Az 1950-es években egyre nagyobb gondot jelentett a budapesti tömegközlekedési eszközök zsúfoltsága, a helyzet a buszokon volt a legkritikusabb, de a villamosokon sem volt sokkal jobb. Bár ekkor már egymás után álltak forgalomba UV-villamosok, szükség volt egy nagyobb kapacitású, csuklós villamosra is a budapesti közlekedésben. Az FVV, vagyis a Fővárosi Villamosvasút Füzesi Árpád főműhelyében ezért megkezdték egy új jármű fejlesztését. Az ötletet a buszközlekedésből vették, a Fővárosi Autóbusz Üzemben ekkor már nagyban építettek át leselejtezett Ikarusokat csuklóssá.
A buszok igencsak barkácsmegoldásban készültek, két jármű szétvágásával, majd összeépítésével, a villamosok ehhez képest a meglévő, elavult alapokra szép, legömbölyített formatervet kaptak. A hivatalosan az FVV CSM–4 típusjelzésű villamost 1961. október 15-én mutatták be, a 22 és fél méter hosszú jármű befogadóképessége 210 fő volt, közülük 38-an le is ülhettek.
A tervezők s az építők felhasználták a hazai, valamint a külföldi tapasztalatokat, a legmodernebb módszereket alkalmazták: a kocsit belseje sok műanyag felhasználásával készült, így könnyen tisztán tartható. Különösen este szép a csuklós villamos
– méltatta az újdonságot a Népszava. A terv jó volt, csak éppen a valósággal történő találkozás próbáját nem állta ki.
A köznyelvben talán a nagyságára, esetleg jellegzetes, üvöltő hangjára utalva „Bengáli” néven emlegetett jármű ugyanis nem volt alkalmas a budapesti forgalomra. Kezdetben ajtói is csak egy oldalon voltak, másrészt túl lassú is volt. A Bengálikat ezért aztán már 1963-tól eladogatta a főváros, hogy aztán a kevésbé forgalmas miskolci, szegedi és debreceni vágányokon szállítsák az utasokat. Ott viszont beváltak: az utolsó „Bengálit” csak 2014 áprilisában vonták ki a forgalomból.
Kiemelt kép: A Szabadsajtó út az épülő Erzsébet híd felé nézve, az előtérben egy tízajtós, 1202-es pályaszámú bengáli villamossal (Budapest)
