Korunk legsúlyosabb problémáinak egyike a környezetszennyezés, amellyel az emberiség nemcsak az őt körbevevő életteret, de saját szervezetét is pusztítja. A PET-palackok és a természetes úton csak több száz év alatt lebomló hétköznapi használati termékek (például a műanyagzacskók) ugyanis idővel visszajutnak hozzánk: már nemcsak az ételeinkben és az italainkban, de már az állóvizeinkben, és így a szervezetünkben is megtalálhatók az aprózódott nanorészecskék, vagyis a mikroműanyagok.
Ezek élettani hatásairól egyelőre viszonylag keveset tudni, tavaly azonban egy holland kutatócsoport elsőként állapította meg, hogy az ember szervezetében és a véráramban is felfedezhetők a műanyagok. A holland kutatás publikálása óta valósággal felrobbant a téma szakirodalma. Ennek egyik eredményeként az elmúlt hetekben az is kiderült, hogy a műanyagtartalmú étel elfogyasztása után mindössze két órával már az agyban is megtalálhatók ezek az anyagok.
Ez utóbbi tanulmány a Bécsi Orvostudományi Egyetem és a Debreceni Egyetem közreműködéseként jött létre, melynek kapcsán Dr. Hollóczki Oldamur, a magyar kutatócsoport vezetője a 24.hu-nak mesélt a nem mindennapi felfedezésről. Mint mondta, személyesen 2018 óta foglalkozik a témával, a mostani kutatásokból pedig modellezés terén veszi ki a részét az általa vezetett csoport.
A mikroműanyagok vizsgálata rendkívül bonyolult feladat, mivel ezek a vegyületek nehezen detektálhatók
– mondta a kémikus, kiemelve, hogy a „mikroműanyag” kifejezés nem egyetlen anyagot, hanem méretében, alakjában és anyagában is igen változatos részecskék sokaságát jelenti, amelyek mind különböző módon viselkedhetnek az élő szervezetekben. Ezeknek az anyagoknak a koncentrációja a környezetben egyelőre pontosan nem ismert, így a kísérleteknél nehéz megválasztani, hogy milyen mikroműanyag-dózis hatását érdemes vizsgálni — noha a mérgező anyagok hatása természetesen nagyban függ a szervezetbe bevitt mennyiségtől.
Ezeket a nehézségeket megkerülendő a kutatócsoport számítógépes modellek segítségével vizsgálja a mikroműanyagok biomolekulákra – tehát az élőlények építőköveire – gyakorolt hatását. Ezeket megismerve következtetések vonhatók le arra vonatkozóan, milyen jellegű egészségügyi problémákra érdemes biológiai vagy orvosi vizsgálatokat irányítani, leegyszerűsítve a kísérletek tervezését.
A kutatócsoport nemrégiben végzett számításai alapján a nanométeres műanyagrészecskék bizony átjuthatnak a vér-agy gáton. Ez kulcsfontosságú pontja az emberi agy védelmének, ugyanis megakadályozza káros anyagok központi idegrendszerbe való bejutását, miközben más, az agy számára fontos anyagokat átenged. Leegyszerűsítve tehát egy fontos szűrőként működik.
A Bécsi Orvostudományi Egyetem kutatói egérkísérletekben is leellenőrizték ezt az eredményt, és arra jutottak, nemcsak, hogy igaza van a magyar kutatóknak, de dermesztő gyorsasággal megy végbe ez a folyamat. Mindössze két órával a szervezetbe kerülés után a műanyag már el is jutott az agyba.
Mit tesz velünk a mikroműanyag?
A kutatók évek óta foglalkoznak a kérdéssel, de a korábban felsorolt okok miatt igencsak nehézkes a kutatás. Egyértelmű élettani hatásokról még nem beszélhetünk, hiszen ezekhez további vizsgálatokra van szükség, a korábbi modellezésekben azonban már sikerült megállapítani, hogy a fehérjékben olyan jellegű változásokat is okozhatnak a műanyagok, amelyek hasonlóak ahhoz, amiket neurodegeneratív betegségekkel lehet párhuzamba hozni.
A Debreceni Egyetem kutatói éppen ezért ebbe az irányba folytatják kutatásaikat, amelyekben Hollóczki szerint a következő lépés az, hogy megvizsgálják, pontosan mi történik az agyban ezekkel az anyagokkal. Az ugyanis kétségtelen, hogy a mikroműanyagok nem valók a szervezetbe – mondta a kutató.
Néhány eset már most arról tanúskodik, hogy komoly elváltozásokat okozhatnak. Egy halakon végzett kutatás arra utal, hogy az állatok idegrendszerében jelen lévő mikroműanyag viselkedési zavarokat okozhat.
Hogyan védekezhetünk?
A mikroműanyagok elleni hatékony védekezés nem egyszerű, tekintve, hogy szinte már minden élelmiszerben ott vannak. Az előre csomagolt ételek és italok ilyen szempontból kiemelten nagy mikroműanyag-dózissal bírhatnak. Példaképp: ha csak palackozott vizet fogyasztunk, éves szinten 90 ezer részecske jut a szervezetünkbe, míg a csapvíz esetében ennél jóval kevesebb.
Komoly pánikra semmi okunk, mert bár a mikroműanyag-krízisre mostanában figyeltünk csak fel, az emberiség már régóta szennyezi a környezetét műanyagokkal, mégis egyre tovább élünk.
— jelentette ki Hollóczki Oldamur.
A szakember szerint az viszont riasztó, hogy számos betegség (például az autoimmun betegségek, a daganatos megbetegedések, a fentebb említett neurológiai elváltozások) esetszáma nő, ami akár a környezetszennyezésre, vagy más társadalmi okokra is visszavezethető lehet.
A kutató szerint a kutatások folytatása azért fontos, hogy a több adat birtokában tudományos konszenzus alakulhasson ki arról, hogy környezetünk és saját egészségünk megóvása érdekében milyen típusú műanyagok használatát érdemes jobban előtérbe helyezni, és melyeket inkább korlátozni. Ám amíg ez az információ nem áll rendelkezésünkre, mindenképpen jó a fenntarthatóságra fókuszálni Hollóczki szerint: érdemes odafigyelni az újrahasznosításra.
