Tudomány zöldövezet

Kiselefánt született a Nyíregyházi Állatparkban

Afrikai elefánt (Loxodonta africana) született a Nyíregyházi Állatparkban hétfőre virradó éjjel – írja az MTI. Gajdos László, az állatpark igazgatója szerint az anyaállatnak, a 21 éves Kwanzának és párjának, a 29 éves Jacknek ez a harmadik utódja, egy bika és egy nőstény után ismét egy bikaborjú születhetett. A park szakemberei és gondozói szeptember elejére várták a kiselefánt érkezését, de a borjú végül szinte napra pontosan a park huszonötödik születésnapján jött világra.

Gajdos László hozzátette, az egyik orvoscsoport augusztus végére, a másik pedig szeptember végére prognosztizálta az elefánt születését. Kwanzát huszonkét hónapig tartó vemhessége alatt folyamatosan vizsgálták, ultrahanggal és vérvétellel követték az anyaállat és a magzat állapotát. Amikor hétfő hajnalban a gondozók bementek az anyához, Kwanza már anyatejjel etette kicsinyét.

Sokat még a szakemberek sem tudnak az utódról, az biztos, hogy külső segítség nélkül született meg, egészséges és valószínűleg hím.

Az állatot egy-két napon belül vizsgálhatják meg, akkor, amikor Kwanza megengedi a gondozóinak, hogy egy rövid időre elvegyék tőle. Gajdos László megjegyezte, bár nagyon jó a viszony a gondozók és Kwanza között, az orvosi vizsgálatot úgy végzik majd el, hogy az anya egy védőrácson keresztül folyamatosan láthassa a borjút.

Az igazgató kiemelte, afrikai elefánt Magyarországon eddig csak Nyíregyházán született, és ez már a negyedik utód. Elsőként a 2008-ban Izraelből idekerült Yoki nevű tehén adott életet borjának, az anyaállat azonban néhány hónap múlva elpusztult, a kicsit pedig gyakorlatilag a gondozóknak kellett felnevelniük. 24 órán keresztül vele voltak, etették és együtt aludtak vele, ennek köszönhetően rendben felnőtt, és később másik állatkertben alapított családot.

Roelof Schoeman / Getty Images Illusztráció.

Kwanza és Jack egy svéd, illetve egy angliai állatkertből került az Európai Fajmegőrzési Program keretében Nyíregyházára. Mivel korábbi otthonaikban egyiküknek sem sikerült az utódnemzés, a koordinátorok úgy döntöttek, hogy a nyíregyházi szakemberek segítségével is érdemes próbát tenni. Kwanzának és Jacknek 2015-ben és 2018-ban született egy-egy borja, majd a bikát az újabb szaporulat szándékával  Nyíregyházáról Bázelbe helyezték át. Ott azonban egy év alatt sem foglalkozott a nőstényekkel, ezért visszahozták Nyíregyházára.

Gajdos László szerint az elefántoknál nagyon fontos a szimpátia a többi elefánt és a gondozók iránt. A Kwanzához, illetve a régi helyéhez való ragaszkodását jól jelzi, hogy a szállítás miatt igen morcossá vált Jack amint meghallotta régi gondozói hangját, azonnal megnyugodott, majd pár héten belül párt alkotott Kwanzával.

A Nyíregyházi Állatparkban jelenleg három ázsiai és öt afrikai elefánt látható. Utóbbiak közül a tenyészpár és a most született utód mellett még egy borjú, illetve a „nagynéni”, a 37 éves Bubba él együtt a közös kifutóban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik