Tudomány

Van egy állat, aminek egy tonnát is nyomhatnak a heréi

Edward Soury / Getty Images
Edward Soury / Getty Images

Habár a kék bálna a bolygónk legnagyobb állata, az Eubalaena-fajok heréje akár tízszer is többet nyomhat, mint az előbb említett példányoké. Az északi simabálna hím ivarmirigye kifejlett állapotban egyenként akár 450-500 kilogrammot is nyomhat, amelynek együttes súlya nagyjából akkora, mint egy kisebb személygépjárműé – írja az IFLScience.

Ezzel a nem mindennapi mérettel egyértelműen az állatvilág legnagyobb heréjű állatai közé tartoznak. Az északi simabálna heréi azonban nem a testükön kívül, hanem azon belül helyezkednek el. Bár hajlamosak vagyunk halakként hivatkozni ezekre az állatokra, az Atlanti-óceán nyugati partján élő állatok valójában emlősök. Szárazföldi rokonaikkal ellentétben viszont képesek kontrollálni testük hőmérsékletét, így a herék a testükön belül is jól funkcionálnak.

Az elképesztő súlyhoz hihetetlen mértékű hímivarsejt is párosul: az északi simabálnák akár 4,5 liter sperma termelésére is képesek lehetnek.

Ennek célja, hogy a hím példányok elűzzék a konkurenciát: a nőstény bálnák ugyanis több egyeddel is párzanak életük során. Azzal, hogy a többi hím spermáját hatalmas mennyiségű saját anyaggal hígíthatják fel, javulnak a szaporodási esélyeik. Eszerint a nagyobb herékkel rendelkező bálnák nagyobb valószínűséggel adják tovább génjeiket.

Érdekesség még, hogy az idősebb hímek nagyobb eséllyel tudnak szaporodni. A nemzés nyolcéves korban kezdődik, de a legtöbb, utódot nemző bálna 15 éves vagy annál idősebb. Ez azonban komoly veszélyt is jelent a fajra: azzal, hogy ugyanazok az állatok szaporodnak évről évre, a bálnapopulációk genetikai sokfélesége csökken, ami a bálnapopulációkat sebezhetővé teszi a káros mutációkkal szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik