Agatha Christie tehetős családban született, és ez nagyon fontos momentum a vele később történtek megértéséhez. Apja amerikai volt, ami kezdettől fogva nemzetközi perspektívában láttatta vele az életet. Az egyik félreértés Agatha Christie-vel kapcsolatban az, hogy az emberek ízig-vérig angolnak hiszik, pedig valójában világjáró családból származott. A Devon déli tengerpartján fekvő Torquay-ben laktak, ahol Agatha nagyon kényelmes életet élt egy viktoriánus villában. Rengeteg pénzük volt és egy gyönyörű kertjük, ahol Agatha – saját elmondása szerint – képzeletbeli barátaival játszott.
Mit vártak el abban az időben az ő társadalmi osztályához tartozó nőktől?
Hogy menjen férjhez. A gyermekkorában megismert emberek életfilozófiája szerinte az volt, hogy várni kell „a férfira”, aki majd betoppan és megváltoztatja az életünket. Volt egy nővére, Madge, akit a szülők internátusba küldtek, és ott magába szívta az úgynevezett „New Woman” („Új Nő”) eszme bizonyos értékeit. Ez a női létről alkotott új, középosztálybeli felfogás így szólt: légy iskolázott, törd át a gátakat és lépj ki a világba! Szülei ezzel nyilvánvalóan nem értettek egyet. Hazahozták Madge-et, és hirdetés útján igyekeztek férjhez adni. Hozzá is ment – nagyon sikeresen – egy manchesteri üzleti vagyon örököséhez, és végül hatalmas háza lett. Az elképzelés az volt, hogy majd Agatha is ezt az utat fogja követni – leszámítva az „új nőről” alkotott internátusi értékek elsajátítását. Agatha soha életében nem szólalt fel az emancipáció, a nők képességei vagy bármi ilyesmi mellett. Ám, jóllehet nem beszélt arról, hogy feminista értékeket képviselne, a cselekedeteiben felismerhetünk néhány ilyen elvet.
Milyen értelemben volt feministának tekinthető?
Egész életében ragaszkodott ahhoz a nyilvánosság előtti imázshoz, hogy ő nem foglalkozásszerűen dolgozó író, pedig nyilvánvalóan az volt. Nagyjából 80 könyvet írt; műveiből 2 milliárd nyomtatott példány létezett, és több kelt el belőlük, mint bármely más műből vagy szerzőtől, a Bibliát és Shakespeare-t leszámítva. Engem az döbbent meg, hogy – Istentől és Shakespeare-től eltérően – ezt egy nő érte el, amit gyakran különös módon elkendőznek. Erről részben ő maga tehet. Sohasem akarta, hogy komoly hivatásos írónak tekintsék, részben a gyermekkorát meghatározó értékek miatt, de egy nagyon rossz élmény miatt sem, ami 1926-ban történt vele.
Az az év volt a nagy fordulópont Agatha életében, amikor egy olyan súlyos epizódon ment keresztül, amit ma nyilvános megszégyenítésnek nevezünk. Erre később még visszatérek. Abban az időben rengeteg újságcikket írtak róla, melyekben szakmai sikerei kimondottan rossz pontnak számítottak. Ezért 1926 után többé sohasem beszélt magáról íróként. Azt hinnénk, hogy a személyazonosító dokumentumában foglalkozásként az „írót” jelölte meg, pedig abban valójában az állt ott, hogy háztartásbeli.
Első házassága megfelelt a korszak társadalmi normáinak?
Férjhez adására embert próbáló körülmények között került sor: apja meghalt, és a család elveszítette a pénzét, ezért társadalmilag deklasszálódtak. Agathától mégis elvárták, hogy igyekezzen jó partit csinálni. Valójában kilenc házassági ajánlatot kapott, amelyeket néha a legviccesebb módon utasított vissza. Amikor egy fiatalember feleségül kérte, ő valami ilyesmit mondott: „Szörnyen buta dolog így kérni meg egy lány kezét. Csak tíz napja ismerjük egymást – ne legyen már ilyen hülye.” Ám ezután megjelent a tizedik férfi, Archibald Christie, vagyis Archie. Nem egészen olyan volt, amilyen vőt Agatha anyja szeretett volna, mivel valamivel alacsonyabb társadalmi osztályból származott. Javára vált azonban hihetetlenül szenvedélyes természete, ráadásul pilóta volt. Agatha fülig szerelmes lett Archie-ba.
A történet olyan volt, mint a Top Gun című film, azzal a különbséggel, hogy egy devoni kúriában játszódott 1912-ben. Rengeteget hezitáltak, hogy összeházasodjanak-e, mivel egyik család sem örült különösebben e kissé össze nem illőnek látszó párnak. Talán nem is kötik össze az életüket, ha nem tör ki az első világháború. Archie-t Franciaországba vezényelték, és amikor az első háborús hónapok után karácsonyra hazajött, valami megváltozott benne. Ezt mondta: „Azonnal össze kell házasodnunk.”
Sebtében megkötött háborús házasság volt, mint sok más akkoriban. És mint sok más elsietett háborús házasság, ez sem tarthatott túl soká.
Mi volt Agatha tapasztalata az első világháborúról?
Nem hiszem, hogy túl lehetne értékelni az első világháború jelentőségét Agatha Christie személyiségfejlődésében. Miközben Archie Franciaországban szolgált, Agatha önkéntesként dolgozott a Torquay-ben létesített tábori kórházban. A legalacsonyabb beosztásban kezdte (a padlót mosta), és e tapasztalatát később könyveiben is felhasználta; valós életének foszlányait sok regényében megtaláljuk. Később már tényleges betegápolást is végzett, ami megrázó munka volt. Leírja, hogyan kellett levinnie egy férfi amputált lábát a kemencéhez, hogy elégessék, és hogyan halt meg egyik betege, miután három napig személyesen ápolta. A háború traumája a férfiakat nyilvánvaló módon érintette (mindenki hallott már a harctéri idegsokkról), de a történészek az utóbbi időben rájöttek, hogy ez a nőkre is hatással volt, éspedig oly módon, amiről abban az időben senki sem igazán akart beszélni.
Az ápolónők – még ha nem a fronton szolgáltak is – olyan dolgok szemtanúi voltak, amelyekre egyetlen, Agathához hasonló fiatal nő sem számított, például arra, hogy fiatal férfiak meztelen, piszkos és sérült testét fogja látni. Azután haza kellett menniük a családjukhoz, de nem zaklathatták őket azzal, hogy elmondják, mit láttak. A szörnyűségeknek a kórház falai között kellett maradniuk. Ez a tartózkodás – amikor valakinek titka van, amikor valaki nem egészen az, akinek kívülről látszik – Agatha minden későbbi krimiszereplőjére jellemző lesz.
A kórházban eltöltött idő azért is különösen fontos, mert Agatha gyógyszertári asszisztensnek tanult, és a kórház gyógyszertárában kapott állást, ahol igazán veszélyes, erős szerekkel került kapcsolatba: mérgekkel dolgozott. Gyógyszertári munkája során ragadott tollat és kezdett írni. Legelső megjelent krimijéhez 1916-ban fogott hozzá: ez A titokzatos stylesi eset (The Mysterious Affair at Styles), amely 1920-ban jelent meg. A könyv – hogy, hogy nem – egy fiatal hölgyről szól, aki gyógyszerkiadóként dolgozik egy kórházban, ahol halálos mérgezés történik.
Beszéljünk 1926-ról és Agatha 11 napos eltűnéséről, arról az epizódról, amely azóta is foglalkoztatja az emberek képzeletét. Mi állt eltűnésének hátterében?
Ez a 11 napos titokzatos eltűnés, amely országos körözéshez vezetett (végül egy harrogate-i hotelben találtak rá, ahol álnéven szállt meg), úgy tűnik, Agatha Christie életének legigazságtalanabbul megítélt cselekedete volt. Rengetegen állítják, hogy az írónő azt akarta elhitetni, hogy hűtlen férje megölte őt. Ezt írták az újságok abban az időben, és a róla szóló sok más életrajzi könyv is ezt a narratívát kapta fel. Amikor e könyv kutatási munkáit elkezdtem, én is nyitott voltam erre a feltevésre. Ám kiderült, hogy ez egyáltalán nincs összhangban a személyes irattárában találtakkal, illetve a korszakból fennmaradt bizonyítékokkal. Szerintem a valóság egészen más.
1926-ban Agatha már sikeres regényíró volt, és nagy nyomás nehezedett rá, hogy újabb könyveket írjon. De abban az évben meghalt az édesanyja, ő pedig olyan állapotba került, amit ma valószínűleg depresszióként jellemeznénk. Feledékenységről, sírásról, álmatlanságról számolt be, és hogy képtelen megbirkózni a mindennapi élettel. Sajnos kiderült, hogy férje, Archie ezt nem tudja kezelni: hiányzott belőle az érzelmi intelligencia. Aztán közölte, hogy elhagyja a feleségét egy Nancy nevű, Agathánál közel tíz évvel fiatalabb nőért. Agathát ez teljesen összetörte.
December 3-án olyan rossz mentális állapotba került, hogy az öngyilkosságot fontolgatta. Azután – úgy vélem – egyfajta „vándorlási hajlam” lett úrrá rajta, az a nagyon ritka állapot, amelyben az ember ki akar lépni saját énjéből és egy másik személlyé válni, hogy ne kelljen a pillanatnyi helyzetében átélt traumára gondolnia. Agatha más nevet vett fel, és a kiváló orvosi ellátásáról híres Harrogate-be utazott, ahol egy gyógyfürdővel rendelkező hotelben szállt meg, és igyekezett megromlott egészségét helyreállítani.
Tehát nem a hűtlen férjét akarta gyilkosság gyanújába keverni: valóban súlyos mentális állapotba került.
Mégis azt rebesgették, hogy Agatha bizonyos értelemben rossz ember, aki valamiféle gonosz játékot űz a világgal. Talán azért teszi, hogy a férjét gyanúba keverje; talán azért, hogy figyelmet keltsen maga iránt, amitől majd jobban fogynak a regényei.
Agatha ezután egy régész felesége lett, akivel sokat utazott. Milyen szerepet játszott az írónő a 20. századi régészetben?
Agatha kapott egy második esélyt az életre és a szerelemre, amikor Max Mallowannel megismerkedett. Miután 1930-ban összeházasodtak, minden év egy részét szíriai és iraki ásatásokon töltötte a férjével.
Az egyik dolog, amiben alulértékelik őt, az, hogy nem ismerik el a 20. századi régészet megalapítójaként. Lényegében ő finanszírozta Max ásatásait – részben azért, hogy örömet szerezzen neki, részben pedig azért, mert ő maga is érdekesnek találta a régészetet, és mert szívesen töltötte az időt az ásatáson, ahol a régészcsapat tagjaként kezelték. Híresen jó volt a tárgyi leletek, különösen az iraki Nimrudban (ősi nevén Kalhuban) talált finom elefántcsont leletek megtisztításában, amihez egy kis kefét és arckrémet használt. Ez az imázs ugyan igen megkapó, de tökéletesen elhomályosítja azt a tényt, hogy az asszony lényegében csak azért volt jelen, mert ő adta a pénzt az expedícióra. Abban az időben társadalmilag elfogadhatatlan volt, hogy egy nő legyen a kenyérkereső és lényegében ő finanszírozza a férje karrierjét.
Mi történt vele utolsó éveiben?
Elképesztő, ha meggondoljuk, hogy Agatha Christie még a nyolcvanas éveiben is könyveket írt. Kiadói ugyan kezdtek kissé aggódni, mert világossá vált, hogy ezek a könyvek már nem olyan jók, mint a korábbiak. Ám különös módon az írónő neve addigra olyan márka lett, hogy ez nem számított. Az 1970-es években jelentette meg A frankfurti utas (Passenger to Frankfurt) című könyvét. Én személy szerint teljes őrültségnek tartom a történetet, és a kiadó vezetőinek véleménye is ez volt. Mégis hatalmas sikert aratott, hat hónapig nem került le a bestseller-listáról, úgyhogy bocsánatot kellett kérniük az írónőtől, amiért kételkedtek. Az írások minőségének romlása talán egy szomorúbb, valójában igen szívszorító okkal is magyarázható. Későbbi könyveinek nyelvezetét elemezve rájövünk, hogy a szövegben egyre több az ismétlés és sokkal egyszerűbbé válik.
Más források is arra utalnak, hogy az írónő a demencia korai szakaszába lépett.
Agatha 1976-ban bekövetkezett halála olyan könnyű volt, amilyen a halál egyáltalán lehet. Nála jóval fiatalabb férje, Max ápolta, és egy nap, miután együtt megebédeltek, Agatha nagyon békésen távozott az életből. A cholsey-i Szűz Mária-templom sírkertjében egymás mellett nyugszanak, közel az oxfordshire-i Wallingfordhoz, ahol éltek.
∗
A teljes interjú – amelyben Lucy Worsley részletesebben beszél az írónő életéről az Agatha Christie: A Very Elusive Woman című új könyve kapcsán – a BBC History magazin januári számában olvasható.
