1992-ben megszületett a Kiotói Jegyzőkönyv, amely az ENSZ Rio de Janeiróban aláírt éghajlatváltozási keretegyezményének (UNFCCC) kiegészítő jegyzőkönyve (más néven protokollja). Ez azonban még nem tartalmazott semmiféle kötelező jellegű intézkedést, csupán annyit, hogy az aláírók (köztük Magyarország is) vállalták, hogy a 2008–2012-es időszakra átlagosan 5,2%-kal csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es bázisévhez képest.
Bár ez óriási előrelépés volt a környezetvédelem szempontjából, az igazi mérföldkő a 2015-ben megfogalmazott párizsi klímaegyezmény lett, amely már egyetemes jellegű, azaz minden ország számára a kibocsátás-szabályozással, az alkalmazkodással, ezek tervezésével, a végrehajtással kapcsolatos kötelezettségeket ír elő a 2020 utáni időszakra.
A Kiotói Jegyzőkönyv megszületése és érvénybe lépése után hamar egyértelművé vált, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátása még mindig meredeken növekszik, amihez már a gyors gazdasági növekedésű fejlődő országok is egyre nagyobb mértékben járultak hozzá. Ezért volt szükség egy új, komolyabb és szigorúbb megállapodásra, ami már kötelezettséget is ró az azt elfogadó országokra.
A párizsi klímaegyezmény legfontosabb kikötése,
Ezek a célok akkor érhetők el, ha minden aláíró ország komoly változásokat vezet be a fosszilis energiahordozók kivezetésével, a megújulók bevezetésével, és a szénmegkötő technológiák támogatásával. Szakértők azonban már a megfogalmazás során bírálták az egyezményt, az abban vállalt kötelességek ugyanis magukban nem elégségesek ahhoz, hogy akár a 2 Celsius-fokos emelkedést is tartani tudjuk. Ezt ellensúlyozandó az országok rendszerint felülvizsgálják a reális klímacéljaikat, és időről időre kicsit szigorítanak rajtuk – az átlagos jelenség azonban azt mutatja, hogy még mindig nem eleget.
Az egyezmény a 2020 utáni időszakra ír elő drasztikusabb változásokat minden ország számára, így természetes, hogy a tavalyi év során rengeteg tanulmány jelent meg azzal kapcsolatban, hogy hol tartunk éppen a kitűzött célokhoz képest. Az idei év elején a Texasi Egyetem szakértői például azt számolták, hogy az évszázad végére a már levegőben lévő szén-dioxid miatt nagyjából 2,3 Celsius-fokkal fog emelkedni a globális átlaghőmérséklet az iparosodás előtti szinthez képest, a Meteorológiai Világszervezet szerint pedig lehetséges, hogy az átlaghőmérséklet már az elkövetkező öt évben 1,5 Celsius-fokkal meg fogja haladni az iparosodás előtti értéket. A Climate Action Tracker (CAT) elemzési projekt keretében szakértők legutóbb azt számolták, hogy az évszázad végére 2,4 Celsius-fokkal fog melegedni a Föld, és ez is akkor, ha minden most tervezett klímavédelmi intézkedés megtörténik. Persze nincs minden veszve, és még bőven időben vagyunk ahhoz, hogy drasztikusabb klímavédelmi célokat fogalmazzunk meg.
Magyarország az elsők között ratifikálta az EU-ban a párizsi klímamegállapodást. Az Európai Unió országai 2050-re vállalták a szénsemlegességet, de friss kutatások szerint ez is kevés lehet a 1,5 Celsius-fokos álomhatár eléréséhez. A legutóbbi vállalás szerint az unió 2030-ig legalább 55 százalékkal csökkentené az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es évhez képest.
2020 júniusában Magyarország törvénybe iktatta, hogy 2050-re elérjük a teljes szénsemlegességet, azaz legfeljebb csak annyi üvegházhatású gázt fogunk kibocsátani, mint amennyit elnyelnek erdőink, mezőink. Az egész EU-ban csak Svédországnak, Spanyolországnak, Franciaországnak, Németországnak, Dániának és nekünk van törvénybe iktatott nemzeti dekarbonizációs célunk. A 2050-es cél elérését hivatott megalapozni a törvényben foglalt másik szám, a 2030-as mérföldkő, amely szerint 2030-ra az ország teljes kibocsátása nem lehet magasabb az 1990-es kibocsátások 40%-ánál. Mivel az alapvető cél az, hogy 2050-re elérjük a nettó nulla kibocsátást, csak az számít, hogy 30 év alatt a mostani szintről nullára kell eljutnunk. Ez pedig nagyon drasztikus változásokat fog magával hozni – már ha sikerül tartani az eltervezett célokat.
