Tudomány zöldövezet

Vonzza a krokodilokat a csecsemők sírása

BirdImages / Getty Images
BirdImages / Getty Images

Egy friss tanulmány alapján a nílusi krokodilok reagálnak az emberi csecsemők, illetve a csimpánz- és bonobókölykök sírására – írja a Live Science. A hüllők figyelmét látszólag leginkább a nagy intenzitású kiáltások keltik fel.

Azt nem tudni, hogy mi áll a jelenség hátterében.

A hang talán a préda sérülékenységét jelzi a ragadozóknak, de az is elképzelhető, hogy a zaj a krokodilfiókákra emlékeztetik az állatokat.

A kísérletben a szakértők egy állatkertben játszották le a síró babák és kölyökmajmok hangjait. Az eredmények azt mutatták, hogy a krokodilok reagáltak, fejüket a hang irányába fordították, vagy meg is indultak a hangszórók felé.

A vizsgálatban kétféle gyereksírást használtak fel, az egyik típust otthoni környezetben, fürdetés közben rögzítették, a másikat pedig vakcinációk során, orvosoknál. Utóbbi, magasabb intenzitású hang nagyobb eséllyel váltott ki reakciót a hüllőkből.

Az adatokból az is kiderült, hogy az állatok nem feltétlenül a magasabb hangokat találták érdekesnek. Összehasonlításképp: az emberek hajlamosak úgy érzékelni, hogy minél magasabb hangon sír egy csecsemő, annál rosszabbul érzi magát – ez azonban nincs mindig így. Úgy tűnik, a krokodilok kifejezetten ügyesen tudják felmérni, hogy mekkora stresszről árulkodik az emberszabásúak utódjainak sírása.

A csapat azt is megfigyelte, hogy egyes példányok a hangok hatására víz alá merültek, ami a ragadozó viselkedés jele lehet. Az is elképzelhető ugyanakkor, hogy a manővert valójában csak óvatosságból hajtották végre, mielőtt felmérték volna a zajok forrásait.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik