Tudomány

Már az aszteroida becsapódása előtt csökkent a dinók száma

Egy új tanulmány alapján a dinoszauruszok száma már azelőtt drámaian zuhant, hogy 66 millió évvel ezelőtt egy aszteroida-becsapódás eltűntette volna őket a bolygóról – írja az MTI. A kutatók szerint a hirtelen kihalási esemény előtt már nagyjából 10 millió évvel csökkenőben voltak populációik.

„Átnéztük a 150-66 millió évvel ezelőtti kréta kor hat legnagyobb egyedszámú dinoszauruszcsaládját, és arra jutottunk, hogy fejlődtek, terjedtek, és nyilvánvalóan sikeresek voltak.

Majd 76 millió évvel ezelőtt hirtelen visszaesés mutatkozott.

Kihalási arányuk megnövekedett, egyes esetekben az új fajok megjelenésének aránya csökkent” – mondta Fabien Condamine, a francia Nemzeti Kutatási Központ (CNRS) és a Montpellier-i Evolúciós Tudományok Intézetének (ISME) munkatársa.

MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images

A szakértők az úgynevezett bayesiánus statisztikai modellezést alkalmazva végezték számításaikat, és vették figyelembe a kutatások során felmerülő esetleges bizonytalanságokat. Guillaume Guinot, az ISME szakértője szerint minden tényező esetében bizonyítékot találtak a becsapódás előtti hanyatlásra. „Azt is megfigyeltük, hogyan működtek ezek a dinoszaurusz-ökoszisztémák, és világossá vált, hogy először a növényevő fajok kezdtek eltűnni. Ez a későbbi ökoszisztémát instabillá és összeomlásra hajlamosabbá tette” – tette hozzá a kutató.

A szakemberek a csökkenés különböző lehetséges okait tárták fel. Két fő tényező vált nyilvánvalóvá: egyrészt az éghajlat hűvösebb lett, ami megnehezítette az életet az inkább melegebb hőmérsékletet kedvelő dinoszauruszok számára. Másrészt a növényevők eltűnése miatt instabillá vált az ökoszisztéma. „Azt is megfigyeltük, hogy a hosszú életű dinoszauruszok hajlamosabbak voltak a kihalásra, valószínűleg amiatt, mert kevésbe voltak képesek alkalmazkodni a Föld megváltozott adottságaihoz” – mondta Mike Benton, a Bristoli Egyetem munktársa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik