Az emberiség hosszú története során számos olyan fenyegetést élt át, amely más fajokat eltörölt a föld színéről. Gondoljunk csak azokra a hatalmas állatokra, amelyek a pleisztocén idején éltek, és amelyekkel eleink is találkoztak, a megváltozott körülményekkel viszont nem tudtak megküzdeni – ilyen faj többek között a jól ismert gyapjas mamut. Vajon egy nap az emberiségre is a bukás vár? Nicholas R. Longrich, a Bathi Egyetem evolúciós biológusa és paleontológusa a The Conversationön járja körbe a problémát.
A világ valaha élt fajainak több mint 99,9 százaléka mára kipusztult. Míg bizonyos organizmusok hagytak hátra leszármazottakat, addig a fajok többségének vonala megszakadt. Longrich a fentiek alapján úgy látja, a valódi kérdés inkább az, hogy mikorra tűnhet el az ember.
Jók az esélyeink
Az embereket ősidők óta foglalkoztatja a kérdés, hogy a fajunk miként bukik majd el – gondoljunk csak a vallások világvégével kapcsolatos elképzeléseire. Napjainkban a tudomány természetes és mesterséges tényezőkben egyaránt lát fenyegetést: a szélsőséges vulkáni aktivitás, egy esetleges becsapódás, egy új kórokozó megjelenése, a klímaváltozás, egy nukleáris háború vagy adott esetben az extrém naptevékenység egyaránt komoly veszélybe sodorhatja az emberiséget.
Ugyan vannak olyan gyengeségeink, amelyek bizonyos helyzetekben nehezítik a túlélést, Longrich szerint az ember meglehetősen ellenálló a kihalással szemben. Mivel fajunk igen elterjedt és nagy egyedszámú, ráadásul kifejezetten ügyesen alkalmazkodik, feltételezhető, hogy jó ideig fennmaradunk még. Az emlősök közül az ember a legelterjedtebb. Fajunk jelen van minden kontinensen, az óceánok elzárt szigetein, ráadásul a sivatagoktól a tundrán át az esőerdőkig nagyon különböző környezeteket hódított meg.
Az, hogy az emberek a Föld egy jelentős részén fellelhetőek, nagyban növeli az esélyeket az olyan súlyos katasztrófák esetén, mint amilyen egy aszteroida becsapódása. Amennyiben az egyik élőhely egy ilyen csapás során mindenestül meg is semmisül, más területeken az emberek fennmaradhatnak. 7,8 milliárdos egyedszámunkkal ráadásul a leggyakoribb állatfajok közé tartozunk, ami tovább javíthatja túlélésünk valószínűségét.
Az intelligencia ereje
Szintén kedvező, hogy mindenevőként az élelemhiány kisebb fenyegetést jelent ránk, mint a specifikus táplálékokat fogyasztó állatokra. A legelőnyösebb tulajdonságunk azonban kétségkívül alkalmazkodóképességünk.
Ahelyett, hogy fajunk nemzedékek alatt, a gének révén idomulna a környezet változásaihoz, intelligenciánkat, tudásunkat és technológiánkat segítségül hívva evolúciós szempontból szempillantás alatt tudunk alkalmazkodni. Úgy tűnik, ez a képességünk jelentősen megnehezíti kipusztulásunkat.
A kulturális fejlődés egyébként nem csupán gyorsabb a genetikai evolúciónál, egészen más természetű is. A természetes szelekció hatására az ember révén egy olyan faj jelent meg, amely nemcsak alkalmazkodik környezetéhez, hanem tudatosan, a saját igényei szerint alakítja is azt. Míg a gepárdok úgy fejlődtek, hogy képesek legyenek lefutni a zsákmányt, őseink idővel felismerték, hogy a húsforrások háziasításával nincs is szükség vadászatra. Míg egy mocsár megkerülhetetlen akadályt jelent egyes állatok számára, addig az ember le tudja csapolni azt.
Túlélni egy kihalási hullámot
A földi élet története során több úgynevezett kihalási hullámot is tapasztalt, ezen folyamatok idején a korábbi fajok viszonylag gyorsan és nagy számban tűntek el. Az ilyen tömeges kihalások közül a legismertebb a mintegy 66 millió évvel ezelőtti kréta-tercier kihalási esemény, amely elhozta a dinoszauruszok korának végét. Longrich páratlan alkalmazkodásunk miatt azt is elképzelhetőnek tartja, hogy az emberiség még egy tömeges kihalást is átvészeljen.
Amennyiben például időben sikerülne észlelni egy, a bolygónk felé tartó hatalmas aszteroidát, kialakíthatnánk óvóhelyeket, felhalmozhatnánk készleteket, és ily módon az emberiség egy része túlélhetné a kataklizmát. Sőt egy nap talán olyan módszerek is elérhetővé válnak majd, melyekkel elterelhetnénk, esetleg megsemmisíthetnénk a becsapódással fenyegető égitestet.
Kultúránk ugyanakkor esetenként veszélyt is jelent fajunkra: a nukleáris háborúk, a környezetszennyezés, a túlnépesedés, a járványok és a globális felmelegedés egyaránt olyan veszélyek, melyeket részben vagy teljesen magunknak köszönhetünk. Egyes szakértők azt sem zárják ki, hogy bukásunkat végül saját teremtményünk, a mesterséges intelligencia fogja elhozni.
A magunk okozta veszélyek egy részére szerencsére már sikerült megoldást találni. A nemzetközi atommegállapodások, a szennyezés szabályozása, a családtervezés, az alternatív energiaforrások, illetve a vakcinák például eszközt jelenthetnek a megküzdésben.
Meddig maradhatunk fenn?
A Homo sapiens nagyjából 250 ezer éve jelent meg, az azóta eltelt idő alatt fajunk túlélt jégkorszakokat, természeti csapásokat, járványokat és megannyi háborút.
A pesszimista forgatókönyv alapján viszont valamilyen természetes vagy ember okozta csapás már jóval előbb elhozhatja bukásunkat. Amennyiben egy potenciális becsapódás nem is törölné el teljesen fajunkat, a civilizáció összeomlásával az emberiség, ahogy ma ismerjük, megszűnne. Avi Loeb, a Harvard Egyetem csillagásza a statisztikákból kiindulva egyenesen úgy véli, hogy a modern társadalom legfeljebb néhány évszázadig létezhet még – persze elképzelhetőnek tartja, hogy a civilizáció végül felülkerekedik majd a kihívásokon.
Végezetül arról is érdemes beszélni, kérdés, hogy tulajdonképpen meddig is beszélhetünk emberi fajról. Noha a természetes szelekció erejét a modern időkre jelentősen csökkentettük, az ember manapság is fejlődik. Lehetséges, hogy a távoli jövőben a civilizáció valahogy fennmarad, de abban már egy, a maitól különböző faj él majd, amely talán nem is a természetes evolúció, hanem mesterséges módszerek, például génszerkesztés révén jött létre.
