Megvan az első ismert, majomhimlővel kapcsolatos haláleset az Egyesült Államokban – közölte a Los Angeles megyei közegészségügyi hivatal. Az amerikai járványügyi és megelőzési központ (CDC) megerősítette a kapcsolatot, és közölte, az illetőnek súlyosan le volt gyengülve az immunrendszere, amikor kórházba került – írja a CNN.
Dr. William Schaffner, a Vanderbilt Egyetem Orvosi Központjának fertőző betegségekkel foglalkozó professzora elmondta, az illető legyengült immunrendszere nem tudta kontrollálni a vírust, és amint bejutott, féktelenül szaporodott, így minden bizonnyal több szervrendszerre is átterjedt.
Általánosságban elmondható, hogy a majomhimlő okozta halálesetek rendkívül ritkák, leggyakrabban pedig csecsemőket, terhes nőket és olyan embereket érintenek, akiknek legyengült az immunrendszere. Nem ez az első haláleset, amely a majomhimlővel van összefüggésben az Egyesült Államokban: a múlt hónapban a texasi Harris megyében meghalt egy majomhimlős személy, de a vírus szerepét abban a halálesetben nem erősítették meg.
A CDC adatai szerint hétfőig csaknem 22 ezer valószínűsíthető vagy megerősített majomhimlős esetet jelentettek idén az Egyesült Államokban. Világszerte a járvány kitörése során csaknem 58 ezer megbetegedés és 18 megerősített haláleset történt a CDC adatai szerint, amelyek még nem tartalmazzák az amerikai halálesetet.