Tudomány

Kivégeztek egy védett állatot

Sylvain Cordier / Biosphoto / Biosphoto via AFP
Sylvain Cordier / Biosphoto / Biosphoto via AFP

Idén szeptemberben egy kutyáját sétáltató fogorvos, Boki Chung egy eépusztult barátfókát talált a Hawaii-hoz tartozó, ritkán lakott Molokai szigeten a tengerparton. A rajta látott seb miatt értesítette a hivatalos szerveket, a Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal pedig most közölte:

az L11 „néven” ismert nőstény hawaii barátfókát fejbe lőtték.

Idén ő volt a harmadik egyed a fajból, amelyet szándékosan öltek meg – írja a The New York Times. Az eset önmagában is megdöbbentő, de a fóka elvesztése különösen fájdalmas, nem véletlen, hogy „név szerint” szerepelt a nyilvántartásban. A hawaii barátfóka ugyanis súlyosan veszélyeztetett faj, mindössze 1400 példánya él a Földön.

A fóka egyike a Hawaii-n honos mindössze két emlősnek (a másik egy denevérfaj), a felnőtt hímek 140-180 kilogrammot nyomnak, testük 2,1 méter hosszú, míg a nőstények nagyobbak: 180-270 kilósak, testhosszuk pedig csaknem 2,5 méter. Szó szerint a kihalás szélén táncol, természetvédelmi státusza súlyosan veszélyeztetett. A kis populáció genetikailag is sérülékeny, emellett betegségek, halászhálók és a sodródó tengeri törmelék jelent komoly kihívást.

(Kiemelt képünkön a hawaii barátfóka illusztráció.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik