Az állat- és növényfajok jelenlegi kihalási üteme a Földön még nem minősül tömeges kihalási eseménynek – de a jelenlegi tendenciák azt mutatják, hogy végül azzá fog válni, állapította meg egy új tanulmány. A jelenleg a kihalás felé sodródó fajok száma sok ökológust arra késztetett, hogy azzal érveljen: a hatodik tömeges kihaláson megyünk keresztül – de egyelőre csak a kezdetének vagyunk tanúi, és a helyzet valószínűleg sokkal rosszabb lesz, írja a LiveScience.
Az igazság az, hogy egyelőre a klímaváltozás miatti globális hőmérséklet-emelkedés okozta kihalások százalékos aránya nem éri el a jelentős tömeges kihalás mértékét, legalábbis nem a közeljövőben. A Föld 4,5 milliárd éves történelme során öt nagy tömeges kihalásról tudunk, egyes kutatók már szerint már a hatodiknál tartunk, a friss kutatás szerint azonban egyelőre nem ilyen rossz a helyzet, de hamarosan az lesz.
Egy tömeges kihalási esemény során a globális biodiverzitás nagy százaléka gyorsabban pusztul, mint amennyi természetesen visszapótolódik, és ez geológiai mércével mérve viszonylag rövid idő alatt – jellemzően kevesebb, mint 2,8 millió év alatt – megy végbe. A fajok számos okból kihalhatnak, ezért a „normális” kihalási arány megértéséhez az ökológusok megmérik a kihalás „háttérarányának” nevezett értéket – mondta a tanulmány szerzője, Kunio Kaiho, a japán Tohoku Egyetem Földtudományi Tanszékének kutatója.
Kaiho szerint az 1 millió év alatti 5-10%-os fajkihalás megfelel a háttéraránynak. Ha ez magasabb, mint például ha a fajok több mint 10%-a hal ki néhány száz év alatt, az jelentős kihalási esemény. A múltbeli korszakok kihalási háttérarányának becslése azonban nem igazán megbízható, mivel a fosszilis minták általában felülreprezentálják a nagyobb populációban előforduló fajokat. Ennek ellenére elmondható, hogy
A jelentős tömeges kihalások több mint 60%-os fajvesztéssel járnak. Azonban kisebb tömeges kihalási események gyakrabban fordultak elő. A Biogeosciences folyóiratban megjelent új tanulmányban Kaiho azzal érvel, hogy az éghajlat változásai magasabb kihalási arányt okoznak, de a jelenlegi arány még nem tekinthető tömeges kihalási eseménynek a szigorúbb meghatározás szerint.
Az előző öt fő tömeges kihalás az ordovícium-szilur kihalási esemény (kb. 440 millió évvel ezelőtt), a késő-devoni kihalási esemény (kb. 365 millió évvel ezelőtt), a perm-triász kihalási esemény (kb. 253 millió évvel ezelőtt), a triász-jura korszak kihalási esemény (kb. 201 millió éve), illetve a kréta-paleogén kihalási esemény (kb. 66 millió évvel ezelőtt) voltak. Ezeket a Föld éghajlatának drasztikus változásaival hozzák összefüggésbe, mint például a felszíni hőmérséklet változásai (felmelegedés és lehűlés), savas esők, ózonréteg csökkenése, napfény csökkenése, elsivatagosodás, talajerózió és az óceán oxigéntartalmának csökkenése. A légköri és óceáni kémia változásai azonban valószínűleg nagyobb szerepet játszottak ezekben a kihalásokban, mint a globális felmelegedés vagy lehűlés. (Ezek a változások összefüggenek, mivel a globális felmelegedés növelheti az óceánok savasságát és a légkör összetételét, de a vulkáni tevékenység is nagy szerepet játszhatott az eseménysorban.)
Lehet, hogy az utolsó tömeges kihalások során észlelt éghajlatváltozás nem egyedüli oka a kihalásoknak, és a kihalás mértéke az akkoriban bekövetkezett egyéb globális változások következménye lehet. A korábbi tömeges kihalásokat jellemzően eredendően vulkánkitörések váltották ki, illetve a kréta korszak esetében egy aszteroida becsapódása, az ebből eredő éghajlatváltozások gyorsak és drasztikusak voltak. A tanulmányban Kaiho azzal érvel, hogy a környezeti változás sebessége sokkal fontosabb, mint a változás mértéke önmagában, mivel a lassú klímaváltozás során az állatok elvándorolhatnak a túlélés érdekében.
Ahhoz, hogy a körülmények megfeleljenek a jelentős tömeges kihalás definíciójának, a fajok 60%-ának és a nemzetségek 35%-ának kihalását. Az azonban, hogy a kihalás ilyen mértékét még nem figyelték meg, nem jelenti azt, hogy jelenleg nem zajlik ilyen esemény. A hatodik kihalási esemény azért különbözik a korábbiaktól, mert az ember okozta klímaváltozás a kiváltó oka. Kaiho azzal érvel, hogy mivel az éghajlatváltozás üteme most fokozatos, nem pedig hirtelen és drasztikus, nem valószínű, hogy a közeljövőben olyan kihalási arányokat fogunk látni, amelyek megfelelnek a jelentős tömeges kihalási esemény definíciójának, de lehet, hogy egy kisebb kihalásnak is megfelelnek majd.
Fontos viszont megjegyezni, hogy a kihalás jelenlegi aránya csak becslés, és lehet, hogy az adatok pontatlanok. A Biological Reviews folyóiratban januárban megjelent tanulmány szerint a feljegyzett fajkihalások száma erősen elfogult az emlősök és a madarak irányában, és figyelmen kívül hagy számos gerinctelent, ezért jelentősen alábecsüli a fajok kihalásának valós arányát. Jelenleg más emberi cselekvések, mint például az élőhelyek pusztítása, erdőirtás és szennyezés, valamint a túlvadászat és a nem őshonos fajok betelepítése, sokkal nagyobb szerepet játszanak a fajok kihalásának jelenlegi ütemében, mint a globális átlaghőmérséklet emelkedése.
