A XIX. század második felétől forradalmasodó hírközlés első nagy újítása a távíró feltalálása volt, amelyet a század utolsó harmadában a telefon, majd a rádió megjelenése követett. A technikai nehézségek miatt az első telefonvonalak egy-egy városon belül épültek ki. 1884-től azonban már a párizsi tőzsdét és a londoni Cityt is összekötötte egy vonal, majd 1915-re megteremtették a New York és San Francisco közötti telefonkapcsolat is. 1910-ben összesen 12 millió telefonállomás működött a világban, ebből 8 millió Észak-Amerikában, 3 millió pedig Európában.
Hírmondó vezetékkel és vezeték nélkül
A telefon elterjedésében nagy szerepet játszott Puskás Tivadar, aki a feltaláló Thomas A. Edison munkatársaként megalkotta az első telefonközpontokat, és az 1880-as években létrehozta a vezeték nélküli rádiózás elődjének tekinthető telefonhírmondót. Budapesten ezt először 1882-ben próbálta ki Puskás, ekkor egyszerre 12 telefonkészüléken lehetett hallgatni a Nemzeti Színház operaelőadását. Az első stúdiót 1893-ban rendezte be az Astoria közeli Magyar utca egyik házának néhány szobájában. Bár Puskás röviddel ezután meghalt, ötletét többen felkarolták, és létrehozták a Telefonhírmondó Részvénytársaságot. Ez a vállalat volt az, amely Budapesten saját vezetékhálózatot épített ki, és melynek
A háború alatt az előfizetők száma visszaesett, a háború után pedig új versenytárs jelent meg a piacon: a vezeték nélküli hírmondó, vagyis a rádió. Az emberi hang és a zene vezeték nélküli továbbítására alkalmas készülék működési elvét valószínűleg a szerb származású amerikai Nikola Tesla találta fel az 1890-es évek közepén. Szélesebb körökben azonban asszisztense, Guglielmo Marconi tette ismerté 1901-ben, aki ezért 1909-ben fizikai Nobel-díjban részesült. Mint oly sok más találmányt, először ezt is a hadseregek alkalmazták a távoli vizeken tartózkodó hajók és később a repülők vezérlésére, röviddel azután azonban a polgári életben is terjedni kezdett. Az első rádióműsort 1914-ben sugározták a belgiumi Lakenben.
Az első kereskedelmi rádióadó Pittsburgh-ben kezdett működni 1920-ban, a mai napig létező British Broadcasting Co. Ltd. (BBC) pedig – Európában elsőként – 1922-től sugárzott műsorokat. 1923–1924-ben csak az Egyesült Államokban már több mint 500 rádióállomás működött.
Büntették az első amatőröket
Az akkori Magyarország e téren is lépést tartott a technikai fejlődéssel, a Magyar Posta szakemberei már a XIX. század végétől folytattak drótnélküli rádiós kísérleteket. Az első adóvevő készüléket 1903-ban vásárolták Németországban, ezt tökéletesítve 1904-ben vezeték nélküli távíró összeköttetést létesítettek Budapest és Bécs között. 1906-ban az Adriai-tengeren hajtottak végre sikeres kísérleteket egy hajóra szerelt mozgó állomás és a fiumei parti állomás között, a két készülék közötti távolság 250 kilométer volt. Az első világháború éveiben a Csepel-szigetről működtettek egy katonai és diplomáciai célokra használatos drótnélküli adóállomást, majd a háború után tovább folytak a kísérletek.
Az első olyan készüléket, amelyik már nemcsak távíró, hanem távbeszélő üzemmódban is működött, vagyis a hangok vezeték nélküli továbbítására is alkalmas volt, ugyancsak egy német cégtől szerezték be 1923-ban. Ezt 1923. március 2-én, ugyancsak Csepelen helyezték üzembe. A kísérleti adásokat először innen, majd egy erősítő berendezés közbeiktatásával különböző helyekről sugározták. Közben mások is végeztek eredményes kísérleteket. A Műegyetemi Rádió Club például szerdán délutánonként rendszeresen sugárzott zenei műsorokat.
Vevőkészülékeket a lakosság számára ekkor még nem gyártottak, és nem is árultak, tehetséges, és a műszaki újdonságok iránt érdeklődő mérnökök és műszerészek közül azonban többen képesek voltak összebarkácsolni ilyeneket. Ezekkel nemcsak a magyar kísérleti adásokat, hanem a külföldi adók műsorait is hallgatni tudták. Bár ezt szigorúan tiltották, a 8 Órai Ujság 1925. szeptember 16-ai száma szerint az egész országban, de különösen Budapesten „rendkívül nagy” volt az ilyen „rádióamatőrök” száma. Ezek közül többeket meg is büntettek.
A rendszeres adások végül 1925. december 1-én indultak meg, a sugárzás kizárólagos jogát a kormányzati ellenőrzés alá került és átszervezett Telefonhírmondó Rt. kapta meg. Ezzel egyidejűleg megkezdődött a vevőkészülékek gyártása, amelyeket azonban csak engedéllyel lehetett megvásárolni. Az engedélyért erre a célra gyártott, kitöltött formanyomtatvány benyújtásával lehetett folyamodni, pontosan megadva, hogy ki és hol kívánja azt üzemeltetni. A hatalom tehát nemcsak a műsorpolitikát ellenőrizte, hanem azt is tudni akarta, hogy kik hallgatják az adásokat, és kinek kell előfizetési díjat fizetni.
