Napjainkban a science fiction egyre gyakrabban tesz látogatást a való világban, gondoljunk csak a klímaváltozás okozta extrém időjárási jelenségekre vagy a világot több mint két éve a feje tetején táncoltató koronavírusra. A jövőt nyilvánvalóan senki nem látja, de egyre jogosabb a kérdés, mi jön még, mi jöhet még?
Jelenünk két legnagyobb kihívását összekapcsolva elképzelhető, hogy a globális felmelegedés hatására eddig ismeretlen ősi, potenciális veszélyt jelentő kórokozók bukkannak elő az örök fagy birodalmából? Gleccserekből, a permafrosztból, több tízezer éve fagyott élőlényekből, és itt ne feltétlenül csak állatokra gondoljunk. Egyértelmű válasz nincs – érthető módon, hiszen mindeddig nem kellett ilyesmivel szembesülnünk –, ám elméletben a dolog lehetséges.
Dr. Márialigeti Károlyt, az ELTE TTK Mikrobiológiai Tanszékének egyetemi tanárát kérdeztük.
Némelyek több tízmillió évet is „túlélhetnek”
A permafroszt az „örökké fagyott talajt” jelenti, definíció szerint olyan területet, amely legalább két évig fagyott állapotban van. Napjainkban ez a szárazföldek mintegy 20 százalékát érinti, mintegy 30 millió négyzetkilométert, olvadásuk pedig tudományos tény, itt írtunk erről részletesen.
Témánk szempontjából persze elhagyhatjuk a néhány éves periódusokat, sokkal inkább azokról a területekről van szó, amelyek a legutóbbi jégkorszak kezdetétől őriznek mindent, ami jégbe fagyott. Így pedig már több mint 100 ezer éves „időkapszuláról” beszélünk Amerika, Európa és Ázsia északi régióiban, illetve a Himalája gleccserein.
Metabiotikus állapotnak nevezzük a mikrobák élő, de nem aktív állapotát, amelyből kedvező körülmények létrejötte esetén „felébrednek”, azaz aktívvá válnak, sok lénynek pedig a fenti százezer év – mondhatni – semmiség.
Balti borostyánokban megőrződött ízeltlábúakban találtak egyes baktériumokat, amelyek 30–40 millió évnyi bezártság után a laboratóriumban olyannyira »életre keltek«, hogy még szaporodni is képesek voltak
– mondja a 24.hu-nak Márialigeti Károly. Hozzáteszi, egyes kutatási eredmények még félelmetesebb megállapításra jutottak: kősókristályokban még ősibb baktériumok lehetnek metabiotikus állapotban, és ez esetben már 100 millió évekről van szó.
A professzor szerint tehát elméletben megvan az esélye, hogy akár a permafroszt olvadásával elsősorban úgynevezett endospórás baktériumok, illetve egyes gombák aktivizálódjanak. Ezek lehetnek a tudomány által jól ismert formák, de olyanok is, amelyekkel esetleg még nem találkoztunk, mert, tegyük fel, populációik százezer vagy millió éve a jégben szunnyadnak.
A vírusok kérdése kissé más, velük kapcsolatban – elsősorban módszertani okokból – inkább csak durvább feltételezéseink vannak. A DNS-vírusok kitartóbbak lehetnek, mint az RNS-vírusok, előbbiekkel kapcsolatban akár millió éveket is feltételezhetünk.
Lépfenepánik
Az elméleti esély tehát megvan, a következő kérdés, hogy vajon minket mennyire érinthetnek? Az örök jég olvadó birodalma ma még nemcsak legnagyobb részt lakatlan, de embert is csak elvétve, és akkor is csupán átmeneti időre fogad. Talaj azonban gyakorlatilag a teljes területén megtalálható, ami növények és állatok jelenlétét biztosítja.
A kórokozók számára így a gazdaszervezetek adottak, és itt érdemes egy kevésbé közismert tényt megemlíteni: léteznek növényeket és állatokat egyaránt megfertőző mikrobák, így tehát
A 2016-os, ijesztően meleg évben lépfenejárvány tört ki a rénszarvasok között Szibériában. Emberek is megbetegedtek, egy gyerek meghalt, a világon pedig pánikhullám söpört végig a feltételezés hatására, miszerint a baktérium az olvadó permafrosztból „szabadult” ki. Később kiderült, hogy nem erről volt szó, ám az eset szemléletesen érzékelteti a kockázatot.
Megbecsülni is nehéz
A koronavírus mindenki számára kézzel foghatóvá tette, hogy a tudósok mindeddig nem a levegőbe beszéltek, amikor új járványok kirobbanásának veszélyére figyelmeztettek. A vírusok nagyon gyorsan változnak, képesek gazdaváltásra, eddig ártalmatlan formák válhatnak egyik pillanatról a másikra akár halálos fenyegetéssé.
Az ember iszonyatos tempóban pusztítja a természetet, minden élőhelyre benyomul, képletesen fogalmazva olyan területeken veti meg a lábát, ahol korábban nem járt. A túlnépesedés és a globális szegénység pedig oda vezet, hogy aki rákényszerül, minden lehetséges fehérjeforrást kihasznál a denevértől a majmokon keresztül a tobzoskáig, vagy éppen a földigilisztáig, az ízeltlábúakig. Az alapvető higiénia híján – bármilyen óvintézkedés mellőzésével.
A professzor szavai szerint az emberiség gyakorlatilag mindent megtesz, minden lehetőséget megragad, hogy fertőződjön, világméretű járványokat pedig főként vírusoktól várhatunk. Megfelelő kutatásokkal a meglepetés esélye csökkenthető, hiszen a permafrosztból vett mintákból ismert vírusokat minden további nélkül ki lehet mutatni, ismeretlenek esetén pedig képesek vagyunk összerakni akár a teljes genomszerkezetet.
Mai tudásunk alapján lehetetlen megbecsülni, hogy jelentenek-e problémát, és ha igen milyen súlyút a permafrosztból származó kórokozók. Ködszurkálás lenne ebbe belemenni.
Más szempontból, a tudomány számára viszont valóságos aranybányáról beszélhetünk. Akár ismert, akár új mikrobákról legyen szó, a különböző változatok, ne adj’ isten korábbi létformáik megismerése felbecsülhetetlen tudást jelent. Ebből pedig nemcsak a biológia profitál, de az egészségügy is komoly fegyverekhez juthat.
