magyarajkú területeken. A XVIII. században megjelenő vásári ponyva is részben ezekből merített, színjátékok, tankönyvek építették be a köztudatba a ma is ismert Mátyás-képet.
Mátyás alakja szentté és sérthetetlenné vált. Hunyadi János megverte a törököt, Mátyás király elfoglalta Bécset, utolsó »nemzeti királyként« az egységet testesítette meg az oszmán és a Habsburg Birodalom között őrlődő Magyarországon
– mondja a történész, és hozzáteszi: nem nehéz elképzelni, ahogy erdélyi urak a XVI. században borozgatás közben arról beszélgetnek, hogy most ugyan az osztrák császár dirigál a magyaroknak, de nemrég még Mátyás parancsolt Bécs városában.
Hunyadi Mátyás alakja a mai napig erős identitásképző erővel bír, a jelenlegi Mátyás-képet többek közt Heltai Gáspár történeteinek köszönhetjük. A közismert sztorik több mint fele a XVI. századi író tollából származik, és tényleg mesékről van szó, 99 százalékuknak semmi köze a valósághoz. Mégis, gondoljunk csak bele, hány és hány generáció nőtt fel az igazságos Mátyás királyon, Heltai remek elbeszélései félezer év magyar kultúráját kapcsolják össze, generációk hosszú sora nőtt fel rajtuk: ugyanazokat a történeteket izgulta végig gyerekként a kis Szapolyai János Zsigmond, Bethlen Gábor, Rákóczi Ferenc vagy Kossuth Lajos és kortársaik, mint amiket mi magunk is esténként, lefekvés előtt.