Tudomány

Ez az állat úgy alszik a tenger fenekén, mint az emberek

blackscape / Getty Images
blackscape / Getty Images

A polipok régóta ismertek fejlett alkalmazkodóképességükről, azonban a kutatók eddig kevéssé ismerték az állat alvási szokásait. Az Okinawa Institute of Science and Technology (OIST) és a Washingtoni Egyetem kutatói most megfigyelték, hogy a polipok esetében két alvási szakasz váltakozik, egy nyugodt és egy aktív rész, csakúgy, mint az embereknél – írja az Interesting Engineering.

Sam Reiter, a kutatócsoport vezetője szerint sokáig csak a gerinceseknél tudták megfigyelni, hogy két különböző alvási fázis ciklikusan váltja egymást az alvás során. Most, a polipoknál először külső ingerekkel tesztelték, hogy az állat tényleg alszik-e. Ezt követően sikerült megállapítani, hogy mind az aktív, mind a csendes szakaszban erősebb ingerre volt szükség ahhoz, hogy felkeltsék a polipokat.

A kutatók szerint amennyiben túl korán keltették fel az állatot, az gyakran a nap során is álomba szenderült, és kevésbé volt produktív.

A fejlett eszközökkel történő további tanulmányozás arra is rámutatott, hogy nyugodt alvás közben a polipok az emlősöknél is megfigyelt, alvási orsóként ismert hullámformákhoz hasonló agyhullámokat mutattak. A szakértők ennek nyomán arra a következtetésre jutottak, hogy ezek a hullámok a polipoknál a tanulással és a memóriával összefüggő agyi régiókban fordulnak elő leggyakrabban, ami az emberhez hasonló funkciókra utal.

A Nature folyóiratban megjelent kutatás legmeglepőbb felfedezése azonban csak ezután jött, ugyanis kiderült, hogy óránként egyszer, nagyjából egy percre aktív alvási fázisba kerültek a polipok, amelyben az agyi aktivitásuk az ébrenléti agyi aktivitást utánozta, pontosan úgy, ahogy az embereknél a REM-fázis alatt.

Változik a színük alvás közben

Mint azt már régóta tudjuk, a polipok képesek a bőrükben lévő pigmentsejtek szabályozására, így különböző bőrmintákat és színeket tudnak létrehozni maguknak álcázás, vagy épp ragadozók elriasztása céljából.

A japán és amerikai egyetem közös kutatása most arra is rámutatott, hogy a polipok álom közben is képesek színváltásra. A folyamatot egy ultramagas, 8K felbontású kamera segítségével figyelte meg.

A videókat nézve azt tapasztalták, hogy a polipok ugyanazokat a bőrmintákat váltogatták, amelyeket a zsákmány elől való elrejtőzéskor használnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik