Tudomány zöldövezet

Hamarosan eltűnhetnek a tapírok a természetből

Bár egykor benépesítették Dél-Amerika erdeinek nagy részét, a közönséges tapírokat (Tapirus terrestris) mára a kihalás fenyegeti. Egy új vizsgálat alapján Brazíliában, Paraguayban és Argentínában fekvő eredeti élőhelyeiknek már csak 1,78 százalékán élnek tapírok – írja az MTI.

A 250 kilogrammosra is megnövő növényevő emlősök számának csökkenését korábban elsősorban a vadászat és a fakitermelés okozta, most a legnagyobb veszélyt a szaporodásuk visszaesése jelenti.

A nemzetközi kutatócsoport becslése szerint a tapírok száma a 48 vizsgált területen 15 992-ről 2665-re csökkent, az élőhelyeik ráadásul olyannyira izoláltak, hogy az állatok nem találnak párt a szaporodáshoz. Az elemzés alapján 14-ből csak 3 populáció lehet képes a túlélésre a következő száz évben.

Westend61 / Getty Images

A tapírok szaporodása nagyon lassú folyamat: a nőstények 13 hónapnyi vemhesség után csupán egyetlen utódot hoznak a világra, két szülés között pedig gyakran akár három évet is kihagynak. „Szimulációink egyértelműen kimutatják, hogy a kisebb populációknál már évente egyetlen egyed elvesztése is a teljes lokális populáció gyors kihalásához vezethet” – mondta a tanulmány társszerzője, Patrícia Medici, a dél-amerikai tapírok védelmére létrejött nemzetközi szervezet munkatársa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik