Tudomány

Kiderült, mely ételek miatt melegszik leginkább a Föld

Han Neleman / Getty Images
Han Neleman / Getty Images

Az emberiség előtt álló egyik legnagyobb kihívás minden kétséget kizáróan a klímaváltozás. Egy új kutatás szerint amennyiben a párizsi klímaegyezményben rögzített másfél Celsius-fokos melegedést tartani akarjuk, nemcsak az energiatermelésünket, és közlekedési szokásainkat, de bizony az étrendünket is új alapokra kell helyeznünk – írja az Euronews.

A Nature Climate Change című szaklapban megjelent tanulmány szerint kizárólag az élelmiszertermeléséből és -fogyasztásából származó üvegházhatású gázkibocsátás 2100-ig közel 1 fokos felmelegedést okozhat az éghajlatban, míg összességében a 2 fokos határértéket is elérhetjük. A publikációban azt is megállapították, melyik az a három fő forrás, ahonnan ezek a gázok származnak.

Eszerint a húsok, a tejtermékek és a rizs előállítása felelős az üvegházhatású gázok kibocsátásának nagy részéért.

Az élelmiszeripar kibocsátásából a hústermelés veszi ki leginkább a részét, közel 33 százalékos részaránnyal. Mindhárom iparág termelése jelentős metán-kibocsátással jár, amelynek felmelegítő hatása több mint 80-szorosa a szén-dioxidénak. A kutatáshoz használt modell szerint 2030-ra az élelmiszeripar kibocsátásának 75 százalékáért a metán lesz felelős, a szén-dioxid és a dinitrogén-oxid mellett.

Chris Field, a Stanford Egyetem éghajlatkutatója szerint a tanulmány jól rávilágít, hogy amennyiben nem változtatunk jelentősen az étkezési szokásainkon, lehetetlen lesz elérni a párizsi egyezményben foglaltakat. A tanulmány néhány tanácsot is tartalmaz: a mezőgazdaságban a fedőnövények használatát sürgetik, míg a mindennapi fogyasztókat arra biztatják, hogy fogyasszanak kevesebb húst.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik