Tudomány koronavírus

60 százalékkal csökkentheti a súlyos COVID kockázatát a fogyás

Suliane FAVENNEC / AFP
Suliane FAVENNEC / AFP

Régóta tudjuk, hogy a koronavírus-fertőzés egyik fontos rizikófaktora az elhízás. Éppen ezért nem olyan meglepő, hogy a JAMA Surgery tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a jelentős fogyás komolyan csökkentheti a fertőzés súlyosságát: a korábban elhízott, és műtét segítségével

nagyobb súlyt leadó betegeknél 60 százalékkal csökkent a súlyos COVID esélye.

Az elhízás gyengíti az immunrendszert, krónikus gyulladásos állapotot hoz létre, és növeli a szív- és érrendszeri betegségek, a vérrögképződés és a tüdőbetegségek kockázatát. Mindezek súlyosbíthatják a COVID-19 lefolyását. Egy clevelandi klinika éppen ezért azt nézte meg, milyen összefüggés van a nagyobb fogyás és a fertőzés súlyossága között. A kutatás a korábbi súlyvesztő beavatkozások hatását vizsgálta a betegség lefolyására.

Összesen 20 212 elhízott felnőtt beteget vontak be ebbe a megfigyelésen alapuló vizsgálatba. A 2004 és 2017 között súlycsökkentő műtéten átesett, 5053, 35 vagy annál nagyobb testtömeg-indexű (BMI) betegből álló csoportot 1:3 arányban párosították a sebészeti beavatkozáson át nem esett betegekkel, így 15 159 kontrollalanyt találtak. A nem sebészi csoportba tartozókkal összehasonlítva a bariátriai műtéten átesett betegek 19 százalékkal többet veszítettek testsúlyukból 2020. március 1-je (a clevelandi COVID-19-járvány kezdete) előtt.

A COVID-19 kitörése után a kutatók négy, a COVID-19-hez kapcsolódó kimenetelt vizsgáltak: a SARS-CoV-2 fertőzés megbetegedésének aránya, a kórházi kezelés, a kiegészítő oxigén szükségessége és a súlyos betegség (a definíció szerint az intenzív osztályra való felvétel, a gépi lélegeztetés szükségessége), vagy halálozás.

Suliane FAVENNEC / AFP

Bár a SARS-CoV-2 fertőzések aránya hasonló volt a csoportok között (9,1% a műtéti csoportban és 8,7% a nem műtéti csoportban), a testsúlycsökkentő sebészeti műtéten átesettek sokkal jobb lefolyást tapasztaltak a COVID-19 fertőzés során. A kutatók azt találták, hogy a korábban súlycsökkentő műtéten átesett betegeknél 49 százalékkal alacsonyabb volt a kórházi kezelés kockázata, 63 százalékkal alacsonyabb a kiegészítő oxigénigény, és 60 százalékkal kisebb a súlyos COVID-19 kialakulásának kockázata.

Bár a pontos mechanizmusok nem ismertek, ezek az adatok arra utalnak, hogy a súlycsökkentő műtéten átesett betegek egészségesebbek voltak a fertőzés kialakulásakor, ami jobb klinikai eredményekkel járt együtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik