Tudomány zöldövezet

Greenpeace-aktivisták zavarták meg Palkovics László előadását

Máthé Zoltán / MTI
Máthé Zoltán / MTI

A Greenpeace aktivistái Áder János köztársasági elnök szavait idézve, „PR-mutatványok helyett cselekvés” feliratú transzparenssel szakították meg szerda reggel Dr. Palkovics László előadását – áll a szervezet közleményében. Az innovációs és technológiai miniszter az állam által szervezett Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó keretében tartott előadást.

A Greenpeace az akcióval az Innovációs és Technológiai Minisztérium hatáskörébe tartozó intézkedéseket kérte számon.

A Greenpeace a Fenntarthatósági Expó nyitónapján egy hatalmas Pac-Man molinóval hívta fel a figyelmet a kormány környezet- és természetrombolására. A szerdai akcióval a szervezet azt nyomatékosítja, hogy PR-mutatványok helyett érdemi cselekvést vár a mindenkori kormánytól. A Greenpeace egy honlapot is készített, ahol ismertetik, hogy mit tett a magyar kormány az elmúlt években a legfontosabb zöld ügyekben, illetve hogy az utóbbi évtized környezet- és természetrombolásának milyen hatásai lettek.

2013 és 2019 között a hazai kibocsátások például 12,6 százalékkal nőttek, aminek a fő oka a közlekedés. A közlekedésből származó emissziók 46 százalékkal emelkedtek az érintett periódusban. A kormány által 2030-ra kitűzött 40 százalékos csökkenési cél a szervezet szerint igen gyenge, a Mátrai Erőmű már elfogadottnak tekinthető bezárásával csaknem önmagában elérhető.

A Greenpeace szerint a megújulók energiaforrásokat tekintve az utolsók között vagyunk az EU-ban. Villamos energiát alig 10 százalékban állítunk elő megújulókból, ezzel hazánk a negyedik a legrosszabbul teljesítő uniós tagállamok között.

Magyarország a légszennyezettség által leginkább sújtott országok egyike Európában, több mint 13 ezer ember hal meg évente a rossz levegő hatására. Hazánk a szennyezés miatti korai halálozás tekintetében rendre a legrosszabb országok között szerepel az EU-ban. Az Európai Unió Bírósága 2021-ben elítélte Magyarországot az egészségkárosító PM10 (szálló por) szintje miatt, a határérték feletti NO2-szennyezettség következtében pedig uniós kötelezettségszegési eljárás folyik Magyarország ellen.

A műanyag újrahasznosításában sem állunk jól, jóval az uniós átlag alatt teljesítünk. Az Eurostat becslése alapján a műanyag csomagolási hulladék mintegy 41 százaléka volt újrahasznosítva az EU-ban 2019-ben, kilenc tagország esetében 50 százalék feletti volt az arány, az érték Magyarországon viszont csupán 33 százalék volt.

A Greenpeace friss kutatásából kiderül, hogy a magyar lakosság döntő többsége zöld kormányt akar 2022-től. A környezetvédő szervezet ezért azt várja Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy hozza nyilvánosságra, újbóli megválasztása esetén kormánya milyen konkrét intézkedéseket tenne a klímakrízis és ökológiai válság kezeléséért.

(Kiemelt képünkön Palkovics László innovációs és technológiai miniszter látható a 2021. évi Nemzeti Kiválóság Díjak átadóján, a Pesti Vigadó Dísztermében 2021. november 22-én. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik