Tudomány

Tavasz és tél is lesz a héten

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Hétfőre egy hidegfront érte el hazánkat erős, sok helyen viharos széllel és országos csapadékkal. Utóbbira nagy szükség van, de sajnos nem esett sok, a legnagyobb mennyiség – a Börzsönyben és Baranya megye déli részén – is csak hat milliméter volt. Így, múlt időben, mert napközben a front csapadékzónája átvonul Magyarországon: kedden még szórványos zápor, hózápor előfordulhat, de aztán a hét végéig száraz lesz az idő.

Keddre a légmozgás is gyengül, egyre kisebb területeken kell viharos lökésekre számítani

– mondja a 24-hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az északnyugati és középső országrészben, összesen hat megyében és a fővárosban holnapra is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben: „a várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t”.

Akár 15 fok

A maximumhőmérsékletek a hét első két napján 7-8 és 6-9 fok között alakulnak, kedd hajnalban nulla fok körülire hűl a levegő, egyes területeken fagypont alatti értékeket mérhetünk. A távozó front nyomában szerdára egy anticiklon nyomul térségünkbe, jelentősen megváltozik az időjárásunk.

Kora tavaszi idő köszönt ránk napközben 9-14, 10-15 fokkal, sok lesz a napsütés, csapadék nem valószínű.

A szél nem szűnik meg, sok helyen lesz élénk, néha erős, de a mostanában „megszokott” szélviharok eltűnnek egy időre. Három napnyi melegedés és mondhatni nyugalom után pénteken újabb front érkezik, hétvégére ismét meghozza a telet.

Visszatér a tél

Országszerte erős széllel térnek vissza a fagyok, de jelentősebb csapadék nem valószínű. A hőmérséklet is jelentősen csökken, már csak 2-7, 3-9 fokos maximumokat mérhetünk – bár valójában nem történik más, mint hogy hétvégén átlagos februári időjárásban lesz részünk.

Nem sokáig, az Agronaptár.hu hosszabb távú előrejelzése szerint a jövő hét keddtől újabb melegedés indul. Molnár László megjegyzi: marad az időjárási hullámvasút, az eddigiekhez képest annyi a változás, hogy a frontok nem naponta, hanem 3-4 naponta követik egymást. »Cserébe« viszont nagyobb szélsőértékek között mozog”.

És amennyire most látszik, hosszabban marad az aszály. Sok csapadék hiányzik Magyarországról, ezen a következő napokban, hetekben várható kisebb futó záporok nem segítenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik