Tudomány zöldövezet

Héjafiókákat raboltak a Duna-Ipoly Nemzeti Parkból

Jeff Foott / Getty Images
Jeff Foott / Getty Images

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) befejezte a nyomozást abban az ügyben, amelyik még három évvel ezelőtt indult egy, a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban történt károkozás miatt – írja az MTI. Tizenhárom embert gyanúsítanak héjafiókák ellopásával.

A KR NNI azt közölte pénteken a police.hu oldalon, hogy a rendőrséghez a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságtól 2019-ben érkezett bejelentés arról, hogy a vadon élő populációt jelentős kár érte. Akkor arról számoltak be, hogy a fokozottan védett állatfajokhoz sorolt ragadozómadarak fészkeit ismeretlenek fosztogatják, és kilopják belőle a fiókákat.

Az elkövetőket 2020 májusában Tahitótfalu külterületén tetten érték.

A három férfit és egy nőt akkor fogták el, amikor a 30 méter magas fák koronáján lévő fészkekből a párhetes héjafiókákat vették ki.        

A nyomozók a gyanúsítottaknál tartott kutatások során laptopokat és mobiltelefonokat foglaltak le, majd további 9 embert fogtak el.

A nyomozással világossá vált, a ragadozómadarak megszerzésével az elkövetők célja az illegális solymászat volt. A madarakat kisebb állatok elejtésére trenírozták. A KR NNI nyomozói az eljárás során az elkövetőktől 12 élő állatot foglaltak le, ezek között volt nyolc héja, két szalagos álölyv és két afrikai uhu. A madarak elhelyezéséről a környezetvédelmi hatóság gondoskodott.

A gyanúsítottak otthonaiban a rendőrök találtak négy preparátumot is: héját, karvalyt, barna rétihéját és sárgarigót. Ezek mindegyike természetvédelmi oltalom alatt áll, birtoklásukhoz érvényes engedéllyel egyikük sem rendelkezett.

 

 

A 11 férfit és a két nőt összesen 40 bűncselekménnyel gyanúsították meg a nyomozók. Többségében természetkárosítás, lopás és orvvadászat miatt kell felelniük, de páran közülük elkövettek lőfegyverrel visszaélést is, illetve egyiküket a nyomozók meggyanúsították veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegésével is. Volt egy olyan eset, mikor az egyik gyanúsított a védett példányok eredetét valótlan tartalmú okirattal akarta igazolni, így neki magánokirat-hamisítása miatt is felelnie kell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik