Tudomány

Sarki fényeket észleltek a Jupiter holdjain

Szakértők egy csoportja a hawaii W. M. Keck Obszervatórium segítségével észlelt sarki fényeket a Jupiter négy legnagyobb holdján, az Ión, az Europán, a Callistón és a Ganymedesen – írja a csillagvizsgáló oldala. A jelenségek hátterében a Jupiter erős mágneses tere áll. A kutatók eredményeikről két tanulmányban számoltak be, ezek itt és itt érhetőek el.

Katherine de Kleer, a Kaliforniai Műszaki Egyetem munkatársa és a csapat tagja szerint a megfigyelés nem egyszerű, mert az érintett objektumok szinte láthatatlanok a gázbolygó árnyékában. A halvány fényeket úgy tudták kimutatni, hogy a távcsövet épp a megfelelő helyre irányították.

MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images

A négy Galilei-holdon ugyanolyan oxigén alapú fények alakulnak ki, mint amilyenek a földi pólusok közelében is láthatóak.

Ezen égitestek légköre ugyanakkor jóval ritkább, így a sötétvörös árnyalatok közel 15-ször fényesebben izzanak, mint a bolygónkon gyakoribb zöld színek.

Az Europán és a Ganymedesen infravörös sugárzás is jelentkezik, ezt az emberi szem nem képes érzékelni.

Az Io a Jupiter legbelső, extrém forró, vulkanikus holdja. Az égitesten a gáz- és porfelhők elképesztő magasságba képesek jutni, ahol a bennük lévő sók további, sárgás-narancssárgás árnyalatokat hoznak létre, de infravörös sugárzás is megfigyelhető az objektumon.

Mivel a Jupiter erős mágneses tere döntött, a holdakon a fények ereje változik, ahogy a bolygó forog. Emellett az égitestek atmoszférája is reagálhat arra, ahogy a napfényből a Jupiter sötét árnyékába lépnek. A kutatók úgy gondolják, legújabb vizsgálataik nagyban hozzájárulnak az érintett objektumok légköri összetételének megértésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik