Már általános iskolában megtanulhattuk, hogy a Földet először Fernão de Magalhães, ismertebb nevén Ferdinand Magellán hajózta körbe. A szerencsésebbeknek talán hozzátették azt is, hogy a nagy tettet tulajdonképpen mégsem a portugál születésű, de ekkor spanyol „színekben” hajózó felfedező, hanem a nevével fémjelzett expedíció hajtotta végre, hiszen Magellán maga 1521. április 27-én, közel másfél évvel a hajósok hazaérkezés előtt meghalt. Azt pedig még kevesebben tudják, hogy végül is kinek a vezetésével fejezték be az utat az expedíció megmaradt tagjai.
Alig páran tértek vissza
Mondjuk, ha azt vesszük alapul, hogy hányan is értek végül vissza Spanyolországba az útra keltek közül, a mérleg több mint lehangoló, ugyanis az öt hajón nekivágó mintegy 270 emberből 18-an mondhatták el végül, hogy körbehajózták a Földet. (Igaz, egy hajó még a később Magellán-szorosnak nevezett átjáró előtt dezertált és vissza is jutott Ibériába, egy másik pedig a Fülöp-szigetek irányából a Csendes-óceánon újra átkelve próbált hazajutni, de portugál hajók fogták el.)
Persze az út valóban veszélyes és nehéz volt, ráadásul a korabeli földrajztudósok munkáira alapozó Magellán is jócskán alábecsülte az előtte álló távolságot. Így fordulhatott elő, hogy a Csendes-óceánon az éhező tengerészek már a kötélzet nélkülözhetőbbnek ítélt darabjait is elfogyasztották, miközben a skorbut is megtizedelte őket. Magellán pedig híresen keménykezű kapitány volt, emberei elégedetlenségét sem atyai hangvételű beszélgetésekkel kezelte, egyik lázongó kapitányát például több emberével együtt kivégeztette.
Az biztos, hogy a kapitány a Fülöp-szigeteken úgy döntött, megfogyatkozott legénységével beavatkozik a helyiek közötti csatározásokba. Maktan szigetén az európai tűzfegyverek fölénye sem volt elég a sokszoros számbeli fölénnyel szemben, Magellán halálos sebet kapott, emberei még a testét sem tudták (vagy talán annyira nem is akarták) kimenteni a „vadak” közül.
Rabláncról került az expedíció élére
A megmaradt tengerészek nem tudták eldönteni, ki vegye át a parancsnokságot, ezért végül szavazás útján két kapitányt is választottak, de négy nappal később már ők is meghaltak egy újabb összecsapás során. Ekkor egy Lopes de Carvalho nevű tiszt vette át a vezetést, de az ő döntéseivel sokan nem értettek egyet, így került lassan előtérbe Juan Sebastián Elcano navigátor, aki részt vett a Magellán-szoros előtti lázadásban, és csak nélkülözhetetlensége mentette meg a kivégzéstől. Így is öt hónapig tartották láncban és kellett a legalantasabb munkákat végeznie, mire Magellán megbocsátott neki, hogy később az egyre szorultabb helyzetben végül ő legyen az immár csak két megmaradt hajó egyikének, a Victoriának a parancsnoka.
Amikor a másik hajóról, a Trinidadról kiderült, hogy komolyabb javításokra van szüksége, a Victoria egyedül vágott neki nyugati irányban a hazavezető útnak (a kelet felé próbálkozó Trinidad legénységéből évekkel később négyen keveredtek haza élve). Elcano vezetésével aztán a Victoria 500 éve, 1522. szeptember 6-án érte el a spanyol partokat, teljesítve ezzel a Föld első körülhajózását. A hazatérés után Elcano – nyilván nem függetlenül a korábbi „ügyeiktől” – igyekezett Magellánt a legrosszabb fényben feltüntetni, még hajónaplóját is megsemmisítette, a sikert pedig saját érdemeként állította be. Számítása részben bevált, királyi kitüntetést kapott és egy újabb expedíció vezetését bízták rá – ennek során azonban vele is végzett a skorbut.
A Magellán-féle expedíció túlélőit kikérdező Maximilianus Transylvanus, illetve az útra a király megbízásából vállalkozó Antonio Pigafetta írásai azonban igazságot szolgáltattak Magellánnak, akit a beszámolók megjelenése után már egyértelműen a Föld első körülhajózójaként kezdtek emlegetni, cserébe Elcano szerepe teljesen elhalványult. Egyes munkák ma már Magellán–Elcano-expedícióként emlegetik a történelmi felfedezőutat, és talán személyes ellentéteik ellenére ez lenne a legmegfelelőbb arra, hogy mindkét hajós érdemeiről kellőképpen megemlékezzünk.
