Tudomány

Tényleg előre jelezték a madarak a törökországi földrengést?

Dragan Todorovic / Getty Images
Dragan Todorovic / Getty Images
A videó már több mint 10 millió megtekintésnél jár, de nem valószínű, hogy az ott látható viselkedésnek lenne köze a katasztrófához.

Már több mint 10 millió megtekintésnél jár az a Twitteren terjedő videó, amelyen különösen viselkedő madarak láthatóak állítólag a törökországi-szíriai földrengések előtti hajnalon. Emiatt többen úgy vélik, az állatok előre jelezték a katasztrófát, azonban – mint azt korábban megírtuk – a felvétel hitelességet eddig senkinek sem sikerült megerősítenie vagy cáfolnia. Éppen ezért felkerestük Orbán Zoltánt, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivőjét, hogy megtudjuk, mi is történik valójában a videón.

Napi rutin lehetett

A szakértő szerint a felvételen látható viselkedésnek nem valószínű, hogy lenne köze a Törökországot és Szíriát sújtó katasztrófához, sőt ez a magatartás még csak nem is tűnik szokatlannak.

„Esti vagy kora hajnali felvétel lehet, a éjszakázni készülő vagy ébredező vetési varjakról és – a hangok alapján – csókákról. Amikor sok madár foglal el nagyon szűk helyet, az egyedek helyezkedése sok repkedéssel jár, főleg a későn érkezők esetében, mivel ők is megpróbálnak minél magasabbra kerülni, hogy a felettük lévő ne ürítsen rájuk, hiszen éjjel is folyamatosan zajlik az anyagcseréjük. Reggel pedig nem egyszerre »kelnek«, erednek útnak a madarak, ha a korán szárnyra kapók azt látják, hogy a többiek nem indulnak még, visszafordulnak, a többiek körül keringenek és akár a visszaüléssel is próbálkoznak. Jellegüknél fogva ezek a madárcsapatok nagyon érzékenyen reagálnak a veszélyes vagy szokatlan környezeti hatásokra, ilyenkor a madártömeg robbanásszerűen egyszerre kap szárnyra” – nyilatkozta Orbán Zoltán a 24.hu-nak

Az MME szóvivője elmondta, a madarak valóban hamarabb érzik meg a földrengést, illetve a szélsőséges időjárást, mint az emberek.

Érzékenyek, de nem ennyire

A földrengések többnyire mélyen a földfelszín alatt képződnek, és eltart egy darabig, amíg ennek hullámai megközelítik annyira felszínt, hogy az emberek megérezzék. A madarak azonban sokkal jobban érzékelik a mély hanghullámokat, ezért már akkor reagálnak a földrengése, amikor nekünk még fogalmunk sincs róla, hogy baj van.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy az állatok a mi szempontunkból hasznosítható módon, az evakuáláshoz szükséges legalább egy-három nappal korábban előre jeleznék a katasztrófát, csupán pár másodperccel a természeti csapás bekövetkezte előtt érzik meg a hanghullámokat. A hatalmas viharokat kísérő mennydörgéseket ugyanígy, jóval távolabbról észlelik, mint mi.

A szárnyasokon kívül sok más élőlény is előttünk tapasztalja a közelgő földmozgásokat. Az elefántok hatalmas talpaikkal, a kígyók pedig teljes egészében a felszínre lapuló testükkel kiválóan érzékelik a mélyről jövő rezgéseket. Azt azonban fontos kiemelni, nem arról van szó, hogy az állatok előre jeleznék a katasztrófát, csupán hamarabb reagálnak rá. Ezért elképzelhető, hogy pár perccel egy földrengés előtt az állatkerti állatok elkezdenek furcsán viselkedni, körbe-körbe szaladgálni, a madarak felrebbennek és kígyók tűnnek fel tömegesen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik