Tudomány

Videón, ahogy hajóra támadnak a kardszárnyú delfinek

ca2hill / Getty Images
ca2hill / Getty Images

Ismét hajóra támadtak a Gibraltári-szoros közelében élő kardszárnyú delfinek, a rémisztő esetről felvétel is készült – írja a Live Science. A tengeri ragadozók 15 perc leforgása alatt tépték le a vitorlás kormánylapátját, majd annak maradványaival kezdtek el játszani.

Dan Kriz, a hajó kapitánya elmondta, az állatok üldözőbe vették őket, amikor a kikötő felé kezdtek menekülni, csak azután hagyták őket elmenni, miután teljesen leszakították mindkét kormánylapátjukat.

Nem ez az első eset, amikor kardszárnyú delfinek támadnak hajóra a Gibraltári-szoros környékén, május 24-én például egészen a kikötőig üldöztek egy jachtot, május 4-én pedig el is süllyesztettek egy hajót.

A térségben egyre gyakrabban fordul elő, hogy hajókra támadnak a kardszárnyú delfinek. Ezt a viselkedést feltehetőleg egy traumán átesett példány kezdhette el, aki később fajtársait is megtanította rá. 2020 júliusa óta összesen 505 esetről számoltak be, közülük öt alkalom a hajó süllyedésével végződött.

Kapcsolódó
Újabb hajóra támadtak a kardszárnyú delfinek
Ezúttal egészen a kikötőig üldözték a kiszemelt jachtot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik