A.-nak az volt a szerencséje, hogy R. fáradt volt. A férfi egy ideje masszívan drogozott, rég aludta ki magát. Aznap reggel A.-val, a nővel, aki hosszabb-rövidebb megszakításokkal huszonhat éve volt a párja, egy üdítőért ugrottak be egy éjjel-nappali üzletbe egy forgalmas, belvárosi kereszteződésben Budapesten.
Néhány perccel később R. benyúlt a bolt csemegepultjába, kikapta onnan a hatalmas, felvágottak szeletelésére használt kést és hátulról A. torkához szorította.
A férfi kilökdöste túszul ejtett párját az utcára, majd zavartan üvöltözni kezdett. A rendőrök gyorsan a helyszínre értek, kevéssel lemaradva követték őket a Terrorelhárítási Központ emberei. Megpróbáltak tárgyalni R.-rel, a férfi azonban beszámíthatatlan állapotban volt. A. biztos volt benne, hogy ott fog meghalni az utcán. De szerencséje volt. A fáradt R. egyetlen pillanatra óvatlanul leengedte a kést tartó kezét.
Áldozatok párkapcsolatban
A. történetéhez hamarosan visszatérünk. Nemcsak arról a napjáról számolunk be, amelyik úgy tűnt, élete utolsó napja lesz, ám később új élete első napjává vált, de elmeséljük azt is, hogyan vált fogollyá egy bántalmazó párkapcsolatban és azt is, hogyan sikerült végül kitörnie az ördögi körből.
Cikkünk azonban szeretne túlmutatni egy nő megrázó történetének bemutatásán, A. esete ugyanis egyáltalán nem rendkívüli. A statisztikák szerint
Ezek már önmagukban is vérfagyasztó számok, ugyanakkor tudjuk, hogy a nők elleni, főleg a párkapcsolaton belüli erőszakkal kapcsolatos esetek nagy része az áldozatok hallgatása miatt nem kerül be a statisztikákba.
A közvélemény ingerküszöbét jellemzően csak a kirívóan súlyos esetek érik el, például:
- Renner Erika, illetve a „lúgos orvos” néven elhíresült volt párja,
- a brutálisan bántalmazott Orosz Bernadett ügye,
- a tizedik emeletről kilökött győri anya
- és az ágyában felgyújtott japán nő halála,
- az amerikai turistanő, akit Budapesten fojtott meg alkalmi szeretője
- vagy Gabriella, akinek a szemeit puszta kézzel nyomta ki volt párja,
a párkapcsolati erőszak azonban személyesen vagy áttételesen szinte mindannyiunk életét érintő jelenség.
Magi Anna, az ELTE pszichológusa, akivel korábban egy hátborzongató jelenség kapcsán az állatkínzás pszichológiai hátteréről beszélgettünk, most a párkapcsolati erőszak rejtett, lélektani folyamatait világítja meg. Segítségével jobban megértjük, mi és miért történt meg A.-val, és miért történnek hasonló borzalmak nap mint nap nők ezreivel.
A bántalmazó személyiség és a tipikus áldozat mítosza
Olyan értelemben nem létezik bántalmazó személyiség, hogy bizonyos rizikófaktorok alapján előre meg lehetne mondani, ki lesz hajlamos párkapcsolaton belüli vagy nemi erőszakra – mondja Magi Anna.
„Léteznek olyan rizikófaktorok, melyek alapján meg lehet állapítani, hogy valaki hajlamosabb, vagy kevésbé hajlamos bűncselekmények elkövetésére, olyanok azonban nem, melyek segítségével azt is el tudnánk dönteni, hogy milyen bűncselekmény elkövetésére lehet hajlamos valaki” – teszi hozzá.
A probléma ott kezdődik, hogy a bűncselekmény definíciója időben és térben is változó.
Szaúd-Arábiában csak 2018 óta nem számít bűncselekménynek, ha egy nő autót vezet, ám az ottani törvények szerint a feleségek ma is feltétlen engedelmességgel tartoznak a férjüknek.
A definíciós nehézség miatt a pszichológusok inkább az antiszociális viselkedést vizsgálják, ami ugyan nem egyenlő a kriminalitással, de a bűncselekmények zöme azért hozzá sorolható – fejti ki a szakértő.
Magi Anna azt mondja, vannak genetikai tényezők, melyek antiszociális személyiség kialakulására hajlamosíthatnak, de a környezeti hatások is nagyon meghatározók. Lehet valaki a hajlamosító genetikai tényezők ellenére is szociális, empatikus, jószívű ember, míg más a genetikai hajlamosító tényezők teljes hiánya ellenére is fejlődhet antiszociális, bántalmazó személyiséggé. A leggyakrabb esetben a genetikai és a környezeti tényezők valamilyen mértékű összejátszása áll a háttérben, de minden eset egyedi.
Szeretjük azt gondolni, hogy az antiszociális emberek egy jól körül határolható, homogén csoportba tartoznak, de ez nem igaz. A bűnelkövetők köre ugyanannyira heterogén, mint a konform, szabálykövető, empatikus embereké. Azért elterjedt ez a tévhit, mert nagyobb biztonságban érezzük magunkat, ha azt hisszük, valamiféleképpen ki lehet szúrni a bűnözőket a tömegből, de sajnos nem lehet.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének olyan árulkodó jelek, úgynevezett „red flagek”, melyek már egy kapcsolat elején, az ismerkedés fázisában arra figyelmeztetnek egy nőt, hogy egy lehetséges bántalmazó próbálja behálózni őt.
„Már aznap elkezdődött a balhé, amikor odamentem hozzájuk”
A. sorsa a születése pillanatától hányatott volt. A bizonytalan családi háttér, a gyermekkorban megtapasztalt teljes kiszolgáltatottság vezette el R.-hez.
„Ha leszámítom azt, amíg börtönben volt, tizenöt évet voltunk együtt. Az elején megígért mindent, nagyon rendes is volt, de ez csak pár hónapig tartott. Annyiszor vert meg, hogy egy idő után már nem is éreztem. Nem fájt, nem sírtam, csak vártam, hogy végre elfáradjon és abbahagyja. Ahányszor elszöktem tőle, mindig megtalált. Volt, hogy a rendőrök vittek vissza hozzá. Azt mondta, törődjek bele, hogy együtt fogjuk leélni az életünket.”
A. egy húszezres lélekszámúnál kisebb magyar városban született. Az édesapja egyszerű munkás volt, az anyja nem dolgozott. Neki az első házasságából volt már két nagyfia, amikor A. megszületett.
„Anyám sajnos alkoholista volt. Négy-öt éves lehettem, amikor apu nem bírta tovább. Megfogott és leléptünk: a húga családjához, a keresztszüleimhez költöztünk. Nekik nagy házuk volt, de volt hat gyerekük is. A féltestvéreim több mint tíz évvel voltak idősebbek nálam, rájuk alig emlékszem. Amikor mi apuval elköltöztünk, ők intézetbe kerültek anyu miatt.”
A keresztszülők is napi rendszerességgel ittak, náluk mégis ritkák voltak a veszekedések, odafigyeltek a rendre, a tisztaságra és arra, hogy a gyerekeik rendben járjanak iskolába. Az unokatestvérek úgy bántak A.-val, mintha az édes testvérük lenne.
Egy darabig minden rendben volt, eseményszámba csak az ment, hogy A. apja folyton különböző nőügyekbe bonyolódott.
Mindig talált magának valakit. Szerintem azért keresgélt, mert próbált nekünk normálisabb körülményeket teremteni. Csak sajnos mindig olyan nőkkel jött össze, akik előbb-utóbb megmondták neki, hogy gyereket, vagyis engem nem akarnak, erre apám elhajtotta őket. Végül persze jött a nő, aki más volt. Amikor megmondta apámnak, hogy választania kell közte és köztem, akkor apám őt választotta.
A. ekkor tizenegy éves volt. Ekkoriban halt meg az anyja, és ekkoriban kezdtek a keresztszülők is kontrollt veszíteni az alkoholizmusuk fölött.
Egyre gyakoribbak lettek a viták, veszekedések, mire A. csavarogni kezdett. Az unokatestvérek révén egy nála idősebbekből álló társasághoz csapódott. Nagyon fiatalon kezdett el inni, miközben hol az egyik, hol a másik barátnőjénél csövezett. Amikor éppen sehol sem volt számára hely, az utcai élettel ismerkedett. Kallódott, mégis biztonságban érezte magát, mert az idősebb haverok mindig próbáltak vigyázni rá, a kicsire.
Tizenhét éves korában A. már huzamosabb ideje lakott az egyik barátnőjénél, aki egy napon bemutatta az egyik unokatestvérének.
„Azt hiszem, azért akart összehozni minket, mert kezdtem már a terhükre lenni. Nem mondta ki soha, de én úgy éreztem, azt szeretné, ha a fiúhoz költöznék. Mentem. Már azon a napon elkezdődött a veszekedés, amikor odaköltöztem, mert berúgott és rögtön kötözködni kezdett, hogy akkor onnantól nekem mi lesz a dolgom, meg mit lehet és mit nem. Nem tetszett, de úgy voltam vele, nincs sok választásom. Hamar terhes lettem, azt hittem, ha megszületik a baba, majd megváltozik az apja, de nem.”
A kapcsolat évekig tartott úgy, hogy amikor A. már nem bírta tovább, lelépett és barátoknál, rokonoknál húzta meg magát. Hosszabb-rövid idő elteltével a fiú megkereste, kérte, hogy kezdjék újra, minden másképp lesz. A. visszament, egy darabig tényleg minden jó volt, aztán rendre újra kezdődtek a veszekedések. Született még egy baba, a kapcsolat viszont egyre elviselhetetlenebbé vált. A.-nak kemény döntést kellett hoznia
Ha együtt maradunk, valamelyikünk megölte volna a másikat. Muszáj volt végleg lelépnem, de a gyerekeket nem vihettem magammal, hiszen nekem sem volt hová mennem. Végül anyósomnál hagytam őket, én pedig menekültem.
Menekülés közben az ember ritkán ér rá mérlegelni, így A. az egyik bántalmazó férfi elől egy másik karjaiba futott. Ekkor ismerkedett meg R.-rel.
„Nagyon kedves volt az elején. Azt mondta, minden jó lesz, nem kell félnem többé senkitől, mert ő majd megvéd, és velem akarja leélni az egész életét. Aztán kiderült, hogy ebből csak a vége volt igaz.”
Az örvény fogságában
Magi Anna azt mondja, párkapcsolati erőszak esetében nem véletlenül beszélünk behálózásról.
„Angol szakkifejezéssel lovebombingnak hívjuk: az agresszor lehengerlő, mintha tényleg szerelmi szőnyegbombázást hajtana végre. Számára ez a fázis nem csak arról szól, hogy magához édesgesse a későbbi áldozatot. Miközben nagyon figyelmesen hallgatja kiszemelt áldozata gyerekkori sztorijait, meg a munkahelyi történeteit, felméri, milyen mértékben sebezhető, manipulálható a másik, illetve hol vannak a gyenge pontjai.”
Amikor kialakul a szerelmi viszony, beindulnak a hormonok és leszáll a rózsaszín köd, akkor kezdődik el a második fázis, a fokozatos izoláció időszaka. A bántalmazó kezdetben még mindig végtelenül lelkes: meglepetésszerűen megjelenik a munkahely előtt egy virággal, mindenhová el akarja kísérni a nőt, és annyi közös programot szervez, hogy az végül ellehetetleníti, hogy a nő másokkal is találkozzon.
„A bántalmazó mindig gyors elköteleződésre törekszik. Ha olyan elsöprő szerelemről hallok történeteket, ahol a férfi már néhány hét után megkéri a nő kezét, az én fejemben mindig megszólal a vészcsengő.”
Az elköteleződést egy kellemes szakasz követi, amikor látszólag minden úgy működik, mint egy normális párkapcsolatban, de a bántalmazó a felszín alatt már elkezdi a játszmáit, melyek célja a teljes kontroll megszerzése az áldozat fölött.
„Volt, hogy a nyílt utcán vert meg, nem mert neki szólni senki”
„Pár hónappal később megtudtam, hogy R. más nőknek is teszi a szépet. Azt mondta, ne törődjek vele, mert lehet, hogy nem bír ellenállni, amikor hajtja a vére, de csak engem szeret.
Akkor már nem úgy fogalmazott, hogy velem akar élni, hanem úgy, hogy soha nem fog elengedni.
R. nem szenvedélyből, hanem a hideg számításból csajozott. Zűrös családokban felnőtt, könnyen sebezhető lányokra vadászott, hogy aztán prostitúcióra kényszerítse őket. A.-t nem árusította ki, szorosan maga mellett tartotta, és életének minden pillanatát kontrollálta. Otthon eleinte ritkán vált erőszakossá és utána mindig bocsánatért esedezett, de ahogy telt az idő, egyre gyakrabban járt el a keze, végül mindennapossá váltak a gátlástalan verések.
„Ütött, rúgott, ahol ért. Volt, hogy a nyílt utcán vert meg, nem mert neki szólni senki. Eltörte a bordáimat, kiverte a fogaimat. Egyszer a mosógép zsinórjával vert véresre. Elmentem a rendőrökhöz, azt mondták, nem tehetnek semmit, amíg nem folyik vér. Csak pislogtam, aztán azt feleltem, nézzenek már rám, hát mennyi véremnek kellene még elfolynia? Erre a vállukat vonogatták. Később aztán megtudtam, hogy R. a besúgójuk volt. Elmondott nekik ezt-azt, cserébe elnéztek neki dolgokat.”
Az elszigetelés taktikái
Magi Anna egy nemrég publikált kutatás eredményére hivatkozva azt mondja, az agresszorok elsődleges célja a teljes izoláció elérése.
„A kutatók olyan nőket kérdeztek, akik párkapcsolati erőszak áldozatai voltak. Az ő történeteik elemzésével rajzolódott ki az áldozat elszigetelésének priorizálása, illetve az erre irányuló taktikák:
- »Inkább ne menjünk el a családodhoz, tudod, hogy nem bírnak engem!«
- »Ne menj el a barátaiddal bulizni, mert féltelek!«
- »Ne beszélgess annyit a legjobb barátnőddel, mert féltékeny, közénk akar állni!«
Az izoláció több célt is szolgál. Egyrészt, hogy amikor az áldozat még nem érzi, hogy baj van, csak feltűnnek neki furcsaságok, és kérdések merülnek fel benne, akkor kizárólag a bántalmazójához fordulhasson válaszokért. Másrészt, hogy mire az áldozat rájön: tényleg bajban van, addigra már ne legyen kihez segítségért fordulni.”
Mire ez bekövetkezik, az áldozat jellemzően már tetemes mennyiségű időt, pénzt, energiát fektetett a kapcsolatba, megtörtént bizonyos fokú elköteleződés, és izoláció, vagyis nem az lesz az első reakciója, hogy egyszerűen kilép a kapcsolatból. A bántalmazó elhiteti vele, hogy tényleg elront dolgokat, és ha mindent jól csinálna, visszakapná azt az embert, aki korábban szinte istenítette.
Holott nem így van. Az agressziót rendszerint valamilyen külső hatás, például munkahelyi stressz, valamilyen kudarcélmény, illetve túlzott alkoholfogyasztás váltja ki. Az agresszor az áldozaton csak levezeti a feszültséget, miközben még erősebb kontroll alá vonja.
„A nők ilyenkor a társadalmi elvárások, a sokszor gyerekkoruktól beléjük sulykolt nemi szerepek miatt is nehéz helyzetben vannak. Úgy érzik, tényleg az ő feladatuk az érzelmi támogatás, a gondoskodás, hogy támaszai legyenek a férfiaknak, ezért úgy gondolják, egy párkapcsolatban nekik kell inkább alkalmazkodniuk.”
Börtön és szabadság
A. többször is megpróbált megszökni, de R. mindannyiszor rátalált. A nő hamar rájött, hogy egy kisvárosban, ahol mindenki ismer mindenkit, nincs esélye a szabadulásra, ezért elhatározta, hogy Budapesten próbál meg elrejtőzni. Dolgozott, amit tudott, leginkább takarított.
„Akkor a Hungária körúton laktam egy idős asszonynál. Egy lomtalanításon ismerkedtünk meg, elbeszélgettünk, azt mondta, nála meghúzhatom magam, nem kér pénzt, csak segítsek neki fém italosdobozokat gyűjteni. Aranyos nő volt. Egyszer csak rendőrök kopogtattak az ajtón, máig nem tudom elképzelni, hogy találtak meg. Már nem is emlékszem, milyen ürügyet mondtak, csak el kellene velük mennem a Nyugatihoz. Nem kapcsoltam elég gyorsan, mondtam, hogy rendben.”
A megváltást később mégis a törvény, pontosabban R. letartóztatása hozta el A. számára.
„Túl messzire ment. Egyik prostijával kiraboltak egy kuncsaftot a Keletinél. Tizenegy évet kapott, azt hittem, végre megszabadultam tőle. Azt mondta, tudja, hogy úgysem várnék rá ilyen sokat, úgyhogy nem is kér ilyet, de figyelmeztetett, hogy ha férjhez mernék menni, akkor a szabadulása után megöl engem és a férjemet is. Hiába bújnánk el akárhová, úgyis megtalálnak. Elhittem neki.”
Ismert elkövetők
Amikor először kerül sor fizikai erőszakra, az áldozat általában már mélyen benne van a bántalmazó kelepcéjében – fejti ki Magi Anna.
Ilyenkor indul be a párkapcsolaton belüli erőszak spirálja: megtörténik a bántalmazás, ami után az agresszor megbánást mutat, bocsánatot kér, fogadkozik, hogy soha többé nem fog előfordulni, aztán jönnek a mézeshetek, amikor ismét úgy viselkedik, mint a kapcsolat elején, túláradó figyelmességgel, virággal, ajándékokkal. Aztán érezhetően ismét nőni kezd a feszültség, az áldozat ismét próbál nagyon óvatos lenni, mindenre odafigyelni, míg újra be nem következik a bántalmazás, aztán az újabb mézeshetek és így tovább.
„A párkapcsolaton belüli bántalmazás egyik formája a szexuális erőszak, melynek a motivációja általában nem maga a szexuális kielégülés, hanem a bántalmazó kontrolljának kiteljesedését szolgálja. Bizonyos esetekben motiváció lehet a nő teherbe ejtése is, hiszen sokkal kiszolgáltatottabb helyzetben van egy nő, ha várandós vagy ha kisgyermekes anya” – mondja a pszichológus, majd hozzáteszi:
„A szexuális bűncselekmények túlnyomó többségénél nem ismeretlen az elkövető. Bár hallunk olyanokról, akik egy random áldozatot szemelnek ki és erőszakolnak meg, valójában sokkal gyakoribbak azok az esetek, amikor az áldozat ismeri a tettest. A családon belüli erőszak elkövetőiről pedig nagyrészt elmondhatjuk, hogy sorozatelkövetők, mert ha egy párkapcsolatban bántalmazóként viselkedtek, akkor nagy valószínűséggel úgy fognak a következőben is.”
Új életek
Míg R. börtönben volt, A. Budapesten próbált új életet kezdeni, ismét alkalmi munkákból tartotta fenn magát.
„Amikor találkoztunk, mindig üdítőt ivott, csak amikor telefonon beszéltünk, vettem néha észre, hogy mintha kicsit furcsa lenne a hangja. Mire rájöttem, hogy alkoholista, terhes lettem. Nem sokáig bírtam mellette, megszakítottam vele minden kapcsolatot. A lányát is csak egyszer látta, aztán nem volt kíváncsi rá.”
Időközben A. apjának véget ért a kapcsolata azzal a nővel, aki miatt annak idején elhagyta a lányát. A. még várandós volt, amikor odaköltözött hozzá, ami azt jelentette, hogy visszatért a szülővárosába.
„A lányomat apu nevelte fel, mert R.-hez nem vihettem. Ugyanúgy folytatódott minden, mintha a börtönévek nem is lettek volna. Annyi volt a különbség, hogy Budapestre költöztünk. Bűnöző maradt, engem pedig vert tovább rendszeresen. Annyira megszoktam, hogy sokszor már nem is éreztem fájdalmat, csak vártam, hogy túlessünk rajta.”
Burkolt elméletek
Az emberek túlnyomó többsége, így általában a legkegyetlenebb bántalmazók sem gondolják magukról, hogy gonosz emberek lennének.
„A családon belüli erőszak esetében az egyik legáltalánosabb hiedelem, hogy valaki azért agresszív vagy erőszakos, mert a másik ember vagy a csoport, amelyikhez a másik ember tartozik, veszélyes, neki pedig meg kell védenie magát. A világ kegyetlen, csak az maradhat életben, aki dominál. A bántalmazó férfiaknál gyakran alapattitűd, hogy a nőket csalfáknak, gonosznak, manipulatívnak, illetve butábbnak, alacsonyabb rendűnek tartják. Egy másik ilyen hiedelem szerint a felsőbbrendűeknek jogukban áll kielégíteni a vágyaikat akkor is, ha az alacsonyabb rendűek nem szeretnék. Ehhez kapcsolódik a harmadik hiedelem, amelyik szerint egy párkapcsolatban az egyik félnek több joga van, a másiknak pedig kevesebb vagy akár semennyi.
További három hiedelmet azonosítottak mindkét nemű bántalmazók esetében:
- „a kapcsolati erőszak normalizálása” – mely szerint a kapcsolati problémák rendezésének megfelelő eszköze az erőszak;
- „az erőszak általános normalizálása” – azaz nemcsak a párkapcsolati, hanem mindennemű probléma rendezésének megfelelő eszköze az erőszak;
- illetve a „nem az én hibám” – azaz valamilyen külső oknál fogva, például alkoholos befolyásoltság miatt, vagy egyenesen a partner miatt a bántalmazó nem ura a cselekedeteinek.
Csak férfi bántalmazókra jellemző az „én vagyok a férfi” hiedelem, mely a hagyományos nemi szerepek torzulása alapján biztosít előjogokat a bántalmazásra, kontrollálásra a férfiaknak.”
Hasonló burkolt hiedelmek egyébként más típusú antiszociális cselekmények esetében is azonosíthatók. Egyes szexuális bűnelkövetők például azzal védekeznek, hogy tettük valójában nem is okozott károkat.
Nem minden bántalmazó rendelkezik mindegyik hiedelemmel, illetve ezeknek a torz jellege lehet tudatos, de nem tudatos is a bántalmazó számára. Többek között ettől is lesz minden eset egyedi.
A bántalmazó párkapcsolatok áldozatait sokszor stigmatizálja a társadalom: „miért nem hagyja el a férfit, ha annyira rossz neki”, ez azonban sokkal nehezebb, mint hinnénk, hiszen a bántalmazó szisztematikusan leépíti áldozata önbecsülését, sokszor a teljes személyiségét és a társas kapcsolatait.
Előbbi azt jelenti, hogy az áldozat azt tapasztalja, hogy bármit is tesz, nem tudja elkerülni a bántalmazást, nem tudja megvédeni magát, és így egy idő után már meg sem próbálja. Elhiszi, hogy ezt érdemli, és nem képes kitörni belőle. Az utóbbi, a traumás kötődés olyan kapcsolatoknál jelenhet meg, ahol van egy alá-fölé rendeltség a tagok között, és a viselkedés jutalmazása – ami a párkapcsolati erőszak ciklusai közül a „mézeshetek” időszakát jelenti – pedig igazából kiszámíthatatlan, random módon történik – mondja Magi Anna.
A jogszabályok sok esetben korlátozzák azoknak a hivatalos szerveknek a mozgásterét, akik segíthetnének, de ebben nagy különbségek lehetnek az országok között.
A pszichológus azt mondja, a bántalmazott nők átlagosan hétszer tesznek kísérletet a menekülésre. Sajnos sokuk számára soha nem nyílik meg a szabadulás útja, az egész életüket bántalmazó kapcsolatban élik le.
Túszdráma
Budapesten R. rászokott a kábítószerre. Gyorsan csúszott nagyon mélyre és veszített el minden kontrollt önmaga fölött. A. érezte, hogy katasztrófa készülődik, de már csak arra volt ereje, hogy sodródjon. Egy nap, kora délelőtt, miközben az egyik ismerősükhöz tartottak, a Nyugati közelében megálltak egy éjjel-nappali bolt előtt.
Megkért, hogy vegyek neki egy kávét, vittem az automatából. Akkor azt mondta, nem issza meg, mert biztos meg van mérgezve, menjek vissza egy üdítőért. Visszamentem, de tudtam, hogy baj lesz. A szemem sarkából láttam, hogy pár lépéssel jön utánam. Már mentem pénztárhoz az üdítővel, amikor a csemegepultról felkapta a nagy kést, a másik kezével hátulról betapasztotta a számat és üvölteni kezdett, hogy drogdealereket akar feljelenteni, hívjanak oda neki egy nyomozót, különben elvágja a torkomat. Közben engem is kérdezgetett, hogy mit tudok a dealerekről, mert én biztosan összejátszom velük. Mondtam neki, hogy honnan tudnék én bármit bármilyen dealerről, amikor még a vécére sem mehetek ki úgy, hogy ő ne tudna róla, de aztán gyorsan elhallgattam, mert tudtam, hogy egyáltalán nincs eszénél, ha feldühítem, tényleg képes lesz és megöl.
R. kirángatta A.-t az utcára, ahol már hemzsegtek a rendőrök. A készenlétiek mellett ott volt a TEK egyik egysége és érkezett a helyszínre egy túsztárgyaló is, aki óvatosan próbálta meggyőzni R.-t, hogy minden rendben lesz, az ellen tehet vallomást, aki ellen szeretne, csak engedje el A.-t.
„Az volt a szerencse, hogy nem sokat aludt akkoriban. Nagyon fáradt volt, alig állt a lábán. Volt egy pillanat, amikor a kést tartó keze lecsúszott a nyakamtól, akkor ráugrottak. Engem egy rendőr úgy eldobott onnan, hogy repültem a következő sarokig. R.-t megbilincselték, betették az autóba és már vitték is.”
Veszélyes ellenállás
Fontos tudni, hogy az áldozatok olyankor vannak a legnagyobb veszélyben, amikor elszánják magukat a menekülésre, mert ha a bántalmazó érzékeli, hogy kezd kicsúszni a kezéből a kontroll, hajlamos egyre durvább fokozatokra kapcsolni és bármit megtenni azért, hogy megtartsa – hangsúlyozza Magi Anna.
„Ezt azoknak is szem előtt kell tartaniuk, akik észreveszik, hogy baj van és segíteni próbálnak, arra bátorítják az áldozatot, hogy minél előbb lépjen ki a bántalmazó kapcsolatból, mert meglehet, hogy ezzel épp annak az életét veszélyeztetik, akin segíteni szeretnének.”
A pszichológus hozzáteszi: előfordulhat az is, hogy a segítő szándék juttatja vissza az áldozatot a bántalmazóhoz. Ha egy nő végre összeszedi minden erejét és megszökik, a bántalmazók egy része idillinek tűnő közös képekkel illusztrált szívhez szóló bejegyzésekkel árasztja el a közösségi médiát, melyekben azt írja, nagyon várja haza imádott párját, aki sajnos eltűnt, miután szegény nő zavartan viselkedett az utóbbi időben. Érdemes hivatalos forrásból is meggyőződni, hogy valóban eltűnésről, és nem egy kétségbeesett menekülésről van-e szó, mielőtt egy-egy posztot tovább osztunk.
„A bántalmazók másik gyakori taktikája olyankor, amikor az áldozat védekezni vagy esetleg menekülni próbál, hogy magukat állítják be áldozatnak. Ez az úgynevezett DARVO (Deny, Attack, Reverse Victim-Offender – Tagadás, Támadás, Áldozat és Elkövető Felcserélése) taktika, mely során a bántalmazó először tagadja a bántalmazást, aztán ha már nem lehet tovább tagadni, támadásba lendül és az áldozatot provokációval vádolja, végül pedig az áldozat viselkedését állítja be bántalmazónak. Ezt a taktikát néhányan olyan magas szinten művelik, hogy a hivatalos szerveket is képesek átverni. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a bántalmazók sokszor tényleg hisznek is abban, hogy ők tulajdonképpen csak védekeznek.”
