Tudomány az élet nagy kérdései

Milyen hangja van a Napnak?

dzika_mrowka / Getty Images
dzika_mrowka / Getty Images

A Nap nem csak hihetetlen erejű fényt és meleget bocsát ki magából, de nagyon hangos is. Ebből mi a Földön azonban nem érzékelünk semmit, hiszen a világűr vákuumában a hang nem képes terjedni. Ez számunkra nagy szerencse, ellenkező esetben ugyanis fülsiketítő élményben lenne részünk – derül ki az IFLScience cikkéből.

Craig DeForest heliofizikus (a heliofizika a Napban zajló fizikai folyamatokkal foglalkozó tudományág) számításai szerint, ha a Napból származó hangok valahogyan eljutnának bolygónkra, folyamatosan 100 decibeles, vagyis egy rock koncert hangszóróinak erejével felérő zajt hallanánk. Ez elképesztően hangos, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a Nap 150 millió kilométerre van tőlünk.

A NASA SOHO napfigyelő műholdjának köszönhetően, amely 1,6 millió kilométerre kering a Naptól, arról is van már fogalmunk, hogy milyen hangokat ad ki csillagunk.

A Nap által kibocsátott hanghullámok olyan mély frekvenciájúak, hogy normális esetben az emberi fül nem érzékeli őket. A tudósoknak ezért több tízezerszeres sebességen kell lejátszania a felvételt, hogy hallhatóvá váljon, így több hónapnyi rögzített anyagoból alkotnak néhány másodperces zajt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik