Amikor Jelky András, a 16 éves bajai szabólegény elindult Bécsbe, hogy a császárvárosban szabóként dolgozó bátyjánál tanulja ki a szakma csínját-bínját, valószínűleg nem gondolta volna, hogy több mint húsz évig nem látja majd szülőhazáját, de még Európát se. A kalandok akkor kezdődtek, amikor az 1738. április 20-án egy kiszolgált katona – két asszonytól született – 12 gyermekének egyikeként világra jött fiatalember úgy döntött, továbbmegy nyugatra és ott keres magának mestereket. Ám valahol Németország területén kényszersorozók fogságába esett, és hiába szökött meg tőlük, végül Hollandiában újra elérte a sorsa, és 1755 őszén egy Holland Kelet-India felé tartó hajó fedélzetén találta magát.
Hihetetlen kalandok
De túl egyszerű lett volna, ha csak úgy odavitorlázik, a hajó ugyanis elsüllyedt, a hajótöröttként hánykolódó Jelkyt viszont kimentették, hogy egy suriname-i kitérő után Lisszabonban kössön ki. Egy máltai hajón indult hazafelé, amit kalózok támadtak meg, őt pedig eladták rabszolgának, majd egy újabb szökés után végül Makaóba, innen pedig Kantonba került, ahol – immár szabad akaratából – felcsapott holland gyarmati katonának, Batáviában szolgált.
Leszerelése után a Holland Kelet-indiai Társaság akkori elnöke, Albert Parra szolgálatába lépett szabóként, de újabb fordulatok után, 1760-ban már egy ceyloni emberevő törzs fogságában találjuk, ahonnan – ki más – a törzsfőnök lánya mentette ki, így került vissza Parrához, aki nagy örömmel fogadta fel újra. Tiszti rangban gyűjtött vagyont, de diplomataként is kipróbálta magát, ilyen minőségében többek között Japánt is megjárta.
Felesége 1772-es halála után rátört a honvágy, és 1777-ben megérkezett Bécsbe, ahol történetei olyan visszhangot keltettek, hogy még maga Mária Terézia is magához hívatta egy élménybeszámolóra. Jelky végül Budán telepedett le, újra megházasodott, de sokáig nem élvezhette a nyugalmat, 1783-ban ugyanis tüdővészben meghalt.
Van benne igazság
Népmesébe illő történet, mondhatnánk – és túlságosan is igazunk lenne. A fenti történések ugyanis főként a Jelky életét bemutató, 1779-ben – tehát még életében – megjelent könyv lapjairól származnak, amiről a kutatók azt gyanítják, hogy a messzire szakadt szabólegény saját elmondása alapján készült. Ebből dolgozott Hevesi Lajos is, aki 1872-ben nagy sikerű ifjúsági regényt írt a fordulatos életútról Jelky András kalandjai címmel, ami azóta számos kiadásban jelent meg.
Több kutató is vállalkozott arra, hogy kideríti, mi lehet igaz ebből a történetből. Az bizonyosnak látszik, hogy Jelky (esetleg Ilka vagy Jilka) András valóban létezett, sőt még a bécsi szabó bátyról is találtak adatokat. A Holland Kelet-indiai Társaság feljegyzéseiben is van nyoma egy bizonyos Andreas Jellekének, aki ráadásul „stad Baja” szülötte, ezért valószínű, hogy hősünkről van szó. „Jelleke” a társaság szerződéses katonájaként került Batáviába, a hajótörések, kalóztámadások feltehetőleg a kor népszerű regényének, a Robinson Crusoe-nak a hatását mutatják.
A valóságos Jelky kiszolgált öt évet Batávián, majd valóban tiszti rangot kapott, de az erős túlzásnak tűnik, hogy a társaság elnökének jobb kezeként, fontos diplomáciai feladatokat kapott volna. Az egyéb, emberevőkről és csodás megmenekülésekről szóló kalandokról nem szólnak a források.
Jelky 1776-ban feleségét és két gyerekét hátrahagyva utazott vissza Európába, budai éveinek története megegyezik a fentiekkel. Nem tudjuk, fogadta-e Mária Terézia – mindenesetre, ha tetteivel nem is feltétlenül, mesélőkéjével biztosan rászolgált, hogy kalandregények hőseként őrizze meg az irodalmi emlékezet.