Szabadság és rettegés
A büntetett előéletű R. másodszorra öt évet kapott. A.-nak ezúttal sikerült vele megszakítania a kapcsolatot. Tudott róla, hogy a férfi, miután kiszabadult, kereste őt, de sok minden megváltozott a második börtönbüntetés évei alatt. R. tekintélye alaposan megkopott, a régi ismerősök már nem kértek a jóindulatából, kevesen rettegtek tőle.
A. tapasztaltabb volt, felkészültebben bújt el előle, és akkor már segítséget is kapott az Utcáról Lakásba Egyesület szociális munkásaitól. Jelenleg már felnőttkorú fogyatékkal élő lányával Budapest egyik külső kerületében élnek. Bár mindketten dolgoznak, kizárólag a civil szervezetnek köszönhetően van viszonylag rendezett, nyugodt életük.
„Eleinte nagyon féltem, majdnem egy évig az utcára is alig mertem kimenni. Akkor nyugodtam meg, amikor hallottam, hogy a Dunántúlra költözött.
Lett új felesége, őt is verte, volt, hogy a felismerhetetlenségig. Maradandó károsodásokat okozott szerencsétlen nő arcán. Egyszer a rendőrök kitalálták, hogy ki kellene vonni már valahogy a forgalomból, mert nyilván továbbra is bűncselekményekből él, de arra mindig vigyáz, hogy csak olyan dolgokkal kaphassák el, amiért nem tudnak rá komolyabb büntetést kiszabni.
A rendőrök megkeresték az összes nőt, akihez köze volt, akiket bántalmazott, akiket prostitúcióra kényszerített, de én voltam az egyetlen, aki hajlandó lett volna vallomást tenni ellene, így nem lett az egészből semmi. Nem csodálom. Amikor volt a tárgyalás és én tanúskodtam, az ügyésznő a folyósón odasúgta: »a maga helyében én nagyon gyorsan felszívódnék«. A rendőrök is csak a vállukat vonogatták, hogy ők nem tudnak megvédeni, bujkáljak, amíg tudok.”
Mindennel együtt huszonhat év volt, amit elvett az életemből, de már nem érdekel, mi van vele. Nem félek, mert hallom, hogy nyomkövető van a bokáján, ha kimegy a faluból, azonnal lekapcsolják. Arra gondoltam, ha meghalna, a temetésére azért elmennék. Megállnék a sír mellett és csak annyit mondanék neki, hogy most vagy jó helyen.
Végső megoldás
A. az átélt borzalmak ellenére bizonyos szempontból szerencsésnek érezheti magát, amiért végül megszabadult bántalmazójától. Sokan vannak, akiknek ez nem sikerül.
A menekülésnek van egy drasztikus, tragikus módja is. A gyilkosságért börtönben ülő nők tetemes része olyan áldozat, aki hosszú évek szenvedése után bántalmazója megölésében látta az egyetlen lehetséges kiutat
– mondja Magi Anna. A pszichológus hozzáteszi: bár sokkal kevesebben, de vannak bántalmazó nők és bántalmazott férfiak is. Az ilyen eseteket még nehezebb kezelni, főleg azért, mert a társadalmi elvárások miatt a férfiak sokkal nehezebben kérnek segítséget ilyen helyzetekben, és az ellátórendszer is kevésbé felkészült.
„A legfontosabb, amit egy potenciális áldozat tehet, hogy nem dől be az izolációs törekvéseknek, és a legtöbb, amit a barátok vagy a családtagok tehetnek, hogy nem engednek a teljes elszigetelésnek. Az áldozatban mindig tudatosítani kell, hogy bármi is történjék, mellette vagyunk és segítünk, úgy, ahogy ő biztonságban érzi magát, hiszen nála jobban senki sem ismeri azt az élethelyzetet, amiben ő van. Mindezek mellett civil szervezeteket, kiemelten a NANE-t (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) és a Patent Egyesületet tudom ajánlani minden bajbajutottnak és azoknak, akik segíteni próbálnak. Mindkettőben nagyon felkészült szakemberek dolgoznak.”
